A brazil legfelsőbb bíróság elrendelte Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil elnök több közeli munkatársának bebörtönzését, akiket a Mensalao-ügyben, az ország történelmének legnagyobb korrupciós perében ítéltek el. A bíróság helyi idő szerint szerda este rendelte el a per 25 elítéltje közül 16-ra kirótt ítélet végrehajtását. Mindannyiukat 2012 végén ítélték el.
Gödöllő–Budapest — Újra a helyszínen érezhette magát S. Márk (19), amikor csütörtökön a tárgyaláson felelevenítették azt a vallomását, amit akkor tett, amikor „újrajátszatták" vele a gyilkosságot.
Janet Yellen szenátusi meghallgatását követően nulla százalék körüli szinteken tartózkodtak a vezető amerikai tőzsdeindexek. A leendő Fed-elnök elmondása szerint a gazdaságnak egészen addig van...
Jelentős korrekciós lépést tett Barack Obama elnök az amerikai egészségbiztosítási reformról kirobbant vitában: eszerint az amerikai államok és biztosítótársaságok egy évvel meghosszabbíthatják azokat az érvényes egyéni egészségügyi biztosításokat, amelyeket amiatt kezdtek el felmondani, mert azok nem felelnek meg az új egészségügyi törvény követelményeinek. Ezt maga Obama jelentette be…
A tévészékház ostromakor annak megvédését várta a rendőrségtől Gyurcsány Ferenc. Ezt Szabadfi Árpád volt országos főkapitány-helyettes mondta tanúként a 2006-os őszi események miatt rendőri vezetők ellen indult büntetőperben. Az azóta nyugdíjba vonult tábornok elmondta, hogy meglepődött, amikor Gyurcsány Ferenc felhívta, majd egy utasításként is felfogható kérést intézett hozzá. Az egykori főkapit…
Októberben csaknem háromnegyedéves csúcsot ért el, meghaladta a 10 százalékot a fogyasztói árak növekedése Indiában a központi bank minden erőfeszítése, a kétszeri kamatemelés ellenére.
Az Uruguay-Jordánia vb-pótselejtezőn is megtalálta a közönség Luis Suárezt. Az ázsiai ország szurkolói egy "Ne harapj, Suárez!" felirattal aposztrofált transzparenst készítettek, melyen a Liverpool sztárja épp Braniszlav Ivanovicsba harap bele.
2013. november 25-én 8 órától forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. december 13-án 18 óráig lehetőség nyílik az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2013 (XI. 8.) VM rendelet alapján támogatási kérelmek benyújtására a…
Közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését az FHB Jelzálogbank. Az eredmény kedvezőbben alakult az elemzői konszenzusnál, ebben szerepet játszott a vártnál magasabb kamatbevétel.
Párizs - Szerelme nélkül utazott a francia fővárosba Orosz Barbara (32). A TV2-ben sugárzott Tűsarok műsorvezetője újabb kihívásokat ment keresni Párizsba, ugyanis jövő ősszel egy teljesen egyedi tévés produkcióval rukkol majd elő.
Biliram–Budapest — Életjelet adott magáról a Fülöp-szigeteken pusztító tájfunban eltűnt magyar. A 29 éves férfi a Baptista Szeretetszolgálat embereit hívta, és telefonon kért segítséget tőlük csütörtökön.
Budapest - Még alig-alig láthatták picinyeiket a SOTE II-es számú klinikáján szerda reggel született négyes ikrek szülei, már egy testvérkén törik a fejüket. Bajai László (31) és felesége, Pálfi Adrienn (30) legszívesebben minden percben a kis László, Balázs, Kristóf és Ádám rezdülését figyelné.
Hat magyar borvidék mutatkozik be gasztronómiai és kulturális programok kíséretében Budapest hat terén, illetve utcájában a Borban az igazság elnevezésű gasztrofesztivál keretében péntektől vasárnapig.
Életben van az a magyar állampolgár, akiről napokig nem lehetett tudni a fülöp-szigeteki tájfun után. A Baptista Szeretetszolgálat kint tartózkodó munkatársai találták meg, helyi idő szerint kora reggel. Lukács Csaba, a szeretetszolgálat önkéntese híradónknak azt mondta, hogy a férfi viszonylag jól van, de nem érzi magát biztonságban és szeretne minél hamarabb hazajönni. Közben elértek az első…
A magyar U21-es válogatott kétgólos vereséget szenvedett csütörtökön a csoportban sereghajtó Albániától labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a Bozsik Stadionban.
Az Egyesült Államok nem akarja, hogy Iránnak nukleáris fegyvere legyen, mert az destabilizálná az egész közel-keleti térséget és atomfegyverkezési versenyt indíthatna el - jelentette ki csütörtökön Barack Obama.
Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal megbízott elnöke, valamint Zhang Jianguo, a Külföldi Szakértők Hivatalának (SAFEA) főigazgatója, miniszter-helyettes Pekingben aláírta a két szervezet közötti, a Kínai Népköztársaságba irányuló szakember-cserére vonatkozó megállapodást.
Budapest — Szepesi Nikit (25) csúnyán alázzák a súlya miatt! Az egykori úszónő ugyan belátja, felszedett néhány kilót, de bosszantja, hogy kritizálják.
Bátonyterenye — Igazi tolvajtempó! Levágta magáról az elektronikus nyomkövetőt, és azóta menekül a rendőrök elől Zabari Zoltán (27), aki lopás miatt volt házi őrizetben.
Két hét után felfüggesztette a rendőrség a Lavina elnevezésű sebességmérési akciót, hogy kiértékelje az eddigi eredményeket - tájékoztatta a hvg.hu hírportált az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Budapest — Szörnyű bűnt követett el J. István Zsolt (36) az ügyészség szerint: a büntetés-végrehajtás kutyakiképzője saját nevelt lányával erőszakoskodott hosszú évekig.
Előkészítés alatt áll a világörökségi helyszínek kezelési terveinek kidolgozása a Forster Központ irányításával: az egyebek mellett a műemlékek állapotára, hasznosítására, környezetének kialakítására is kiterjedő útmutató műemlékvédelmi és finanszírozási pontokat is tartalmaz majd.
Megjelent a Magyar Közlöny csütörtöki számában a Heves megyei Abasár ivóvízellátását biztosító kutak szennyezettsége okának kiderítésével, valamint a település ivóvízellátásával kapcsolatban szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat.
A globális gazdaságon belül, a kis-és középvállalkozások együttesen dollármilliárdokat generálnak és több millió munkavállalót foglalkoztatnak. A nemzetközi kis-és középvállalatok általában kevesebb mint 500 főt foglalkoztatnak, de felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a még ennél is kisebb vállalatokkal?
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke ellenfél nélkül indul majd újraválasztásáért a szervezet december 6-ai közgyűlésén, mivel eddigi egyetlen riválisa, David Ward csütörtökön visszalépett a jelöléstől.
Kövér László szerint a baloldali ellenzék nem tud alternatívát kínálni a jelenlegi kormány politikájával szemben. Az Országgyűlés elnöke erről Nagyatádon, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének csütörtök esti rendezvénye előtti sajtótájékoztatón beszélt.
Kína 2025-ben már héliumot bányászna a Holdon, míg a NASA az aszteroidákra koncentrál. A napokban pedig még egy magáncég is a szomszédos égitestre vonatkozókitermelési jogokért folyamodott. Elkezdődött a versenyfutás az űrbeli javakért.
Los Angeles - Britney Spearsnek (31) nagy valószínűséggel nem a legjobb napja volt, amikor a minap elment egy focimeccsre kedvesével, Dave Luccanóval, ugyanis ahelyett, hogy önfeledten szurkoltak volna, mindenki szeme láttára ordibáltak egymással, ráadásul az énekesnő öltözéke is hagyott némi kivánnivalót maga után.
A Fed eszközvásárlási programjának csak akkor lehet vége, ha a növekedés jelentősen gyorsul - nyilatkozta Mohamed El-Erian a CNBC műsorában. A Pimco első embere szerint az eszközvásárlásokra...
Janet Yellen szenátusi meghallgatását követően minimálisan emelkdetek a vezető amerikai tőzsdeindexek. A leendő Fed-elnök elmondása szerint a gazdaságnak egészen addig van szüksége a jegybanki...
Budapest — Már játszani akart a hét végi előadáson az Újszínházban Helyey László (65), komoly betegsége miatt azonban erről egyelőre szó sem lehet. Az „örök Mátyást" tüdőembóliával kezelik a kórházban, és mivel életveszélyben van, még hetekig nem jöhet ki.
Budapest — Fodrász, hangterápiával foglalkozó könyvelő és színházterápiát tartó nevelő is bekerült a TV2 Süss fel nap! nevet viselő program tíz döntőse közé.
A Fed legfontosabb célja a gazdasági növekedés támogatása - mondta Janet Yellen, az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer elnökjelöltje csütörtöki meghallgatásán. Minden jel szerint Yellen fogja váltani Ben Bernanket, a Fed mostani elnökét, megválasztása esetén ő lenne Fed első női elnöke.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
BUDAPEST — Pontosan az előre tervezett időpontban, szerdáról csütörtökre virradóra megszületett Sipos Tomi (38) és felesége, Linda első közös gyermeke. Úgy tudjuk, az édesanya szerda este kezdett el vajúdni, majd éjjel világra is jött a kicsi. Anyuka és a bébi egyaránt jó egészségnek örvend, és borzasztó boldogok.
Ultrahang vizsgálaton a bal ováriumban egy cysta simplex ábrázolódik. Nagyon ijesztőnek tűnik ez a lelet, sohasem volt cisztám. A ciszta elrákosodhat-e? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.