Vernon Maynard igazán emlékezetessé tette századik születésnapját. A kaliforniai férfi azt kérte barátaitól, hogy a jeles alkalomból szervezzék meg neki élete első ejtőernyős ugrását.
A tegnapi kereskedési nap elején a Richter is tovább tudott emelkedni, a részvényenként 4300 forint feletti tartományban azonban megjelentek a profitrealizálók is. A papír megítélése változatlanul kedvező, a többi között az MSCI piaci indexbe való visszakerülés, illetve a harmadik negyedévi gyorsjelentés miatt. Viszont rövid távon nagyon érik egy korrekció.
Szerdai ülésén tárgyalja a kormány a kisgyermekeseket segítő gyed extra program bevezetését - tudta meg a Magyar Nemzet pontosan meg nem nevezett forrásból.
Kolumbia tiltakozó jegyzéket ad át Moszkvának amiatt, hogy két orosz hadászati bombázó megsértette légterét - közölte Juan Manuel Santos kolumbiai elnök.
Hiába került elő a nyuszi a kalapból ismét a Tesla Motorsnál, ezúttal azok a piaci szereplők örülhettek, akik a társaság esésére játszottak. A vállalat tegnap az amerikai piacok zárását követően...
Biztosan nem lép állami szereplő a mobilpiacra, egy nemrégiben született kormánydöntés szerint ugyanis a Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Villamos Művek által létrehozott MPVI Mobil Zrt. megszűnik....
A reformátusok között belharc robbant ki a vasárnapi Horthy-szobor avatással kapcsolatban, azonban nem a kormányzó személyéről folyik a vita, csupán arról, hogy szabad-e politikai rendezvényt tartani egy templomban. Az atv.hu-nak nyilatkozó KDNP-s politikus szerint Horthy kiemelkedő történelmi személy volt. Vele ellentétben Romsics Ignác történész szerint vitathatatlan a felelőssége a…
A lakáscélú hitele törlesztésével 90 napon túl tartozók adósságának egy részét adómentesen el kell engedniük a bankoknak a gyűjtőszámlára vonatkozó állami kezességért cserébe - döntött tegnap a legújabb devizahiteles csomag elfogadásakor a Parlament.
A Toyota Motor Europe (TME) vállalatcsoportként továbbra is a legalacsonyabb flottaszintű CO₂-kibocsátással dicsekedhet az európai piacon: a 2012-es emissziós érték 103,6 g/km volt. Az Európai...
Nem sok izgalmat tartogatott a tegnapi amerikai kereskedés az elmozdulás mértékét tekintve, a befektetők a pénteki tengerentúli makroadatokra és a Tesla zárás után érkezett negyedéves számaira vártak...
Szabó Zsófi megható bejegyzésben kíván minden jót exének és barátnőjének a napokban született gyermekükhöz. Egy ismerőse szerint nem volt őszinte a gratuláció, Berki nem is hatódott meg.
Az Aradon három évvel ezelőtt megnyílt első bevásárlóközpont, az Atrium Center teljes körű ingatlangazdálkodási tevékenységére aláírt megállapodással a TriGranit Management Zrt. (TGM) visszatér a...
Az októberi előzetes adatok alapján jelentősen csökkent a cigarettából származó jövedékiadó-bevétel, ami 18 milliárd forint volt, alig több, mint a szeptemberi fele....
Megérkezett az első kép a Jaguar F-Type kupé változatáról, amely a Porsche 911 mellé is kiállni képes roadster fedett tetejű kiadását felülről mutatja. A gyári számítógépes rajzokhoz adva így már teljes a kép az újdonságról - de már a lepell lehullására sem kell sokat várni: november 19-én esedékes a premier.
Több évszázadnyi szünet után idén újra felharsant a müezzin imára hívó hangja Eger híres minaretjéből. Vajon csupán turisztikai attrakció, vagy több annál? Demir Hikmet, az egri müezzin egy kis török éttermet üzemeltetett a városban, mielőtt a városvezetés jóváhagyásával felment a toronyba, hogy napjában többször imára hívja muszlim testvéreit. A Hetek cikke.
A Richter bejelentette, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) legfeljebb mintegy 900 millió euró értékben, 2019-ben lejáró új kötvényeket bocsát ki, melyek Richter részvényekre, vagy azok értéke...
A dohányipar elemzői ülnek össze a Nemzetgazdasági Minisztériumban a Napi Gazdaság információi szerint. Választ keresnek arra a kérdésre, hogy miért csökken drámaian a cigarettaforgalom. Októberben...
Svájcban az utóbbi években a privátbanki piac a teljes megújulás időszakát éli, a működési környezet drasztikus átalakulása miatt egyre több felvásárlásra került sor. A konszolidáció folytatódni fog...
Nehezen jön ki havi jövedelméből a csehek 58 százaléka, a megkérdezettek 42 százalékának nincsenek ilyen gondjai - derült ki a CVVM közvélemény-kutató intézet októberi felméréséből, amelynek eredményeit kedden hozták nyilvánosságra.
A kormány megszüntette az állami mobilcéget, értesült a Magyar Nemzet. Az állam célja a negyedik mobilszolgáltatóval az lett volna, hogy élénkítse a versenyt, úgy tűnik, hogy ezt nem egy újabb...
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) szeretné elérni, hogy az esélyegyenlőség legyen tananyag a felsőoktatásban. Erről, valamint arról is szó volt a szervezet keddi, a Kaposvári Egyetemen megrendezett workshopján, hogy csak kevesen kérnek segítséget a hátrányos megkülönbözetést érők közül.
A keddi kereskedésben - a régiós devizáktól eltérően - újra látványos gyengülést mutatott a forint a főbb devizákkal szemben és egyelőre ebből ma reggelig nem tudott ledolgozni, így az euró jegyzései...
Biztosan nem lép állami szereplő a mobilpiacra, egy nemrégiben született kormánydöntés szerint ugyanis a Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Villamos Művek által létrehozott MPVI Mobil Zrt. megszűnik - írta a Magyar Nemzet szerdán.
A részvényindexek jellemzően egy irányba mennek egyedi részvények között keresgélve mind a vételi, mind az eladói oldalon találhatunk jó beszállási pontokat. Ma az arany mellett a McDonald's és az...
A KSH ma közzétett első becslése alapján 2013. szeptemberben az előző év azonos időszakához képest 0,3%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az augusztusban mutatott, szintén előzetes adatokra alapuló 1,4%-os bővülés után.
Harmadik hónapja megszakítás nélkül nőtt a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán nyilvánosságra hozott első gyorsbecslése szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos hónapjához képest, a naptárhatástól megtisztított növekedés 0,3 százalékos volt.
Hárman buktak bele eddig a Bajai kamuvideóba. Mesterházy Attila – hivatalosan – semmit sem tudott a botrányt kavart felvételről. Úgy tudjuk, a pártelnök az MSZP sajtóügyeit a Népszabadság volt munkatársára bízná.
A régi idők klasszikus fővárosi pólórangadóján a Honvéd ikszelt a Vasassal a legutóbbi élvonalbeli fordulóban. A nívós ütközetet egy kemény ütés színesítette.
A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) 2013. III. negyedévében 0,95 – azaz az előző negyedévi (1,11) nagyon enyhe optimizmus elmúlt – és a mutató valamennyi részindikátora most újra az év elejei kedvezőtlenebb helyzetet jelzi. Az előző negyedévhez viszonyítva érezhetően pesszimistán ítélhető meg a monetáris folyamatoknál tapasztalható helyzet, de a háztartások…
A részvényindexek jellemzően egy irányba mennek egyedi részvények között keresgélve mind a vételi, mind az eladói oldalon találhatunk jó beszállási pontokat. Ma az arany mellett a McDonald's és az...
Úgy tűnik, hogy az új készülékek sem hozzák el a megváltást a HTC-nek, a társaság tőzsdei pályafutása első veszteséges negyedévéről számolt be és csalódást keltő bevételprognózisokat fogalmazott meg...
Az OTP 2013. november 5-én 47 582 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények...
Az amerikai hatóságok olyan hírszerzési értesüléseket vizsgálnak, amelyek szerint a szíriai kormányzat megpróbálja elrejteni vegyifegyver-készletének egy részét a megsemmisítés elől