Az Angelcare típusú hang- és mozgásérzékelő bébiőrök két alkalommal okoztak halált úgy, hogy a gyerekágy matraca alá helyezett szenzorok vezetéke a csecsemő nyaka köré tekeredett.
A Fidesz adócsökkentésben, a baloldal adóemelésben gondolkodik - így reagált a nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében a baloldali pártok személyi jövedelemadóról szóló nyilatkozataira.
London — Holttestek után is kutatnak abban a dél-londoni lakásban, ahonnan csütörtökön három, harminc éve fogva tartott asszonyt szabadított ki a brit rendőrség.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,36 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 18 565,69 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Zajlanak a tárgyalások a jövő évi minimálbérről és az országos bérajánlásról. A VOSZ álláspontja szerint az infláció ellentételezését különösebb vita nélkül lehet vállalni. A további alku arról fog szólni, hogy az infláció felett még mennyit lehet az emelés - mondta az InfoRádió kérdésére Dávid Ferenc főtitkár.
Visszavonták az orvosi engedélyét annak a kínai doktornak, aki egy élő gyereket nyilvánított halottá. A csecsemő pár pillanattal az előtt adott életjelet, hogy elhamvasztották volna.
Domonyvölgy — Újra fogatra szállt a tavalyi bajnok, és abba sem akarta hagyni idei első edzését, pedig a hideg időjárás kifogott rajta. Néhányszor meg is állt a Lázár Lovaspark gyakorló pályáján, hogy kezét összedörzsölje.
Az ország nyugati felében a sok eső, keleten a sűrű köd miatt adott ki figyelmeztetéseket szombatra a meteorológiai szolgálat. Vas és Zala megyében a jelentős mennyiségű csapadék miatt másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben.
Az államháztartás központi alrendszerének ez év október havi többlete 61,4 milliárd forint volt, a tízhavi hiány 887,7 milliárd forintot tett ki – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormany.hu oldalon. A deficit a törvényesen módosított éves előirányzat 84,5 százaléka volt. A szaktárca közölte: a mostani és a következő hónapokra várt bevételek és kiadások alátámasztják, hogy teljesülni…
Orvosi ellátással, pénzadománnyal és gyorssegélycsomagok osztásával is segítik a Fülöp-szigeteki katasztrófa túlélőit a magyarországi segélyszervezetek.
Ha van lakásbiztosításunk, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nem kell vele foglalkozni, hiszen hosszú évekre megfelelő biztonságot nyújt a hozzá tartozó fedezet. Igaz, amikor megkötöttük, nem volt benne házimozi rendszer, új parketta, galéria vagy éppen antik értéktárgy. Pedig ha lakásunk értékét új bútorokkal, drága lakberendezési eszközökkel növeljük, felújítjuk, mindenképpen érdemes…
Bár reggel még inkább az erősödés irányába mozdult a hazai fizetőeszköz, majd délután visszatért a 298-as szint fölé a forint euróval szembeni árfolyama. Ma egyetlen fontosabb makroadat látott...
Nyereségesek voltak a hitelintézetek a harmadik negyedévben, a részvénytársasági formában működő bankok adózott eredménye 12,95 milliárd forint volt, az év első kilenc hónapjában pedig 36,25 milliárd forint - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett statisztikáiból.
Az FTSE-100 index 0,11 százalékkal esett; a DAX-30 mutató 0,25 százalékkal erősödött; a CAC-40 index 0,59 százalékkal zárt az előző napi záró értéke fölött.
Nem választják le az ingatlanportfóliót az MKB Bankról - közölte a hitelintézet pénteken, a BÉT honlapján tőzsdezárás után megjelent rendkívüli tájékoztatójában.
Rekordnagyságú uniós forrás, mintegy 1500 milliárd forint kifizetése várható idén - jelentette ki Lázár János (Fidesz), a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken este a Csongrád megyei Nagyéren.
A vártnál erősebb német Ifo-index javította az európai hangulatot, az amerikait meg a mohóság. A forint gyengült, és gyenge napja volt a magyar tőzsdének is.
Robbie Williams próbálja még a széltől is óvni a lányát. Ugyanakkor retteg, hogy ha a kis Theodora felnő, akkor egy hozzá hasonló rosszfiúba lesz szerelmes.
Nem választják le az ingatlanportfóliót az MKB Bankról, vagy ha mégis, várhatóan nem az eddig tervezett módon - derül ki a hitelintézet pénteken, a BÉT honlapján tőzsdezárás után közzétett rendkívüli...
Idén is megtartja immár hagyományos szilveszteri műsorát az Amadinda ütőegyüttes állandó vendégével, Presser Gáborral. A tizenharmadik alkalommal megrendezett koncerten új vendégek is lesznek: Falusi Mariann énekel és Szabó Tamás szájharmonikázik a Művészetek Palotájában.
A számos párhuzamosság mellett sok különbség is van Budapest és Bécs fürdőinek üzemeltetése terén: az osztrák fővárosban a szociálpolitika részének tekintik, és támogatják a főként belföldiek által látogatott fürdőket, míg Budapesten elsősorban a turisták élvezik az önfenntartó módon működő létesítményeket - derül ki a Magyar Turizmus (MT) Zrt. online hírleveléből.