Az alacsony kamatok komoly fellendülést hozhatnak az ingatlanpiacon. Már 2009 óta állandóan a részvénypiacok haláláról van szó, de csak nem akar bekövetkezni, a papírok értékeltsége már nem olcsó, de az alacsony kamatokkal megmagyarázható. A kisbefektetők jobbára veszítenek a devizaspekulációkon – interjú Szabó Lászlóval, a Concorde Alapkezelő elnökével.
Kumin legyen a talpán, aki Kettős Mércét lát egy olyan kanadai cikkben, amely szerint a diszkrimináció elől menekülő magyarországi romákat Kanada hazaküldi, míg Kertészt befogadja.
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta azt a rendeletet, amely jogellenesnek minősíti az életvitelszerű tartózkodást egyes közterületeken. Tiltott terület lesz többek között 29 kiemelt aluljáró, de a tilalom kiterjed a játszóterek, köztemetők, köznevelési intézmények környékére is.
Tavaly közel 900 ezer bevándorló érkezett az Európai Unió területére, s 2012-ben ők jelentették a népességnövekedés legfőbb motorját - olvasható az Eurostat szerdai közleményében.
Közép-Európa nyitva áll Japán előtt - jelentette ki a hivatalos látogatáson Japánban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök helyi idő szerint csütörtök délelőtt a tokiói Dzsószai Egyetemen tartott beszédében. A kormányfőt a közönség faggatta a magyar eurócsatlakozásról is, amire azt válaszolta, hogy erről szerinte nem években, hanem évtizedben vagy évtizedekben kell gondolkodni.
Izrael és Szaúd-Arábia igazolják a régi mondást: „az ellenségem ellensége a barátom”. Közös ellenségük az iráni rezsim. A szunnita Szaúd-Arábiát aggasztja, ha a síita Irán atomfegyverekhez jutva fenyegetni kezdi az öböl menti szunnita arab államokat. Izrael pedig szintén nem szeretné, ha a zsidó állam térképről való eltörlésével fenyegető rezsim atomfegyver birtokába jusson.
Pikali Gerda meglepődött, amikor férje néhány hete beadta a válókeresetet. Pedig az elmúlt hónapok botrányai után inkább az lett volna a logikus lépés, hogy a már Rékasi Károly szerelmeként ismert színésznő sürgeti az elszakadást.
Terrorizmussal gyanúsított fegyvertelen civileket ölt meg az 1970-es évek elején Észak-Írországban a brit hadsereg egy titkos alakulata - ezt az egység egykori tagjai fedték fel a BBC-nek nyilatkozva.
A párizsi lövöldözésekkel kapcsolatosan szerda este őrizetbe vett férfi DNS-mintája megegyezik annak az elkövetőnek a DNS-mintájával, aki két nappal ezelőtt rálőtt egy fotósra a Libération című napilap párizsi székházában és életveszélyesen megsebesítette, majd a La Défense üzleti negyedben lövöldözött, meneküléséhez pedig rövid időre túszul ejtett egy autóst - közölte a párizsi ügyészség.
Kisebb befektetési tranzakciók vannak ugyan a budapesti ingatlanpiacon, de a nagyobb ügyletek lassan alakulgatnak csak. A Növekedési Hitelprogram hozott ugyan némi pezsgést az ingatlanbefektetési...
A genfi tárgyalások napirendjén szereplő, Iránnal kötendő köztes megállapodás nem rendelkezik arról, hogy Teheránnak hosszú távon legyen-e joga az urándúsításhoz - jelentette ki szerdán John Kerry amerikai külügyminiszter.
2018 és 2020 között épülhet meg az M0-s körgyűrű új, északnyugati szakasza: a nyolc kilométeres sztráda Budakalásznál völgyhidat kap, és pályája 5,2 kilométeren alagútban fut majd - ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
A kormányfő naponta mindössze három órát alszik – árulta el a Fidesz szóvivője. A Bors már korábban is írt a miniszterelnök furcsa alvási szokásáról. A lapunk által megkérdezett orvos szerint vannak ilyen emberek.
Rupert Murdoch amerikai médiamágnás, a News Corporation kiadóvállalat és 21st Century Fox szórakoztatóipari óriás elnöke szerdán egy New York-i bíróságon megállapodott feleségével válásuk feltételeiről.
Tóth Vera a Borsnak elmondta: igazi borkedvelő hírében áll, és hobbiként tekint a nemes nedű kortyolgatására. Nem véletlen tehát, hogy immár borrendi tagként tartják számon Villányban.
Felborult az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán egy tehergépkocsi pótkocsija Martonvásárnál csütörtök hajnalban. A műszaki mentés 6 óra 10 perckor befejeződött. Az autópálya Budapest felé vezető oldalán mindhárom sáv járható.
A biztosításokra is kiterjesztette a 2014. évi adótörvény-csomag azt a kedvezményt, hogy nem kell egészségügyi hozzájárulást (eho) fizetni, ha a biztosítás mögötti eszközalapnak vagy díjtartaléknak – legalább 80 százaléka EGT-tagállam által kibocsátott, forintban jegyzett, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírból áll. Több más ponton is módosultak a biztosításokból származó kamatjövedelemre…
Ma áthangolják a kékesi, a ceglédi, a borsodnádasdi, a bükkaranyosi, a szilvásváradi, az egri és az ózdi tévéadókat, így ezek vételkörzetében reggel nyolc és délután hat óra között néhány órára szünetel a földfelszíni digitális tévéadás a sugárzás leállása miatt.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési, ezen belül lehallgatási tevékenysége az elmúlt időszakban nagy felháborodást váltott ki mind Berlinben, mind Brüsszelben.
Január 1-jétől a GYED Extra programmal bővül a kisgyermekes szülők foglalkoztatásához kapcsolódó adókedvezmény - ismertette a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára. Czomba Sándor az InfoRádiónak elmondta: azok a munkáltatók, akik három vagy több gyermekes szülőt alkalmaznak, az eddigi 2+1 év helyett 3+2 évig kapnak járulékfizetési kedvezményt.
Előfordult, hogy Patocska Olivér egy hétig csak rizst evett, édesanyjával albérletből albérletbe költözött, és külföldön is szerencsét próbált egy szebb jövő reményében. Az X-Faktor lehetőséget adott, hogy kitörjön a szegénységből.
Zámbó Árpy egy rádióinterjúban beismerte, őt is megigézte a fiatal Bálint Antónia szépsége, sőt arra is utalt, hogy szexuális kapcsolatuk volt. Egy nappal később már kétségbeesetten próbálta tagadni a dolgot, ami Toncsi szerint sem történt meg soha.
A kulcsi családirtás tárgyalásán az elmeszakértők eddig nem jutottak dűlőre egymással, a bíróság tegnap felkért egy harmadik specialistát, rajta múlik, hogy büntethető-e H. Csanád.
Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó két és fél év után visszatér a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karára (TF), kommunikációs vezetőként és a nemzetközi igazgatóság tagjaként.
"Pokolba a számokkal, nekünk történetek kellenek!" (Ken Kesey) Az idézet igazságtartalmát és a történetmondás (storytelling) erejét egyre több vállalkozás ismeri fel. A történetek alkalmazása a vezetési kihívások megoldásában és a menedzsment eszköztárának bővítésében az elmúlt évek során jelentősen megnőtt. (Például: stratégia kialakítása, a kockázatok és a lehetőségek azonosítása, csapatépítés,…
Követendő példával elöl járva kész akár rögtön eltörölni a munkatáborok intézményét a kelet-kínai Sanghaj - jelentette be a város vezetése a reformtörekvéseket hivatalosan is megerősítő kormányzati dokumentumok közzétételét követően.
A Praktiker barkácsáruház magyar üzleteire a szingapúri MPF Holding vételi ajánlatot tett. Az eladásra a Praktiker német anyacégének felszámolása miatt van szükség.
A hivatásos és szerződéses állomány számára kért év végi kifizetés, továbbá "az elodázhatatlan illetményemelés" szükségessége mellett emelt szót a Honvédszakszervezet (Hosz) küldöttgyűlése szerdai ülésén.
A megváltozott munkaképességűek ellátásához nemcsak a megelőző öt, hanem 10 vagy 15 évben fennálló munkaviszonyt vennék figyelembe, és nehezebben veszíthetné el az ellátását az, akinek állása is van – hangzott el a törvénymódosítás általános vitáján szerdán a parlamentben.