Magyarország lesz az egyik legnagyobb nyertese az Európai Unió 2014-2020 közötti időszakra szóló költségvetésének, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament (EP) - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel.
Debrecen - Kétségbeesetten próbálja megtalálni családja a hétfőn rejtélyes körülmények között eltűnt debreceni tanárt, volt iskolaigazgatót, Szilágyi Szabolcsot (42).
Jövőre csökken a filmalkotások és az előadó-művészeti szervezetek támogatásakor igénybe vehető adókedvezmény mértéke. „Ha valaki még az idén átutalja a támogatást, akár négyszer nagyobb adómegtakarítást is elérhet, amelyet négy adóéven keresztül érvényesíthet” – figyelmeztet Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.
A kormány egyetértésével és támogatásával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat szorgalmazza a mélyművelésű szénbányák újbóli megnyitását, a kinyert szén 21. századi, tisztaszén-technológia...
Szükségállapotot rendeltek el az Olaszországhoz tartozó Szardínián, miután a Kleopátra nevű trópusi vihar végigsöpört a szigeten. A medrükből kilépett folyók autókat sodortak el, hidakat döntöttek le, és házakat tettek lakhatatlanná. A viharban legkevesebb 17 ember vesztette életét, sokan pedig eltűntek.
Már napok óta folyamatosan szivárognak ki a Nissantól az információk a japán márka csúcsragadozójával, a híres GT-R versenypályára hangolt Nismo kivitelével kapcsolatban. Tegnap mi isbeszámoltunk az autóról az előzetes hírekre támaszkodva, mára viszont le is leplezte a Nissan a műremeket, úgyhogy végre hivatalos adatokat közölhetünk.
Pénzt kaptak a tüntetők 2006-ban - mondta a bíróságon Lapid Lajos. A budapesti rendőrfőkapitány akkori helyettese szerint az alaptarifa 5 ezer forint volt, de a rendbontók akár 100 ezer forintot is kaphattak, igaz, ezt nem tudja bizonyítani. Lapid szerint a tévészékházat 2006 őszén megostromló tömeg a Parlamentet akarta elfoglalni.
A hím egy ötéves nőstényt végzett ki. A látogatók azt hitték, játszanak az állatok, de tévedtek. Nem altatják el a nagymacskát, csak egy időre elkülönítik.
Budapest — Percekig csak a fejét vakarta az a peches autós, akinek Suzukiját hétfő délután nyelte el a föld Budapesten, a VIII. kerületi Karácsony Sándor utcában.
Rekordértéket, 36 milliárd tonnát ér el idén a világon a fosszilis tüzelőanyagok elégetése okozta szén-dioxid-kibocsátás. Az eredményre a Global Carbon Project (GCP) nemzetközi kutatócsoport jutott a Kelet-Angliai Egyetem (UAE) Tyndall Klímaváltozás-kutató Központja közreműködésével.
Megállapodást kötött az Együtt-PM szövetség a Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párttal (SZEMA). Ungár Klára pártja nem állít országos listát és nem indít egyéni képviselőjelölteket a 2014-es parlamenti választáson, az Együtt-PM ugyanakkor vállalja, hogy a SZEMA szakpolitikai javaslatait beépíti programjába.
Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Békés megyei Civil Információs Centrum által szervezett Információs Napon tartott előadást „Új lehetőségek a civilek számára” címmel. A Békéscsabán megrendezett programon a megyében működő civil szervezetek képviselői jelentek meg - olvasható az Egyházi, Nemzetiségi…
Nem lát napvilágot a keddi kereskedésben iránymutató makroadat Amerikában, ennek megfelelően bizonytalanok a befektetők, a részvényindexek vegyes elmozdulást mutatnak. Szakértők szerint több...
A Kúria átérzi a devizaperek társadalmi jelentőségét, ezért javasolta, hogy az értékhatár alatti perekben is lehessen felülvizsgálati eljárást kezdeményezni, ha jelentős elvi kérdés merül fel -...
Washington - Hajmeresztő Michelle Obama (49) amerikai First Lady fodrásza. Johnny Wright (34) korántsem egy visszafogott figura: gyakran még a Fehér Házba is matrózcsíkos pulóverben állít be, hogy Obamáné haját megigazítani.
Budapest — Európai és nemzetközi szinten is keresik az emberölés miatt körözött Doan Khac Hoangt (39). Társát nemrégiben fogták el a rendőrök Csehországban.
Nem súlyos Nagy László sérülése, amelyet vasárnap a szlovén Celje otthonában lejátszott győztes Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett el. Ezzel együtt az MKB-MVM Veszprém játékosára körülbelül két hét kihagyás vár.
Debrecen - Kétségbeesetten próbálja megtalálni családja a hétfőn rejtélyes körülmények között eltűnt debreceni tanárt, volt iskolaigazgatót, Szilágyi Szabolcsot (42).
Még az év elején tett egy amerikai cégvezetőkből álló lobbicsoport javaslatot a helyi társadalombiztosítási rendszer megreformálására, aminek része volt a nyugdíjkorhatár megemelése is. Egy most...
A szerencsétlen nő vaginájába egy kanalat dugott a kórházi dolgozó, de még így is jól járt, mert először egy tűt akart bedugni, csak azt elvették tőle.
Felsőtárkány - Családjával szülővárosa mellett töltődött fel az év végi koncertturnéjára Szekeres Adrien (40), aki novembertől szilveszterig járja az országot ünnepi koncertjeivel.