Üres volt a mai makronaptár, sőt fontos vállalati gyorsjelentés sem érkezett, így nem is csoda, hogy meglehetősen csendesen telt a kereskedés a nyugat-európai és a hazai piacon is. Bár nyugaton...
Elfogultsági kifogást jelentett be a bírói tanács és az ügyész ellen több vádlott az ároktői banda ügyében folyó elsőfokú büntetőper hétfői tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. Érvelésük szerint a média és a politika nagy nyomást gyakorol a hatóságokra, amelyek részrehajlóan járnak el. Az elfogultsági indítványról majd egy másik bíró dönt.
Tajvan 18 év után megszakította diplomáciai kapcsolatait Gambiával, mert az a Kínai Népköztársaságot (KNK) kívánja a jövőben elismerni Kína egyedüli képviselőjeként.
A férfi a kilencvenes évek óta rendszeresen játssza el George Clooneyt különböző eseményeken, ám a legdurvább ajánlata kétségtelenül az volt, hogy szexeljen egy üzletember feleségével, ráadásul elég komoly összegért.
Budapest – „Nézd, anya, ott egy ló!" – csodálkozott egy kislány, amint édesanyjával belépett a Magyar Színház főbejáratán, és már ment is, hogy megsimogassa.
Hollywood – Ugyancsak szexi bemelegítéssel szórakoztatta a „nagyérdeműt", díszletmunkásokat és technikusokat Carmen Electra (41) az egyik hollywoodi stúdió előtt.
A kis- és középvállalkozások (kkv) szerepéről, valamint a technológiák exportjáról is egyeztetett Orbán Viktor kormányfő az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökével, Sir Suma Chakrabartival hétfőn a Parlamentben - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) több jogszabály-módosítási javaslatot tett a devizahitel-szerződéseket érintő peres ügyekkel összefüggésben - közölte a szervezet hétfőn közleményben az MTI-vel.
Partnerségi megállapodást írt alá Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Thomas Tsai, a tajvani ötkarikás szervezet vezetője Tajpejben.
Amennyiben elkészül, Spanyolország egyik legszebb stadionja lesz a Valencia új otthona. A Nou Mestalla 75 ezer férőhelyes aréna lesz, íme a látványtervei.
Washington - Amfetaminfüggő volt, és néhány órával erőszakos halála előtt még feleségével, Jackie-vel szexelt az elnöki különgép fedélzetén John Fitzerald Kennedy (†46).
Reális lehetőségnek tartja az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, hogy a jövő évi európai parlamenti választások után közös frakciót alapítanak a szélsőjobboldali pártok.
Szerdán öt forinttal emelkedik a benzin, s 3 forinttal a dízel átlagára Magyarországon. Mindez azt jelenti, hogy a benzint átlagosan 402-403 forintos, a gázolajat pedig 425-426 forintos literenkénti áron tankolhatjuk majd....
A múlt heti emelést követően ezt a hetet sem ússzuk meg az üzemanyagok drágulása nélkül. Ezúttal sajnos ismét rossz hírrel szolgálhatunk az autósok számára: a benzin 5 forinttal emelkedik a hét közepétől, miközben a gázolaj ellenértéke mérsékeltebben nő, 3 forinttal drágább lesz.
Az Állami Számvevőszék visszautasítja azokat a támadásokat, amelyek az intézményt és a korábbi köztársasági elnököt, Schmitt Pált érték a neki adományozott Hagelmayer István-díj miatt.
Mint ahogyan lenni szokott, nagy örömünkre a Nissan GT-R Nismo esetében is kiszivárgott néhány kép és információ még a holnap esedékes bemutató előtt, amiket most természetesen Önökkel is megosztunk.
Az Együtt-PM véleménye szerint az Orbán-kormány 420 milliárd forintnyi adóforint elköltésével annyit ért el, hogy minden korábbinál bizonytalanabbá vált a magyar háztartások gázellátása. A választási szövetség szerint máris kiderült, hogy a kabinet félrevezette a választókat, és az is, hogy a fenntarthatatlan "rezsiharc" helyett inkább az energiaimport-függőség csökkentésére kellene fordítani az…
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adóváltoztatásokat. A kormány javaslatára a családi adókedvezmény 2014-ben az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető lesz.
A hétfőn 16 óráig számított átlageredmények alapján nem zárható ki annak a valószínűsége, hogy a holnapi nap folyamán a fővárosban el kell rendelni a szmogriadó riasztási fokozatát. Ebben az esetben a forgalomkorlátozással járó intézkedések a kihirdetést követő nap, azaz szerda reggel 6 órától lépnek életbe - áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.
A családi adókedvezmény 2014-ben az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető lesz.
A magyarországi földgáztárolók, beleértve az MVM Csoporthoz tartozó Magyar Földgáztároló Zrt. négy létesítménye, készen áll a téli időszakra. Jelenleg közel három milliárd köbméter földgáz van az öt...
Egy család hét gyermeke halt meg, amikor pokolgép robbant hétfőn Afganisztán délkeleti részén – közölte a helyi kormányzati szóvivő. Moklisz Afghán szerint a gyerekek éppen játszottak, amikor egyikük működésbe hozta az út szélén elrejtett pokolgépet úgy, hogy rálépett az indítószerkezetére.
Mint ahogyan lenni szokott, nagy örömünkre a Nissan GT-R Nismo esetében is kiszivárgott néhány kép és információ még a holnap esedékes bemutató előtt, amiket most természetesen Önökkel is megosztunk.
Több száz informatikus tiltakozott hétfőn a dél-ukrajnai Mikolajiv városában munkahelye elvesztése miatt: számítógépes egereket és klaviatúrákat dobáltak szét.
Nem lesz olyan rali jövőre a globális részvénypiacokon, mint idén, amit a kockázati étvágy erősödése hajtott - fejtette ki véleményt a HSBC elemzője a 2014-es részvénypiaci kilátásokkal kapcsolatban....
Washington - Amfetaminfüggő volt, és néhány órával erőszakos halála előtt még feleségével, Jackie-vel szexelt az elnöki különgép fedélzetén John Fitzerald Kennedy (†46).
Először játszik saját színháza színpadán Németh Kristóf (38), a színész ráadásul összesen kettő előadásba ugrik be a Játékszín szilveszteri programjába, a Hatan pizsamában című előadásban. Kristóf Csonka András szerepét veszi át december 31-én, amely komoly kihívást jelent még egy ilyen rutinos színésznek is, mint ő.
Egy országosan ismert plasztikai sebésznél tartott házkutatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert a gyanú szerint több százmilliós nagyságrendben titkolta el bevételeit. Az orvos a tetemes adóhiány megfizetése mellett büntetőjogi következményekre is számíthat - közölte az adóhatóság