Szörnyű ilyet mondani, de Robert Kubica üldözi a halált. A lengyel versenyző súlyos balesete után továbbra is versenyez. Sőt, rendre összetöri magát újra és újra.
Stratégiai megállapodást kötött a kormány az MTK-val, a 2013 és 2020 között évi 300 millió forintos támogatást biztosító megegyezést Orbán Viktor miniszterelnök és Deutsch Tamás írta alá a klub megalakulásának 125. évfordulója alkalmából tartott jubileumi gálaesten szombaton. Az MTK elnöke azt is bejelentette: a kormány átvállalja hat fővárosi klub adósságát, az MTK pedig 5 milliárd forintot kap…
Egyre vadabb formájukat mutatják a Sztárban sztár énekesei, a pénteki adásban újra a fiúnak maszkírozott lányok szereztek óriási meglepetést. Különösen Szinetár Dóra átalakulása volt megdöbbentő.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) csak akkor lép kormányra a konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel, ha bevezetik az egységesen kötelező minimálbért és kiterjesztik a kettős állampolgárság intézményét.
Nem sok izgalmat tartogatott a makronaptár a mögöttünk álló héten, a legnagyobb érdeklődés minden bizonnyal a Fed következő elnökének szenátusi meghallgatását övezte. Janet Yellen kiállt az...
A sűrű köd miatt összesen tizennégy repülőgép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szombat éjjel és vasárnap hajnalban - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója vasárnap reggel az MTI-vel.
A Baptista Szeretetszolgálat önkéntese a legkülönbözőbb természeti csapásoknál volt jelen az elmúlt húsz évben, de egyik sem viselte meg annyira, mint az, amit most átélt.
Az ausztrál építőipari szakszervezet és helyi magyarok segítségével sikerült megnyugtatóan rendezni azoknak a magyar szakmunkásoknak az ügyét, akik négy és fél hónapja méltatlan körülmények között dolgoztak egy sydneyi raktárbázis építésén - közölte az MTI-vel vasárnap a canberrai magyar nagykövet.
A vidékfejlesztési miniszter szerint a cél az, hogy minél több helyi termék kerüljön a piacra. Fazekas Sándor erről szombaton Lengyeltótiban a térség növény- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdálkodóinak fórumán beszélt.
Londonban kezdődött stand-up komikusi karrierje a magyar származású Kertész Júliának. Egyéjszakás kaland éppúgy szerepel a színpadi történetek között, mint az: miért nem akar férfi lenni.
Két településen is tartanak ma időközi önkormányzati választást. A Zala megyei Türjén polgármestert és képviselő-testületet, míg a Pest megyei Kerepesen egy képviselőt választanak a helyiek.
A világ 30 legjobb hajtója és 400 kutya versenyez januárban a tizedik Nagy Odisszea szánhúzó maratonon, ezer kilométert és összesen 30 ezer méter szintkülönbséget leküzdve a Francia Alpokban.
Több pénz maradjon a családok kasszájában - ezt akarja a Fidesz és az MSZP is, persze külön-külön. Németh Szilárd, fideszes képviselő a BKV-jegyek árainak 10 százalékos csökkentéséről; Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese pedig a készpénz-felvétel, és az átutalások után fizetett adó eltörléséről beszélt.
Egy eddig ismeretlen baloldali anarchista csoport jelentkezett Görögországban az Arany Hajnal neonáci párt két tagjának gyilkosaként. Félő, hogy az eset után elszabadul a politikai erőszak az országban.
Három gyermek és a XX. század legnagyobb felfedezése – ez volt Albert Einstein és szintén zseniális első felesége, Mileva Marics szerelmének gyümölcse. Az asszony neve mégis eltűnt a tudományos munkáról.
Az Együtt-PM szövetség tiltakozik az ellen, hogy a Rogán Antal polgármester által irányított budapesti Belváros a tanyasi családoknak szánt forrásokból részesüljön - jelentette be az ellenzéki szövetség két politikusa az V. kerületi önkormányzat előtt tartott szombati demonstrációjukon.
E szerint az összeget a becsült kivitelezési költség százalékában kell meghatározni; nem lehet kisebb a meghatározott legalacsonyabb díjnál, illetve nem lehet több a meghatározott legmagasabbnál.
Sydneyben az ausztrál építőipari szakszervezet és helyi magyarok segítségével oldódott meg a 4 és fél hónapja méltatlan körülmények között dolgozó magyarok ügye.
A 2013 és 2020 között évi 300 millió forintos támogatást biztosító megegyezést Orbán Viktor miniszterelnök és Deutsch Tamás írta alá a klub megalakulásának 125. évfordulója alkalmából tartott jubileumi gálaesten.
Nápolyban több tízezren követelték a szennyezett talaj és vizek mihamarabbi megtisztítását. A tiltakozók szerint a helyi maffia állítólag évtizedek óta több millió tonna mérgező hulladékot halmozott fel illegálisan a város környékén, és az anyagok több ember rákos megbetegedését és halálát okozták.
Koszovóban három helyen ismétlik meg az önkormányzati választást. Mitrovicában az első fordulóban, november 3-án álarcosok betörtek a szavazóhelyiségekbe és megrongálták az urnákat, ezért a voksolást semmissé nyilvánította a központi választási bizottság.
Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: a Zala megyei Türjén polgármestert és képviselő-testületet, míg a Pest megyei Kerepesen egy képviselőt választanak a helyiek.
Egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, mi okozta a halálos sérülésekkel járó balesetet: a KTM gyári tagja a Baja 1000-en bukott. Több médium is állítja, halálát egy nézők által épített akadály okozhatta - írja az F1-live.hu.
Csupán egy gól döntött a New York Rangers javára a Montréal Canadiens ellen az NHL szombati játéknapjának rangadóján, a címvédő Chicago Blackhawks csúnyán, hét gólt kapva szenvedett vereséget Nashville-ben.
Orbán Viktor szerint Magyarország felszívta magát. A miniszterelnök Szolnokon, az új Vízilabda Aréna átadásán azt mondta: azért kell kötelezővé tenni például a mindennapos testnevelést, mert a magyarok keveset sportolnak, ami előbb-utóbb magával húzza az élsportot is.
Legalább huszonnyolcan meghaltak, kilencen eltűntek Vietnam középső részén a heves esőzések keltette áradásokban, 80 ezer embert kimenekítettek lakhelyükről - közölték a hatóságok vasárnap.
Lovagi rangra emeli a brit uralkodó David Beckhamet. A hír vegyes fogadtatásban részesült, nem mindenki örül neki, de a kitüntető elismerés közel százéves történetében nem ő az első megosztó személyiség.
Kissé gyengült az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, a hét nyertese az MSCI indexbe nemrégiben bekerült Richter volt, csaknem 1,5 százalékos emelkedéssel. A BÉT-en a héten 51,45 milliárd forint volt a forgalom, az előző heti 75,4 milliárd forinttal szemben. A BUX 18 882,95 ponton - 0,34 százalékos, 65,31 pontos csökkenéssel - zárta a hetet.