A Pannergy csoport konszolidált első háromnegyed éves nettó vesztesége 587 millió forint volt, szemben a tavaly azonos időszaki 188 millió forintos veszteséggel - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
Az Egyesült Államokban a délutáni kereskedést azt gondoltuk, hogy beárnyékolja majd a vártnál rosszabb feldolgozóipari hangulatindex és a vártnál alacsonyabb ipari termelés, de ez nem így történt. Az...
Angelino Alfano, a Szabadság Népe (PdL) párt főtitkára, belügyminiszter bejelentette, hogy nem csatlakozik a Silvio Berlusconi által újraindított Forza Italia (FI) mozgalomhoz.
A gyermekvállalás ösztönzését, az élve születések számának növelését célzó törvényjavaslatot nyújtott be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken az Országgyűlésnek.
Úgy tűnik, a Vörös téren herét szögelő művész divatot teremtett, ezúttal egy brit egyetemista okozott magának óriási fájdalmat, egy elvesztett videójáték miatt.
A víziközmű-törvénybe is bevezetné a kormány a védendő fogyasztó fogalmát - derül ki az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatból, amelyet a kormány pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek.
A gazdasági teljesítmény mögött a magyar vállalkozók és munkavállalók teljesítménye áll, a nemzeti együttműködésnek kiemelt jelentősége volt – szögezte le Orbán Viktor Az Estének adott exkluzív interjúban.
Távol került Brazíliától a francia labdarúgó-válogatott, miután 2-0-s vereséget szenvedtek Ukrajnától, a gigászok csatájában egyelőre Cristiano Ronaldo van előnyben Zlatan Ibrahimoviccsal szemben.
A kormányzati gazdaságpolitika logikus következményének nevezte a magyar gazdaság növekedését Orbán Viktor miniszterelnök az M1 Az este című pénteki műsorában. A kormányfő szólt a devizahitelesekről is, úgy fogalmazva: az lenne a normális, ha az igazságügyi rendszer, nem pedig a kormány próbálna igazságot szolgáltatni nekik.
A VII. kerületi Bethlen Téri Színház megújult külsővel várja a kultúra iránt érdeklődőket. Az Erzsébet Terv fejlesztési program keretében Erzsébetváros önkormányzata helyreállította az épület 1929-es állapotát, így az újra régi fényében fogadja látogatóit.