Elrendelték Luiz Inácio Lula da Silva több közeli munkatársának bebörtönzését, akiket a Mensalao-ügyben, az ország történelmének legnagyobb korrupciós perében ítéltek el.
A csütörtöki piaczárást követően közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését az FHB Jelzálogbank. A társaság az elmúlt három hónap alatt 282 millió forintos adózott veszteséget könyvelt el, ami...
Az idei Miss Universe szépségversenyen a második helyen végzett a gyönösrű 23 éves spanyol modell, Patricia Yurena Rodriguez. A fekete szépség egészen 17 éves koráig röplabdázott.
Új, elsősorban kisgyermekes anyukáknak szánt bérletet vezet be járatain a pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. a városi közgyűlés csütörtöki döntése értelmében.
Kína 2025-ben már héliumot bányászna a Holdon, míg a NASA az aszteroidákra koncentrál. A napokban pedig még egy magáncég is a szomszédos égitestre vonatkozó kitermelési jogokért folyamodott. Elkezdődött a versenyfutás az űrbeli lehetőségekért.
November 30-tól kutyás festményeit is megmutatja a három hónapja nyílt KincsHajó Galériában Esztergályos Cecília (70). A színésznő, akinek legújabb képeit szomorú aktualitás, kedvence elvesztése szülte, egy vadonatúj alkotással is jelentkezik, amelyhez egy dal adta az ihletet. Esztergályos ideje nagy részét most a festés tölti ki, de decemberben újra próbál, és önálló estjével is járja az…
The European Commission has included Hungary's tepertos pogacsa - salty scones made with pork cracklings - in its list of traditional food specialities.
A Magyar Villamos Művek több mint 140 millió forintot adományozott 14 egészségügyi intézménynek és gyermekgondozó szervezetnek. Az összeget egyebek mellett kórházi részlegek felújítására, illetve alapvető tevékenységük finanszírozására fordítják a támogatottak.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) november elején felügyeleti biztosokat rendelt ki a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezethez, és megtiltotta számára egyes pénzügyi szolgáltatások végzését, ez azonban a betéteseket nem érinti.
A brazil legfelsőbb bíróság elrendelte Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil elnök több közeli munkatársának bebörtönzését, akiket a Mensalao-ügyben, az ország történelmének legnagyobb korrupciós perében ítéltek el. A bíróság helyi idő szerint szerda este rendelte el a per 25 elítéltje közül 16-ra kirótt ítélet végrehajtását. Mindannyiukat 2012 végén ítélték el.
Farbaky Pétert, a Budapesti Történeti Múzeum jelenlegi főigazgató-helyettesét választotta az intézmény új vezetőjének csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Módosította a Fővárosi Közgyűlés a 2012-2014-es útfelújítási programot, több szakasz felújítását későbbre tolták, és új utakat is felvettek a programba.
Elnézést kért az indai vezető azért, mert azt mondta: ha nem tudod megakadályozni a nemi erőszakot, legalább élvezd. Ranjit Sinha azt mondja, ő tiszteli a nőket.
Gödöllő–Budapest — Újra a helyszínen érezhette magát S. Márk (19), amikor csütörtökön a tárgyaláson felelevenítették azt a vallomását, amit akkor tett, amikor „újrajátszatták" vele a gyilkosságot.
Janet Yellen szenátusi meghallgatását követően nulla százalék körüli szinteken tartózkodtak a vezető amerikai tőzsdeindexek. A leendő Fed-elnök elmondása szerint a gazdaságnak egészen addig van...
Jelentős korrekciós lépést tett Barack Obama elnök az amerikai egészségbiztosítási reformról kirobbant vitában: eszerint az amerikai államok és biztosítótársaságok egy évvel meghosszabbíthatják azokat az érvényes egyéni egészségügyi biztosításokat, amelyeket amiatt kezdtek el felmondani, mert azok nem felelnek meg az új egészségügyi törvény követelményeinek. Ezt maga Obama jelentette be…
A tévészékház ostromakor annak megvédését várta a rendőrségtől Gyurcsány Ferenc. Ezt Szabadfi Árpád volt országos főkapitány-helyettes mondta tanúként a 2006-os őszi események miatt rendőri vezetők ellen indult büntetőperben. Az azóta nyugdíjba vonult tábornok elmondta, hogy meglepődött, amikor Gyurcsány Ferenc felhívta, majd egy utasításként is felfogható kérést intézett hozzá. Az egykori főkapit…
Októberben csaknem háromnegyedéves csúcsot ért el, meghaladta a 10 százalékot a fogyasztói árak növekedése Indiában a központi bank minden erőfeszítése, a kétszeri kamatemelés ellenére.
Az Uruguay-Jordánia vb-pótselejtezőn is megtalálta a közönség Luis Suárezt. Az ázsiai ország szurkolói egy "Ne harapj, Suárez!" felirattal aposztrofált transzparenst készítettek, melyen a Liverpool sztárja épp Braniszlav Ivanovicsba harap bele.
Két kerékre Szolnok! című sikeres pályázatával a helyi önkormányzat több mint 490 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Programja keretében a település kerékpárút-hálózatának fejlesztésére.