Kína széles értelemben vett új hiteleinek értéke októberben a vártnál nagyobb mértékben csökkent - írja a Bloomberg. A hatóságok az árnyékbankok jelentette pénzügyi kockázatokat megpróbálják kordában...
Az ENSZ Idősügyi Munkacsoportjának elnöke támogatja a Magyar Szociáldemokraták Pártja által kezdeményezett, céljául a szépkorúak életminőségének és jogvédelmének javítását kitűző "Budapesti Cselekvési Terv" kidolgozását, és ehhez szakértői támogatást és intézményi hátteret ígért - közölte az MTI-vel helyi idő szerint hétfő este telefonon New Yorkból Schmuck Andor, a párt elnöke.
New York - Az ABC reggeli műsorának riportere, Amy Robach csupán azért vállalta a nyilvános mammográfiai vizsgálatot, hogy népszerűsítse a nézők körében a megelőző, gyakran életmentő vizsgálatot.
Annak ellenére, hogy nemzetközi piacokon jó volt a hangulat a vezető nyugat-európai indexek a hétfői záróértékeik alatt tartózkodnak azt követően, hogy Németországban továbbra is cél alatti és...
A Schalke 25 éves csatára hosszú ideje húzódó kézsérülésével fekszik kés alá kedden. Szalai várhatóan a jövő heti Bundesliga-fordulóban már vissza is térhet.
A hét folyamán az inflációs és az előrejelzett harmadik negyedéves GDP számok érkezésére fognak leginkább figyelni a befektetők. Optimista a befektetői hangulat a szigetországban, amire minden okuk megvan a kereskedőknek.
Miközben már egy hónapnyi betegállománnyal egy 200 ezres fizetés csaknem fele elvész, a biztosítást vásárlók zöme a tényleges megélhetéshez szükséges összeg mindössze egytizedét szánja biztosítási összegben a kieső kereset pótlására. A jóléti szolgáltatások köre idén jelentősen szűkült, csökkent a táppénz, szigorodtak a szabályozások, és a korábbi rokkantsági nyugdíj helyett csak sokkal…
Az Európai Unió Bíróságának Törvényszéke megsemmisítette a Magyarország által a Molnak nyújtott állami támogatásról szóló, elmarasztaló tartalmú európai bizottsági határozatot.
Egy korábbi ítélet szerint a Molnak több mint 30 milliárd forintot kellett volna visszafizetnie az államnak - az Európai Bíróság most megsemmisítette a döntést.
Adómentes lesz a Nemzet Művésze díj, valamint a vele járó életjáradék az Országgyűlés döntése alapján, a parlament hamarosan az új művészeti díj bevezetéséről is szavaz - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kulturális államtitkársága kedden az MTI-t.
Itthon ki kell fizetniük az egészségügyi ellátásuk költségét azoknak az unióban dolgozó magyaroknak, akik nem tudják bizonyítani, hogy külföldön biztosítottak – tudta meg a Világgazdaság Online. Az alapeset az, hogy aki külföldön fizet egészségbiztosítást, az itthon csak sürgős ellátásra jogosult, mint a külföldiek, tervezett kezelést csak térítés ellenében kaphat.
Csaknem 4 évtizede nem volt olyan alacsony az infláció, mint októberben - pénzügyi rezsicsökkentés betöltve, decembertől kezdődhet a regisztráció - az árfolyamgát kiszélesítését üdvözli, a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételt azonban társadalmilag károsnak tartja a Magyar Bankszövetség főtitkára - Nézze meg itt >>
Hozzávalók: 4 db fiatal pulyka alsócomb 1 kg újburgonya kb. 60 dkg új, fehér káposzta kb. 30 dkg lilakáposzta 2 db kisebb lilahagyma 2 db kisebb vöröshagyma vaj olaj kevés aprított petrezselyem fehérbor vagy almaecet balzsamecet 1 mokkáskanál kömény cukor kevés kurkuma só olaj fokhagyma
Komoly hatással lehet az ellenzéki együttműködésekre Gyurcsány Ferenc a következő időszakban - erről Wéber Attila szociológus beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: az ellenzéki oldalról várhatóan az MSZP és az Együtt 2014 alapíthat frakciót az országgyűlési választások után.
Mexikó - Dougie Thomson (58) ezután kétszer is meggondolja majd, hogy elmegy-e golfozni. A férfit ugyanis egy mexikói nyaralás alatt a pályán támadta meg egy majd négyméteres krokodil.
Az Európai Unió Törvényszéke közleményben tájékoztatott arról, hogy megsemmisíti a Magyarország által a MOL-nak nyújtott állami támogatásról szóló bizottsági határozatot, így a hazai olajtársaságnak...
Jogerős közbenső ítéletében a Szegedi Ítélőtábla kedden érvénytelenítette a svájci frank alapú jelzáloghitelek kamatának egyoldalú módosítására lehetőséget adó pontot az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt. és egy domaszéki házaspár között létrejött szerződésben.
Ma tette közzé az Osram a negyedéves számait, melyek szerint bár nettó eredmény soron alulteljesítette az elemzők várakozását, a menedzsment a folyó pénzügyi évben jelentősen emelkedő eredményre...
Mindössze hét óra alatt elfogyott az a 230 ezer belépő, amelyekhez a jövő évi brazíliai labdarúgó-világbajnokság jegyértékesítésének második fázisában lehetett hozzájutni.
Sokan várták, Miley Cyrus mivel rukkol elô a vasárnapi, amszterdami MTV EMA-díjátadón. Az énekesnő ezúttal nem villantott merészet, ám így is sikerült magára vonnia a figyelmet.
Decemberi szexi pasink, Dudás Miklós kajakozó ledobta a ruháját, hogy egy fülledt hangulatú fotózáson pózoljon a JOY magazinnak. Most pedig néhány további kép erejéig beleshetsz a mindennapjaiba is!
Aki másik biztosítónál akarja megkötni a jövő évre a kötelező gépjármű felelősségbiztosítását (kgfb) annak a meglévő biztosítását december 1-ig kell felmondani, de ez a nap az idén vasárnapra esik, így a biztosítók többsége az utolsó munkanapon, november 29-én pénteken fogadja utoljára a levélben történő felmondást - mondta Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének…
Oszlásnak indult holttestet találtak egy ügyvédi iroda kéményében a nagy-britanniai Derby-ben. Kevin Gough (43) feltehetően el akart emelni néhány értéket, de azt nem tudta, hogy a viktoriánus korabeli ház kéményét befalazták, a szűk résből pedig többé nem volt kiút számára.
Vártnál jobb eredményt publikált az Unicredit, ugyanis 204 millió eurós adózott eredményről számolt be az olasz bank, ami meghaladta a 190,9 millió eurós elemzői konszenzust, de 39%-kal elmaradt az egy évvel korábbi értéktől.
A korábbi indiai kamatemelés példájára Indonéziában is hirtelen kamatot emeltek a mai napon. A lépésre a piac szinte egyáltalán nem számított, hiszen a makrogazdasági statisztikák egyre...
Szinte nincs olyan esztendő, hogy az Opel ne frissítené valami újdonsággal kompakt modelljét: a 2014-es modellévet az Astra a nemrégiben kipróbált új dízelmotorral és némi belső frissítéssel kezdi. Az 1,6 literes turbós erőforrást Szentgotthárdon gyártják, s hamarosan a teljes palettán elérhető lesz.