Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatban az élőmunkát terhelő adót és járulékot érintő módosítások is vannak, a legfontosabb változásokat a PwC foglalta össze.
Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatban az élőmunkát terhelő adót és járulékot érintő módosítások is vannak, a legfontosabb változásokat a PwC foglalta össze.
A Külügy egy magyar érintettről tud. Akadozik a segélyek kiosztása, a Leyte repterén is káosz uralkodik, az emberek éheznek és nincs hova menniük az esőben.
Fájó pont volt a múlt héten közölt Non Farm Payroll, hiszen 204 ezerrel több fő talált munkahelyet a mezőgazdasági szektoron kívül. Ilyenkor lehet a legjobban érezni, hogy a sárga nemesfémnek van leginkább szüksége a mértéktelen pénznyomtatásra, likviditásra és alacsony kamatokra.
Radics Gigi életében először járt New Yorkban, ahol a Harlemi Gospel Kórussal énekelhetett együtt. Minderre egy megtisztelő felkérés kapcsán került sor.
Az EP-képviselő Győrben arról beszélt, hogy az évszázad közepére egy-egy munkaképes korú lakosra két nyugdíjas jut majd, a keresőképesek fele pedig eleve a legszegényebb rétegből fog kikerülni.
Jóváhagyta a parlament a sertésáfa-csökkentést, így január 1-jétől öt százalékra csökken az élő- és a félsertés forgalmi adója. Az Országgyűlés hétfőn döntött a jövő évi adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatokról, a jogszabály zárószavazást várhatóan a következő héten tartják.
Jövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt, összesen százötvenezer forintot az automatákból.
Magasabb bérért küldhetik ezentúl homokzsákot pakolni a közmunkásokat, miután az Országgyűlés hétfőn megszavazta az erre vonatkozó törvénymódosítást. Az önkéntes tűzoltók pedig ezentúl a kevésbé súlyos helyzeteknél önállóan is olthatnak, nem lesz szükség a tűzoltóság bábáskodására.
A Chelsea brazil csillaga, David Luiz is kilátogatott a minap a Londonban zajló ATP-vb-re, ahol Novak Djokoviccsal is találkozott, sőt, meg is ajándékozta egy mezzel. A Facebookra feltöltött közös fotót több mint 12 ezren lájkolták.
Gyengült a forint árfolyama kedden hétfő délutánhoz képest: az eurót kora reggel 298,72 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a hétfő délutáni 297,70 forinttal szemben.
Ha most tartanák az amerikai elnökválasztást, akkor Hillary Clinton volt demokrata külügyminiszter és Chris Christie, New Jersey állam republikánus kormányzója kiegyenlített harcot vívna egymás ellen és a támogatottságuk közötti különbség belül lenne a 3 százalékos statisztikai hibahatáron - derült ki a Rasmussen Reports hétfőn nyilvánosságra felméréséből.
Kedd hajnalig elhúzódott egyeztetések nyomán az uniós tagállamok kormányait megjelenítő Tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei kompromisszumos megállapodásra jutottak a jövő évi EU-költségvetésről.
Évekbe telhet, mire bármilyen kártérítéshez jutnak az egyiptomi hőlégballon-tragédia magyar áldozatának szülei. A Borsnak a 34 évesen elhunyt Gyetvai Zsuzsanna édesanyja összegezte az azóta eltelt időszak fejleményeit.
A Magyarországra beáramló külföldi működő tőke jelentős emelkedését hangsúlyozta sanghaji tárgyalásain a háromnapos kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter.
Jövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt, összesen százötvenezer forintot az automatákból.
Az ároktói ügy kapcsán a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka elrendelte a fegyelmi felelősség megállapítását - írja a Magyar Nemzet keddi számában. A Népszabadság arról ír, hogy hadat üzent Brüsszel az uniót elborító szatyorinváziónak.
Az elmúlt napok jelentősebb volatilitása után iránytalan kereskedés jellemezte a hétfői kereskedési napot Amerikában, érdemi makrogazdasági adat nélkül a befektetők a kivárás mellett döntöttek.
Pénzért szerb férfiakkal kötöttek névházasságot - most akár börtönbe is kerülhetnek. Abszurd csapda, amely egy igennel kezdődött, ám egy nemmel koránt sincs vége.
Jövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt, összesen százötvenezer forintot az automatákból. A bankok a törvénnyel összefüggésben nem emelhetnek költségeket, ezt az MNB fogja ellenőrizni.
13 év után ismét nőkongresszust tartottak Budapesten. A szervezők célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a nők és férfiak közötti társadalmi különbségekre.
Több mint húsz éve mentik az állatokat a HEROSZ Állatotthon elhivatott munkatársai. Kutyák és macskák, mosómedvék és teknősök, papagájok és kígyók is fordultak meg már a budafoki állatmenedékben. A segítségre szoruló állatok pedig mindig szerető gondoskodásban részesültek. Bemutatunk öt, örökbe fogadásra váró macskát.
Szinte biztos, hogy 100 ezer forint fölé emelkedik jövőre a minimálbér összege, ezzel pedig átlépünk egy bűvös határt. Pró és kontra érvek is vannak a béremelés mellett, ám egy kérdés ilyenkor biztosan felvetődik: mennyire reális a magyar gazdaság teljesítményéhez képest a jelenlegi bérszínvonal? Többet kellene keresnünk, netán keresünk is, csak a hivatalos statisztikákban ez nem látszik? A…