A jövő februári téli olimpiai szereplésért küzdő Gyarmati Anna a negyedik helyen végzett az egyik legnívósabb európai hódeszka-versenyen, a négycsillagos, 20 ezer dollár (4,38 millió forint) összdíjazású dachsteini O'Neill Pleasure Jamen.
Háromhetes mélypontra csúsztak a nemesfémek, az arany és az ezüst is elszenvedője az USA pénteki, kiemelkedően jó munkaerőpiaci bővülésének, az eurózóna GDP-je tornászhatja feljebb a jegyzéseket a héten, de csütörtökig maradhat az oldalazás.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 2016 végéig szóló, 200 millió forint értékű együttműködési megállapodást kötött hétfőn.
Mellkason szúrta élettársát egy nő Dombóváron. Az asszony szerint nem szándékosan, a férfi ugyanis részegen ment haza és ahogy dülöngélt, belehajolt a kezében lévő almahámozó késbe. Az áldozat is azt állítja, hogy nem volt szándékos a szúrás.
Liverpool - A szabadságnak ára van. A legnagyobb brit kokainbáró esetében ráadásul igen borsos. A liverpooli férfi bár bűnöző, és 13 éve van már börtönben, mégis akkora vagyona van, hogy szerepel az ország leggazdagabb embereinek listáján.
Áder János köztársasági elnök ma délelőtt a Sándor palotában dr. Komoróczki Istvánt a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárává nevezte ki 2013. november 8-ai hatállyal. Dr. Komoróczki István a Tervezéskoordinációért Felelős Államtitkárság élére áll.
Sherwood - Renee Radziwon-Chapman állatgondozó (36) hibázott, amikor a biztonsági szabályoknak fittyet hányva egyedül ment be a pumákkal teli ketrecbe. A holttestét a hétvégén találták meg a kifutóban, az állatok széttépték.
Vélhetően árvita miatt pénteken leállt a gázszállítás Oroszország és Ukrajna között, de ez az európai tranzitszállításokat nem érinti. A KyivPost beszámolója szerint az ukrán állami gáztársaság, a...
Illegális hússzállítmányra csapott le a NAV és a NÉBIH péntek hajnalban egy dunakeszi szupermarket parkolójában. Az ország több területén működő jól szervezett hálózat embereit akkor fülelte le a húszfős akciócsoport, amikor a külföldről illegálisan behozott 11 tonna nyershúst épp átrakodták a lengyel kamionból három teherautóra. Az ügyben több nagyobb magyarországi húsfeldolgozó is érintett....
Hat és fél év fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék hétfőn azt a rendőrtisztet, aki kirabolt egy takarékszövetkezeti fiókot 2010-ben a Baranya megyei Görcsönyben. Az ítélet nem jogerős.
Az utóbbi években, hónapokban egyre gyakrabban közölhettünk olyan hírt, miszerint valamelyik autógyártó vagy épp a Google robotpilótával, pontosabban autonóm irányítású autóval kísérletezik. Sokak hátán már futkos a hideg egy automataváltótól is, de úgy tűnik, az embereknek tetszik az ötlet.
A Peugeot úgy látszik, szeretne újra izgalmas autókat gyártani, és az RCZ-R, valamint az egyelőre csak tanulmány státuszban lévő, ám minden bizonnyal előbb-utóbb sorozatgyártásba kerülő 308 R után most az igazgatóság bejelentette, érkezhet a 208 R is.
A rendkívül ígéretes elektromos autóiról elhíresült, és rendkívül innovatív Amerikai Tesla Motorst mostanság az ág is húzza: miután egy elszánt befektetőnek köszönhetően nemrégiben kilábalt a cég az anyagi slamasztikából, most tűzesetek húzzák le a hírnevét. Alig egy hónapon belül a harmadik Tesla Model S kapott lángra, ami kicsit sem tesz jót a márka presztízsének, bár öröm az ürömben, hogy a…
Ígérete ellenére a pontversenyben harmadik helyen álló Kimi Räikkönen nem áll rajthoz az évzáró két Forma–1-es futamon. A héten ugyanis Salzburgban megműtik a finn pilóta hátát.
A szocialista Lendvai Ildikó nem rúgná fel, de újragondolná az MSZP és az Együtt-PM megállapodását. Mindeközben az utóbbi szervezet vezetője azt nyilatkozta: jövőre ő lesz a miniszterelnök.
Biztonságpolitikai stratégiai párbeszéd elindításáról állapodott meg kínai kollégájával a magyar honvédelmi miniszter Pekingben. Hende Csaba és Csang Van-csüan tárgyalásán szó esett az oktatási együttműködés felpezsdítéséről is.
Exkluzív kiadvánnyal startolt a Vidékfejlesztési Minisztérium, amelyben bemutatja, hogy 2013 év végén, hogy állunk országosan fehér borok tekintetében. Az állami portfolió a termelők piacra jutását segíti, a decemberben megjelenő angol nyelvű változatával a külpiacokat is megcélozza. A kiadvány 15.000 példányban, angol és magyar nyelven az érdeklődők számára ingyenesen elérhető - olvasható a…
A Peugeot úgy látszik, szeretne újra izgalmas autókat gyártani, és az RCZ-R, valamint az egyelőre csak tanulmány státuszban lévő, ám minden bizonnyal előbb-utóbb sorozatgyártásba kerülő 308 R után most az igazgatóság bejelentette, érkezhet a 208 R is.
A trófeabírálati eredmények azt igazolják, hogy a vadászatra jogosultak jó szezont zártak, a későn kezdődő és a megszokottnál gyengébb bőgés ellenére Veszprém megyében.
A 2013-as év egyik legnagyobb sztorija vitathatatlanul a Tesla Motors szárnyalása volt, melynek során az elektromosautó-gyártó árfolyama ötszöröződött a szemünk előtt néhány hónap leforgása alatt. Az...
Brüsszel életbe léptette az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusát annak érdekében, hogy összehangolható legyen a Fülöp-szigeteken az európai segítségnyújtás.