Az elmúlt három év kormányzati intézkedései nyomán jövőre közel két százalékkal növekedhet a magyar gazdaság, és ennek fő nyertesei a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv) kell legyenek - mondta a nemzetgazdasági miniszter vasárnap a Pest megyei Sarlóspusztán, ahol fiatal közgazdászokkal találkozott.
Napi hatvan dekagramm zöldséggel és gyümölccsel erősítsük az őszi-téli hónapokban immunrendszerünket - tanácsolja a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi tanszékének docense. Veresné Bálint Márta azt javasolja, lehetőleg válasszunk biotermékeket.
A héten sok csapadék várható. Ezzel együtt lehűlés is kezdődik: napközben 10 fok körüli maximumokra, a hajnali órákban mínuszokra is készülni kell. A hét vége felé pedig már helyenként havas esőre, hóra is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Egyre több információ jelenik meg az iPhone következő generációjával kapcsolatban, a jövőre bemutatásra kerülő készülékek valószínűleg a mostaninál jóval nagyobb és hajlított kijelzővel kerülnek majd...
Kihúzták a Hatoslottó 45. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson már 592 millió forintért izgulhatnak a szerencsevadászok....
Lovagi rangra emeli a brit uralkodó David Beckhamet. A legnagyobb példányszámú brit bulvárlap, a The Sun bennfentes udvari forrásait idézve vasárnap azt írta, hogy az angol labdarúgás 38 éves élő legendájának neve szerepelni fog II. Erzsébet királynő újévi kitüntetési listáján.
A KDNP a felvidéki politika kiemelkedő sikerének tekinti, hogy a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP) kulcsfontosságú győzelmet aratott a szlovákiai megyei választásokon.
Ebben az idényben már biztosan nem léphet pályára Neven Subotic, az idén Bajnokok Ligája-döntőt játszott Borussia Dortmund labdarúgócsapatának szerb hátvédje.
Lovagi rangra emeli a brit uralkodó David Beckhamet. A legnagyobb példányszámú brit bulvárlap, a The Sun bennfentes udvari forrásait idézve vasárnap azt írta, hogy az angol labdarúgás 38 éves élő legendájának neve szerepelni fog II. Erzsébet királynő újévi kitüntetési listáján.
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az LMP a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról (NAV) megjelent hírek miatt, amelyek szerint az adóhatóság több nagyadózónál szabotálta a vizsgálatokat - közölte Schiffer András, a párt társelnöke és Vágó Gábor országgyűlési képviselő vasárnap az MTI-vel.
Amennyiben Ön is a szezonális allergiától szenvedők táborába tartozik, már bizonyára tud egy-két olyan trükkről, mellyel könnyíthet a tünetein, mint például nem megy a szabadba, mikor a pollenkoncentráció magas, vagy zárva tartja az ablakot. Ám nem biztos, hogy tud ezekről a kevésbé ismert, allergiás tüneteket súlyosbító tényezőkről.
A korábbi három helyett az idei évtől öt játékos jut az Aranylabda-szavazás döntőjébe - jelentette be Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szombaton.
ÉRD - Megbukott az Okostojás könyve. Alig ezer darab ment el Alekosz (35) Fordított világ című kötetéből, az első nyomásból még négyezer darab porosodik a terjesztők raktáraiban.
Nyárádmagyaróson, egy székelyföldi, parányi római katolikus gyülekezetben zárta vasárnap a pappá szentelésének 50. évfordulóját ünneplő jubileumi évét.
Még több akció lehet a következő Bourne-filmben, miután Justin Linre, a Halálos iramban-akciófilmek tajvani születésű rendezőjére bízták az ötödik rész forgatását - értesült a Deadline.com filmes portál.
A 75 évvel ezelőtti zsidóellenes náci pogromok, a kristályéjszaka áldozataira emlékezett a pápa vasárnapi imájában a Szent Péter téren összegyűlt hívek előtt. Imára hívott fel a katolikus egyház feje a Fülöp-szigeteki tájfun áldozataiért is.
Nyögések, sikolyok – a pornófilmek megszokott háttérzajai. Bár a túl hangos szex zavaró is lehet, azért a legtöbben szeretik, ha partnerük visszajelzést ad arról, hogy jó-e neki a szeretkezés.
Egy 10 éves kisfiú kigyógyult az allergiájából, miután a leukémia miatt csontvelő-transzplantációt hajtottak végre rajta. 15 hónapos korától szenvedett a mogyorótól.
Egy amatőr cseh bandában dobol a Chelsea cseh válogatott futballkapusa, Petr Cech, aki a Queen egykori zenészétől, Roger Taylortól lesett el egy stúdióban néhány mesterfogást.
Az első helyen kiemelt, világranglista-vezető Rafael Nadal két szettben legyőzte Roger Federert a Londonban zajló tenisz ATP-világbajnokság vasárnapi elődöntőjében.
Kockázatos utat választott az egyiptomi kormány: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tanácsai helyett az öbölállamok milliárdjaiból maga próbálja élénkíteni a gazdaságot, azt remélve, hogy képes kitartani, amíg a turisták és a befektetők visszatérnek az országba - írta elemzésében a Reuters brit hírügynökség.
A Manchester City meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Sunderland vendégeként az angol labdarúgó Premier League 11. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Az Európai Unió ragaszkodik ahhoz, hogy Svájc egyszerűsített munkavállalási jogokat biztosítson az európai uniós állampolgárok számára - nyomatékosította José Manuel Barroso egy vasárnap megjelent svájci lapinterjúban.
Monor - A motorházteteje a dunyha mellett, a többi ellopott alkatrésze pedig a padláson pihent annak a 70 millió forintos Ferrarinak, amit még pár héttel ezelőtt szereltek darabokra egy monori garázsban.
Népszavazáson döntenek Svájcban arról, hogy korlátozzák-e a vállalatvezetők bérét. Amennyiben sikeres lesz a kezdeményezés, a felsővezetők bére jelentősen csökken majd, ettől azonban igencsak...
A jövő héten sok csapadék várható. Ezzel együtt lehűlés is kezdődik: napközben 10 fok körüli maximumokra, a hajnali órákban mínuszokra is készülni kell. A hét vége felé pedig már helyenként havas esőre, hóra is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Még több akció lehet a következő Bourne-filmben, miután Justin Linre, a Halálos iramban-akciófilmek tajvani születésű rendezőjére bízták az ötödik rész forgatását - értesült a Deadline.com filmes portál.
ÉRD - Megbukott az Okostojás könyve. Alig ezer darab ment el Alekosz (35) Fordított világ című kötetéből, az első nyomásból még négyezer darab porosodik a terjesztők raktáraiban.