A téli közfoglalkoztatást kiegészítő tanfolyamok 24 milliárd forintos költségének felére előleget biztosít a Miniszterelnökség - az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
A közösségi jog keretein kívülre esik a magyar miniszterelnök havi kétszeri ingyenes pénzfelvételre vonatkozó javaslata - közölte kedden újságírói kérdésre válaszolva az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
Bármelyik cégnél előfordul olyan alkalmazott, aki a többieknek - finoman szólva is - az agyára megy. Ezeknek a nehezen kezelhető alkalmazottaknak több típusát, sőt, a típusoknak többféle csoportosítását ismerjük. Mindegyik típust más módon kell kezelni. Sok múlik a kiválasztáson: a szervezet békéje fontosabb lehet, mint az egyéni teljesítmény.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csökkentette a világgazdaság idei és jövő évi növekedésével kapcsolatos előrejelzését elsősorban amiatt, hogy lassul a gazdaság bővülése Indiában, Kínában, Brazíliában és más feltörekvő országokban.
Barack Obama elnök Janet L. Yellent jelöli szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) új elnökének - közölte kedd éjjel a Fehér Házra hivatkozva az amerikai sajtó.
Akeem Adams a negyedik életmentő műtéten esett túl, melynek során amputálták a bal alsó lábszárát. A Fradi trinidadi labdarúgója szeptember 26-án szenvedett szívinfarktust, azóta műszívvel biztosítják szervezete vérkeringését.
A jelek szerint a legnépszerűbb focis videojáték szériának idén sem sikerült kinőnie gyermekbetegségeit. A FIFA 14-et sajnos elődeihez hasonlóan durva bugok tarkítják, amelyek néha érdekes jeleneteket szülnek...
Egy médiabeszámoló szerint a kanadai titkosszolgálat lehallgatta a brazil bánya- és energiaügyi minisztérium telefonhívásait és internetes levelezését.
Megfeleződtek az árak a mobilpiacon azzal, hogy mindhárom szolgáltató meghirdette korlátlan csomagjait - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint egyre nő a császármetszéses szülések száma.
A fukusimai atomerőmű egyik dolgozójának gondatlansága miatt legalább tíz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el a létesítmény hűtőrendszeréből; a radioaktív vízzel hat ember került kapcsolatba - közölte szerdán az erőművet üzemeltető vállalat (Tepco).
Lampedusa közelében folyamatosan hozzák a felszínre a menekülteket szállító csempészhajó áldozatainak holttesteit. Eritreából és Szomáliából vágtak neki az útnak a szerencsétlenül járt bárka utasai. Miközben az uniónak fejtörést okoz a több ezer észak-afrikai menekült, Szíria szomszédjai eddig kétmillió embert voltak kénytelenek befogadni, de a számuk az ENSZ szerint rövid időn belül bőven…
Majdnem egymilliárd ember nem jut naponta tiszta ivóvízhez – ez is elhangzott a budapesti Víz Világtalálkozón, amelyre csaknem háromezer szakember érkezett. Az aggasztó helyzet miatt a világ országainak együttműködését szorgalmazta Áder János államfő. Az ENSZ főtitkára szerint jelentősége van annak, hogy a Duna partján rendezik meg a világtalálkozót, hiszen ez a folyó sok országot köt össze.
Obama hivatalosan ma jelenti be Ben Bernanke utódját - közölte tegnap a Fehér Ház egyik embere. A biztos befutó Janet Yellen, a Fed jelenlegi alelnöke. Yellentől azt remélik, hogy folytatja a...
Elfogták Oroszországban az egyik legismertebb internetes kémprogram, a Blackhole fő fejlesztőjét, akit Paunch vagy HodLum néven ismer a világ – ezt egy névtelenséget kérő volt orosz rendőrségi tisztségviselő mondta újságíróknak. Az orosz rendőrség nem nyilatkozott az ügyben.
Egyre meredeken esés mutatkozik az amerikai részvénypiacokon, az indexek napi mélypontjukon zártak, miután továbbra sem közelednek az álláspontok a költségvetési vitában, miközben a részleges kormányzati bénultság már második heténél jár.
A házi őrizetből megszökött Rostás Elemér és fia, Henrik újabb rablótámadásoktól sem riadhat vissza – vélik szakértők. A menekülő páros valószínűleg nem rendelkezik egy elhúzódó bujkáláshoz szükséges komoly tartalékokkal.
Egy év alatt számos régióban megugrott az eladásra kínált ingatlanhirdetések száma. Az egyes megyék között lehetnek eltérések, de jól látható a tendencia, hogy az emberek szabadulnának ingatlanjaiktól.
Hihetetlen jelenet játszódott le a Levszki Szófia új edzőjének, Ivajlo Petevnek az első sajtótájékoztatóján. A konferenciára hívatlan vendégként betört a csapat néhány ultrája, akik az új trénert pécézték ki maguknak.
Barack Obama elnök Janet L. Yellent jelöli szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) új elnökének - közölte kedd éjjel a Fehér Házra hivatkozva az amerikai sajtó.
Az amerikai szövetségi kormányzat pénzügyi bénultsága miatt sok hivatal mellett a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is drasztikus takarékosságra kényszerül, és ezért szabadságra küldi ügynökeinek egy részét.
Nyereséggel zárta a harmadik negyedévet az amerikai alumíniumipari óriás, az Alcoa - derült ki a társaság tegnap, a piacok zárása után közzétett gyorsjelentéséből. A bevételek csökkentek, viszont a...