2013. október 8. kedd

okt. 8
20:13
Lassan vége az olcsó használt autók korának? (Privátbankár)
A harmadik negyedévben jelentősen emelkedett a használtautó-index. Az adott időszakban elkelt használt autók összértékének változását jelző mutatószám 105,5%-os értékének alakulását két tényező is befolyásolta.
okt. 8
20:14
Sokkoló kísérletet végzett magán a férfi (BorsOnline)
Tim Friede azt állította, képes kifejleszteni magában ellenállóképességet a leghalálosabb mérgű kígyó mérge ellen is. Meg is tette, igaz, a kissé elvetemült kísérlet alatt több mint száz kígyóval maratta meg magát.
okt. 8
20:15
Nagyon kell a gáz a kormánynak: vettünk egy újabb tárolót (Privátbankár)
A Mol értékesítette a stratégiai gáztárolót tulajdonló MMBF Zrt.‐ben lévő tulajdonrészét az államnak. A tranzakció készpénzes alapú, a vevő a Magyar Fejlesztési Bank és az eddigi kisebbségi tulajdonos volt. Becslések szerint 150 milliárd lehetett a tározó értéke.
okt. 8
20:17
Hiába minden? Lelombozó hír a magyar exportról (Privátbankár)
Augusztusban az export euróban számított értéke 3,3, az importé 3,9%-kal csökkent tavaly augusztushoz képest.
okt. 8
20:18
Megnyílt a Frankfurti Könyvvásár (Infostart)
A díszvendég Brazília nemzeti standján tartott ünnepséggel kedden megnyílt a 65. Frankfurti Könyvvásár, a világ legnagyobb könyvszakmai találkozója.
okt. 8
20:18
Az éghajlatváltozással foglalkozó csúcstalálkozót hív össze az ENSZ főtitkára (Infostart)
A biztonságos vízellátáshoz, az előrelátó vízgazdálkodáshoz szükség van az államok együttműködésére, és ügyelni kell arra, hogy a víz ne legyen konfliktusok forrása - hangoztatták a négynapos Budapesti Víz Világtalálkozó keddi nyitónapján felszólaló politikusok és ENSZ-szervezetek vezetői. Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára azt emelte ki, hogy a víz a fenntartható fejlődés kulcsa, és közölte,…
okt. 8
20:19
Lassan, de biztosan ébredezik a magyar ipar (Privátbankár)
Bár a nyers adatok alapján csökkent a termelés, kiigazítva csaknem 1 százalékkal nőtt augusztusban.
okt. 8
20:21
Nem lettek optimistábbak a hazai parketten (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65 pontos csökkenéssel, 18 374 ponton nyitott kedden.
okt. 8
20:21
Costa Concordia - megtalálták a pincér holttestét (Alternatív Energia)
A búvárok a hajó még víz alatt levő részén bukkantak a holttestre.
okt. 8
20:21
Megnyílt a 65. Frankfurti Könyvvásár (hirado.hu)
Brazília a díszvendég, Paulo Coelho nem megy el.
okt. 8
20:23
Amerikára várnak Európa-szerte (Privátbankár)
Csökkenéssel indult a kereskedés kedden a vezető nyugat-európai tőzsdéken.
okt. 8
20:23
Fontos mérföldkövet léptek át a magfúziós kutatásban (hirado.hu)
Először sikerült elérni, hogy a fúzió folyamán kiszabadult energia meghaladta az egyesülő atommagok által elfogyasztott energia mennyiségét.
okt. 8
20:25
Lubickol a forint az amerikai könnyekben, 295 alatt is járt az euró (Privátbankár)
Továbbra is jól jön ki a forint az amerikai költségvetési huzavonából, jól jön, ha óvatosak a jegybanki szakemberek.
okt. 8
20:25
Nemzetközi elfogatóparancs alapján fogtak el egy férfit (hirado.hu)
Ellene a szerb bíróság a többi között kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt adott ki körözést.
okt. 8
20:27
Özönlenek az országba az autók - kell a gáz az államnak (Privátbankár)
Lassan, de biztosan ébredezik a magyar ipar, viszont lelombozó hír jött a külkereskedelemről - stratégiai gáztározót vett az állam - véget érhet az olcsó használt autók kora, miközben özönlenek az országba a külföldi kocsik - Nézze meg itt >>
okt. 8
20:27
Egyre többen mennek tanulni Angliába és Skóciába (hirado.hu)
A hallgatók többsége a külföldön szerzett tudását itthon szeretné kamatoztatni.
okt. 8
20:29
Varga: hitelezzék a bankok a vállalkozásokat (Privátbankár)
A nemzetgazdasági miniszter szerint ehhez állami ösztönzők is kellenek. A MABISZ azt javasolta, kapjanak szja-kedvezményt az életbiztosítások.
okt. 8
20:29
Jobbágy: Nem hagyhatja szó nélkül a jog a szobordöntögetést (hirado.hu)
A jogász szerint az Együtt-PM szobordöntögetős rendezvénye kimeríti a garázdaság minősített esetét.
okt. 8
20:31
Lázár és Matolcsy is kellett az iparnak (Privátbankár)
Az előző hónaphoz képest újra bővülni tudott az ipari termelés, így most a legnagyobb kérdés, hogy mikor sikerül a szektornak tartósan növekedési pályára állni.
okt. 8
20:33
Mégsem ez volt mélypont? Tovább estek az ingatlanárak (Privátbankár)
Sosem volt ilyen alacsonyan Duna House Országos Lakásindexe: hosszú időn át stagnáltak az ingatlanárak, de idén harmadik negyedévben újra árcsökkenést mértek.
okt. 8
20:33
Gyorsulóban Közép-Európa növekedése, kockázat az euróövezet (ProfitLine)
Gyorsuló ütemben növekszenek a következő két évben az európai feltörekvő gazdaságok, ugyanakkor továbbra is az euróövezeti adósságválság jelenti a térség legnagyobb növekedési kockázatát, különösen a nyitott közép-európai gazdaságokra - áll az egyik vezető londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház kedden ismertetett átfogó előrejelzésében.
okt. 8
20:35
Még mindig lehetetlennek tűnik az elképzelhetetlen - mi hajtja a forintot? (Privátbankár)
Nagy kérdés, hogy ki adja fel előbb: a republikánusok vagy a demokraták? Mikor lesz költségvetése az USA-nak? Napról napra fogy az államok pénze és vészesen közeledik október 17-e, a technikai csőd lehetséges napja - a pénznyomdára pedig szerencsénkre senki sem figyel.
okt. 8
20:35
Emelkedni tudott a MOL-OTP páros (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,68 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 18 501,98 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
okt. 8
20:37
Tízezer embert tesz lapátra a telekommunikációs cég (Privátbankár)
A társaság a veszteségek csökkentésével indokolta a döntést.
okt. 8
20:37
Magyar építőipari beruházások Oroszországban EXIM-finanszírozással (ProfitLine)
A Market Építő Zrt. 100 millió euró összegű finanszírozási megállapodást írt alá kedden a Raiffeisen Bank Zrt. által vezetett és az UniCredit Bank Hungary Zrt., valamint a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. részvételével megalakult banki konzorciummal egy jelentős, Oroszország területén megvalósuló sportcsarnok-együttes kivitelezésének finanszírozására.
okt. 8
20:39
Veszélyes hónapok várnak az autósokra (Privátbankár)
A Genertel előző négy évet felölelő adatsora alapján megállapítható, hogy az autósok októberben és novemberben szenvedik el a legtöbb töréskárt: ilyenkor az éves átlaghoz képest 17-18 százalékkal több ilyen jellegű baleset történik. A téma kapcsán megkérdezett autósok több mint 40 százaléka casco-szerződés híján saját zsebből volt kénytelen rendezni a kárát, ami akkor is megterhelő tétel, ha a…
okt. 8
20:39
Vitték a magyar állampapírt, mint a cukrot (Privátbankár)
A meghirdetett mennyiség háromszorosát is elvitték volna a befektetők a keddi aukción, mélybe esett a hozam.
okt. 8
20:39
Elfelejtett néhány szót a misén, felfüggesztették (Blikk)
okt. 8
20:39
Kodály Központ: 3 év, 500 esemény, 200 ezer néző (hirado.hu)
Három éve nyílt meg az ország egyik legjobb akusztikájú hangversenypalotája.
okt. 8
20:39
Akár vaksághoz is vezethet - A magas vérnyomás szövődményei (WebBeteg)
Mind a mai napig, amikor valaki azt mondja, hogy hipertóniában, azaz tartósan fennálló magas vérnyomás betegségben szenved, a legtöbben csak legyintenek rá. Hiszen kinek ne lett volna már egy kicsit magasabb az értéke, mint a megszokott, és hát az sem lehet nagy gond, ha többször is előfordul. Pedig nem szabad félvállról venni, mert a magas vérnyomás veszélyes betegség!
okt. 8
20:41
Százmilliárdokat öntene még a vállalkozásokra az NFÜ (Privátbankár)
Csepreghy Nándor szerint az idén 1500 milliárd forintot szeretne kifizetni fejlesztési ügynökség.
okt. 8
20:41
Dugó van a Várhegy alagútnál (hirado.hu)
Lerobbant egy 16-os busz.
okt. 8
20:43
Itt a lista: ezek a legzöldebb irodák (Privátbankár)
Mind nagyobb siker övezi a hazai irodapiac környezettudatos és energiahatékonysági törekvéseit. A magyar rekorder a fővárosban épülő Váci Corner Offices, amely a nemzetközi BREEAM minősítési rendszerben érte el az itthoni eddig legmagasabb pontszámot 78,34%-os teljesítményével – derül ki az Óbuda Group felméréséből, amely összesíti a zöld minősítéseket elért épületeket, projekteket. Egy másik…
okt. 8
20:43
Kiírták a Velencei Építészeti Biennále magyar pályázatát (hirado.hu)
A 2014. június 7. és november 23. közötti építészeti seregszemle magyar munkájának beadási határideje december 8.
okt. 8
20:45
Szebb és jobb világ köszönt a befektetési alapokra (Privátbankár)
A Keler új rendszere megkönnyíti, hogy az alapkezelők, forgalmazók bővítsék kínálatukat. A hazai alapok tőkéje hét hónap alatt 700 milliárd forinttal nőtt.
okt. 8
20:47
Korruptak a legnagyobb exportőr országok (Privátbankár)
Fittyet hánynak az OECD egyezményére. Magyarország előrelépett a ranglistán, de még van mit javítani.
okt. 8
20:48
Borzalmas halál várt a pánikoló tinire (BorsOnline)
A 15 éves lány friss jogosítvánnyal indult vezetni, a kocsiban apja és négy húga is ott volt. Bepánikolt a feléjük száguldó vonattól.
okt. 8
20:49
Lakást Észak-Magyarországról, hitelt a bankból (Privátbankár)
Amerikára figyelnek a piacok, elemzők szerint lesz megegyezés, csak nem mindegy, hogy milyen - a forint mindenesetre lubickol az euróhoz képest - ki hitelezte a vállalkozókat? - Nézze meg itt >>
okt. 8
20:51
Izraelből a legnagyobb az agyelszívás (Infostart)
A nyugati világban a legnagyobb arányban a jól képzett izraeliek keresik külföldön a boldogulást a Taub központ nevű jeruzsálemi társadalomkutató intézet jelentése szerint, amelyet a Háárec című lap kedden ismertetett.
okt. 8
20:51
Szinte egy szó sem volt igaz a reklámból, büntetett a GVH (Privátbankár)
Az üzletfelek megtévesztése miatt szabott ki bírságot a versenyhivatal.
okt. 8
20:53
Áder János: azért a víz az úr (Privátbankár)
Megkezdődött a négynapos Budapesti Víz Világtalálkozó.
okt. 8
20:55
Válságban céget alapítani? Ezt sem a magyaroknak találták ki (Privátbankár)
A globális válság ellenére is látványosan nőtt a vállalkozások száma az elmúlt években a nagy feltörekvő gazdaságokban. Miközben a világ vezető fejlett országaiban (G7) alig több mint 3 százalékkal nőtt az aktív vállalkozások száma 2007 és 2011 között, a legnagyobb feltörekvőket tömörítő BRICS-csoport több mint 25 százalékos gyarapodást mutatott e téren – derül ki az RSM International nemzetközi…
okt. 8
20:57
Fogy Amerika ideje - a legnagyobbak mind korruptak? (Privátbankár)
Napról napra kevesebb pénze van az Egyesült Államoknak, a republikánusok és a demokraták mégsem engednek - gondban a legnagyobb exportőrök - megbüntette a gazdasági versenyhivatal a budapesti újság kiadóját - Nézze meg itt >>
okt. 8
20:57
Mélybe zuhant a madárember (Blikk)
Csiangcsiacsie — 700 méter magasból zuhant a mélybe az a magyar bázisugró Kínában, akinek a Tianmen-hegységben veszett nyoma.
okt. 8
20:57
Kiborgok közelednek (Metropol)
Szép új világ következhet. Mint a StarTrek-sorozatban a kiborgoké, a teljesen robotokká alakított, kívülről vezérelhető emberi szörnyeké.
okt. 8
20:57
Obama képviselőházi szavazást sürgetett (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok nem engedheti meg magának a néhány havonta megismétlődő mesterséges válságokat.
okt. 8
20:57
Nyugat-Európa tovább esett (hirado.hu)
Az USA-ban nincs megoldás, a vártnál rosszabb német makroadat jött.
okt. 8
20:57
Évek óta nem látott bankbotrány - Szervezett bűnözőknek adtak hitelt (Portfolio)
Szervezett bűnözői csoportokat hitelezett a bankja, és miután ez kiderült, lemondott a japán kormány melletti gazdasági bizottsági tisztségéről az egyik legnagyobb japán bank, a Mizuho Financial...
okt. 8
20:57
Leállás: Obama nem tárgyal, katasztrofális következményekre figyelmeztet (ATV)
Katasztrofális következményei lesznek, ha az amerikai kongresszus nem hagyja jóvá az adósságplafon megemelését - jelentette ki az amerikai elnök keddi washingtoni sajtótájékoztatóján.
okt. 8
20:57
Rafael Nadal egy új rekord kapujában (Agroinform)
A szezon utolsó előtti masters-versenyét rendezik a héten Sanghajban, a spanyol klasszis pedig rekordra készül.

Keresés