A Belügyminisztérium (BM) szerint nemtelen politikai támadások érték a rendőrséget annak kapcsán, hogy az ároktői banda két tagja megszökött a házi őrizetből. A minisztérium vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleményében a Jobbik és az Együtt-PM nyilatkozataira reagált.
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak.
Kihúzták a Hatoslottó 40. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten senki nem ért el telitalálatot, így egy hét múlva 212 millió forint keresi majd gazdáját....
A jövő héten már több helyen lehet eső, de ezzel együtt melegszik is az idő. A hét elején még lehetnek mínuszok, de aztán az éjszakák is enyhébbek lesznek, nappal pedig ismét akár 20 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott előrejelzéséből.
Egy 82 éves sátoraljaújhelyi férfi jelentette, hogy szomszédja dohányt termeszt, az ebből készült cigarettával pedig főleg a házával szemközti iskola diákjait látja el.
Az adómódosítás szezonja már régóta nem kizárólag az Országgyűlés őszi ülésszaka. Az idén is többször, több jogszabályhoz hozzányúlt a törvényhozás. Összefoglaltuk a legfontosabbakat.
Szinte rabszolgasorban tartanak kelet-európai munkavállalókat egyes nagy-britanniai élelmiszer-feldolgozó üzemekben, amelyek közül nem egy a legnagyobb brit szupermarket-hálózatokat látja el termékeivel - írta feltáró riportjában a The Sunday Times.
A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) szerint Magyarországon a cigarettapiac egyike a legmagasabb adóterheket viselő ágazatoknak, a cigaretta teljes adótartalma 80 százalék körüli - írja a trademagazin.hu.
A világelső Serena Williams szettveszteség nélkül nyerte meg a pekingi keménypályás tenisztorna női versenyét, miután a döntőben simán legyőzte Jelena Jankovicot.
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak - jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.
A Belügyminisztérium előtt tiltakozott az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat és több roma szervezet képviselője pénteken, mert a rendőrség határozata szerint nem történt közösség elleni bűncselekmény Devecserben 2012. augusztus 5-én, amikor egy kb. ezer fős szélsőjobboldali tömeg egy cigány család otthonára kőzáport zúdított. A demonstráció után igazoltatták a tüntetőket, szabálysértési eljárás…
Hétfő délután ünnepélyes keretek között a nemzetgazdasági miniszter átadta a 2014-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés elnökének. A javaslat tartalmazza a jövő évi nyugdíjemelés mértékét is. Ez is a Pénzcentrum.hu legérdekesebb hírei között 2013. 40. hetéből. (A teljes írás elolvasásához kattints a cikk címére!)...
A Vajdaságban Eleméren tartották a központi megemlékezést az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokainak tiszteletére vasárnap.
A Belügyminisztérium szerint nemtelen politikai támadások érték a rendőrséget annak kapcsán, hogy az ároktői banda két tagja megszökött a házi őrizetből.
LONDON – Új lendületet kapott a Diana hercegnő (†36) halálát övező összeesküvés-elmélet! Immár fotó is igazolja, hogy az N. néven jelölt brit elit katona nem a levegőbe beszélt, amikor azt állította, az SAS végzett Diana hercegnővel.
Egy nemzetközi vegyifegyver-szakértői csapat hozzákezdett vasárnap a szíriai vegyi fegyverek és az azokat előállító berendezések megsemmisítéséhez - közölte egy forrás a szakértői misszióból.
Dohányaprító gépével vágta a dohányt, majd az ebből készített cigarettát árulta egy férfi Sátoraljaújhelyben, a pénzügyőrök közérdekű bejelentést követően vizsgálódnak az ügyben - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Vám és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense az MTI-t vasárnap.
Oszama bin Ladent okolja a vele történtekért egy közúti balesetet okozó szlovák nő, aki azt állítja: menet közben az al-Kaida néhai vezetője taszította ki a saját autójából.
SZOMBATHELY – Határozatlan ideig szünetelteti tagságát a Fidesz városi szervezetében Lazáry Viktor. Az alpolgármester bejelentése szerint ezt igazának biztos tudatában, saját elhatározásból teszi, hogy „a folyamatban lévő büntetőügy ne terhelje a pártot".
Már 300 amerikai költő sírját kereste fel Walter Skold, az Amerikai Holt Költők Társaságának elnöke, aki az elhunyt poéták emlékének ápolását tűzte ki céljául.
Oszama bin Laden-t okolja a vele történtekért egy közúti balesetet okozó szlovák nő, aki azt állítja: menet közben az al-Kaida néhai vezetője taszította ki a saját autójából.
„Az utolsó remény” – film arról a hét és fél hónapról, amikor egy Ausztria elleni új szabadságharc reményével lépett Kossuth Lajos az Egyesült Államok földjére 1851 decemberében.
BUDAPEST – Győzött a Blikk! Úgy tűnik, nemsokára megtudhatjuk, hogy kik használhatják azokat az állami földeket, amelyeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) pályáztatás nélkül adott ki művelésre eddig ismeretlen személyeknek és cégeknek. Hatalmas területről, 34 ezer hektár földről van szó.
BUDAPEST – Győzött a Blikk! Úgy tűnik, nemsokára megtudhatjuk, hogy kik használhatják azokat az állami földeket, amelyeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) pályáztatás nélkül adott ki művelésre eddig ismeretlen személyeknek és cégeknek. Hatalmas területről, 34 ezer hektár földről van szó.
Görögország két legnagyobb hitelnyújtója, a National Bank of Greece (NBG) és a Piraeus Bank azt tervezi, hogy a nem teljesítő hitelek átvételére úgynevezett rossz bankot létesít.
Az MSZP kormányra kerülése esetén előbb egy gyors, azonnali korrekciót hajtana végre a közoktatás területén, majd a szakmával egyeztetve hosszabb távú átalakításba kezdene.
Fantasztikus gólt lőtt a Sanfrecce Hirosima támadója, Hisato Sato a Sagan Tos elleni bajnokin. A támadó nem variált, egy pattogó labdát szenzációsan talált el.
Az önrendelkezésért és a kisebbségi jogokért való áldozathozatalt szorgalmazta vasárnap Nagyváradon Tőkés László európai parlamenti képviselő az aradi vértanúk emléknapján.
Nagyon sok munkavállaló nem tudja, hogy a munkavédelemmel kapcsolatban milyen jogai vannak, nem véletlen, hogy a munkavédelmi felügyelőségek nyolcszor annyi munkaügyi bejelentést kapnak, mint munkavédelemmel kapcsolatosat.