Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint Wolf László az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese 2013. október 30. napján, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 4.494-forint/darab átlagáron 50.000 darab OTP törzsrészvényt értékesített.
A címvédő Miami Heat szoros mérkőzésen szenvedett vereséget a Philadelphia 76ers vendégeként az NBA szerdai játéknapján, amelyen 14 találkozót rendeztek meg.
Közel négy hónapos mélypontra csökkent az amerikai könnyűolaj árfolyama, miután az amerikai készletek egyhuzamban már hatodik hete emelkednek. Nem kedvez az olaj árfolyamának az a hír sem, mely szerint Líbiában a jövő héten újraindul a termelés az egyik legnagyobb olajmezőn.
Egyértelműen kijelenthető, hogy jó döntés volt Kaká számára visszatérni a Milan együttesébe. A brazil játékmester kezdi visszanyerni régi önmagát, amit ezzel a Lazio ellen szerzett csodálatos góllal is bizonyított.
Felmentését kérte a bíróságtól F. László, a pécsi Maxim klubban történt gyilkosság vádlottja, mert – állítja – önvédelemből szúrta szíven a ketrecharcos Böröcz Danit.
Az államnak és az egyháznak a közjó érdekében való együttműködését szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a reformáció emléknapján mondott beszédében.
A japán technológiai óriás Sony profit warningot jelentett be - írja a Financial Times. Idei profitvárakozását 40 százalékkal lejjebb, 30 milliárd japán jenre módosította, ami jóval alacsonyabb, mint...
Az államnak és az egyháznak a közjó érdekében való együttműködését szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a reformáció emléknapján mondott beszédében.
A hónap elején már írtunk róla, hogy az Audi még tovább szeretné bővíteni "Q" előtaggal ellátott terepes repertoárját, azonban akkor még csak nagyon kezdetleges találgatásokról volt szó. Sajnos hivatalos információkkal ezúttal sem szolgálhatunk, de úgy tűnik, egyre inkább összeáll a kép. Nézzük, mire számíthatunk a Q1-től.
Finn médiajelentések szerint könnyen elképzelhető, hogy Kimi Räikkönen már nem áll rajthoz a Lotus színeiben a 2013-as bajnokság hátralévő versenyein. Tovább »
Ha látom, hogy egy mellettem elsétáló szerelmespár megsimogatja egymást, amikor észrevesznek, nekem már az is öröm, ilyenkor tudom, hogy elértem a célom – mondja Lajos, a hivatásos szegedi ölelgető.
A várakozások feletti mértékben emelkedett és rekordot ért el szeptemberben az olasz munkanélküliségi ráta - közölte csütörtökön az Istat olasz állami statisztikai hivatal.
Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint erre azért van szükség, mert a szolgáltatók alacsonyabb fogyasztás esetén ennek a díjnak az emelésével "trükköztek".
Felpörgött a vállalati gyorsjelentési szezon, elképesztő mennyiségű cég teszi közzé negyedéves számait a napokban. Ma ezek közül mazsoláztunk. Rossz hírekkel szolgált a Telenor Rögtön két rossz...
A Fidesz a földgázellátási törvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a rendszerhasználati és egyetemes szolgáltatási díjakat határozatlan ideig ne módosíthassák. Ezt Németh Szilárd, a párt országgyűlési képviselője jelentette be csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon.
Elszoktunk a kedvességtől. Fel sem kapjuk a fejünket, ha mellettünk az utcán két autós egymás anyját szidja, vagy ne adj’ isten, ököllel ütik egymást fényes nappal.
Hivatalból eljárást indít a Klubrádió budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára szóló szerződésének hatósági szerződéssé alakítása érdekében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.
Egy tizenhat emeletes londoni hotel konstrukciós helyszínén vizsgálódó régészek „kivételes” állapotban lévő római sasszobrot találtak, amely csőrében vergődő kígyót tart.
Robert J. Shiller, a Yale Egyetem közgazdaságtan- és pénzügyprofesszora több mérföldkövet is elhelyezett a tőkepiaci elmélet útjára. Ezek olyan jelentősek, hogy ez évben a Nobel-díj bizottság is végre elérkezettnek látta az időt, hogy a professzort szakmai munkásságáért közgazdasági Nobel-díjban részesítse, két másik jelölttel egyetemben. Az akadémiai és elméleti eredményeken túl Shiller annak a…
Cristiano Ronaldo nem felejt. A Real Madrid csillaga a Sevilla elleni 7-3-as győzelem alkalmával első gólja után tisztelegve ünnepelt, ezzel üzenve Sepp Blatternek, aki kijelentette, nem kedveli annyira a portugált, mert parancsnokként viselkedik a pályán.
Évről évre nő azok száma, akik szülőhelyük végleges, vagy ideiglenes elhagyása mellett külföldön próbálnak szerencsét. Az RSM DTM bejegyzésében a külföldiek magyarországi munkavállalása során felmerülő bejelentési kötelezettségeket foglalja össze.