2013. október 3. csütörtök

okt. 3
8:03
Csöndes volt a forintpiac (hirado.hu)
Minimálisan változott az árfolyam csütörtökre.
okt. 3
8:03
Budapesti egyetemisták vitték el a földet a somogyi gazdák elől? (ATV)
A bábonymegyeri földügyletek után újabb haszonbérlettel kapcsolatos, nehezen magyarázható döntések borzolják a kedélyeket Somogy megyében. Ezúttal a horvát határhoz közeli Babócsa gazdái tárják szét a karjukat értetlenül azután, nem értik, miért nem nyertek annak ellenére, hogy régóta gazdálkodnak. A település korábbi termelő szövetkezetéből alakult Határőr Zrt. vezetőihez köthető személyek és a…
okt. 3
8:05
A magyar háztartások 70%-a csatornázott (Metropol)
Budapesten a legmagasabb, Bács-Kiskun megyében a legalacsonyabb a szennyvízhálózatba kapcsolt lakások aránya.
okt. 3
8:06
Már elkezdtek aggódni az amerikai befektetők (ProfitLine)
Csökkenéssel zárták a szerdai kereskedési napot az amerikai részvénypiacok, miután továbbra sem született megegyezés az amerikai költségvetési vitában, emellett a vártnál gyengébb ADP foglalkoztatottsági adatok is borzolták a kedélyeket.
okt. 3
8:06
Bajnokok Ligája: íme a góllövőlista állása (Sport365)
A Bajnokok Ligája góllövőlistájának állása a csoportkör 2. fordulójának mérkőzéseit követően.
okt. 3
8:08
Jó makroadat érkezett Kínából (ProfitLine)
Hat hónapja nem látott szintre emelkedett a kínai szolgáltatóipari aktivitás szeptemberben a kínai logisztikai és beszerző szövetség (CFLP) ma közzétett szolgáltatóipari beszerző menedzser indexe alapján.
okt. 3
8:12
Reagáltak a horvátok: bárki veszi meg az INA-t, csak jobb lehet (Privátbankár)
A horvát szakszervezetek örülnének, ha a Mol eladná INA-részvényeit, és a horvát állam venné vissza.
okt. 3
8:14
Kötvénykibocsátási programot indít a BNP Paribas (Privátbankár)
A magyarországi fióktelepén keresztül eljáró BNP Paribas 75 milliárd forint keretösszegű kötvénykibocsátási programot hozott létre.
okt. 3
8:18
Begurult a kormány Hernádi letartóztatási parancsa miatt (BorsOnline)
Magyarországon egyelőre szabadon mozoghat a Mol elnök-vezérigazgatója, külföldre viszont nem mehet, mert valószínűleg azonnal letartóztatnák.
okt. 3
8:21
Bajnaiék egyre zavarosabb magyarázatai - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság úgy értesült, hogy lezárult a hivatalos jelölési folyamat a szocialistáknál az országgyűlési és az európai parlamenti pártlista sorrendjéről. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy több feljelentés érkezett a rendőrségre az Orbán Viktort ábrázoló alkalmi szoborral kapcsolatban.
okt. 3
8:21
Kolbászos oldal (Metropol)
Most már van elég hely a kolbászos oldalon.
okt. 3
8:21
Motorral Észak-Koreába (Metropol)
Többévnyi tervezés és előkészítés után egy baráti társaság bejárta a nehezen megközelíthető országot.
okt. 3
8:21
Felavatták az Élhető Jövő Parkot (Metropol)
Megújuló energiát használnak a fóti Lovasterápiás Központban.
okt. 3
8:21
Balról várnak választ a közmunkások (Alternatív Energia)
Levélben kérdezi az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció vezetőit a Közmunkás Szakszervezet arról: támogatják-e a több mint másfél éve alakult szervezet hat pontból álló követeléslistáját. Vécsi István elnök, a szocialisták Borsod megyei képviselőjelöltje tegnap azt mondta, el akarják érni, hogy a 8 órában foglalkoztatott közmunkások megkapják a nettó minimálbért, illetve…
okt. 3
8:21
Lomnici: Precedensértékű döntést hozott az Ab (hirado.hu)
Immár a testület is kimondta, békés tüntetőkkel szemben a rendőrségnek önmérsékletet kell tanúsítani - mondta az alkotmányjogász.
okt. 3
8:21
A horvát szakszervezetek örülnének, ha a MOL eladná INA-részvényeit (Portfolio)
Az INA-nál működő szakszervezetek szerint a dolgozók örülnének, ha a magyar kormány által kilátásba helyezett részvényeladást olyan módon oldanák meg, hogy a horvát állam ismét többségi tulajdonos...
okt. 3
8:21
Soroksári gyilkosság: DNS-nyomokat hagyhatott maga után az elkövető (ATV)
A múlt szerdai soroksári gyilkosság elkövetője rengeteg nyomot hagyott maga után, köztük feltehetően DNS-alapú azonosításra alkalmasat is – írja a csütörtöki Blikk.
okt. 3
8:23
Megdőltek a napi hidegrekordok (Infostart)
Csütörtökre virradóra az országos és a fővárosi napi minimumhőmérsékleti rekord is megdőlt. Budapesten 0 Celsius-fok, Szécsényben mínusz 4,3 fok volt - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-t.
okt. 3
8:23
Nobel-díj - Hosszú és hiábavaló is lehet a várakozás (hirado.hu)
A tudományos Nobel-díjakra - amelyeket idén október 7-én, 8-án és 9-én osztanak ki - általában 300-400 kutatót jelölnek.
okt. 3
8:23
Tovább sprintel a Sprinter (Portfolio)
A hazai autópályákon kisebb-nagyobb rendszerességgel közlekedő autósok minden bizonnyal jól ismerik az elsősorban ukrán, román és bolgár rendszámokkal látható Mercedes-Benz Sprintereket. Ezek zöme...
okt. 3
8:25
Késnek a vonatok a Miskolc-Nyíregyháza vonalon (hirado.hu)
Műszaki hiba miatt 20-40 percet.
okt. 3
8:25
Saját részvényt vásárolt az OTP (Portfolio)
Az OTP 2013. október 2-án a BÉT-en 202 141 darab OTP-törzsrészvényt vásárolt 4 310 forint/darab átlagáron. A tranzakciót követően a pénzintézet saját tulajdonában levő törzsrészvények állománya 3...
okt. 3
8:27
Minimálisan változott a forint árfolyama csütörtökre (Infostart)
Minimálisan változott a forint árfolyama csütörtök kora reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon a szerda esti jegyzésekhez képest.
okt. 3
8:36
Királlyá koronázta magát Peter (BorsOnline)
A 47 esztendős szakácsnak elege lett a köztársaságból, ezért megalakította saját királyságát. Fiduziar néven uralkodik egy elhagyott kórház területén.
okt. 3
8:36
Elhunyt Őz Zsolt (Blikk)
okt. 3
8:39
Több mint száz halálos áldozata van a hurrikánnak (Blikk)
okt. 3
8:39
Kövér: kormányzás csak rendeleti lehet (Alternatív Energia)
Kövér László szerint a mostani kormány idején kezd "tiszta víz kerülni a cigánygyilkosságok mocskos poharába". A házelnök erről a Heti Válaszban csütörtökön megjelent interjúban beszélt, amelyben szólt arról, hogy a kormányzás csak rendeleti lehet.
okt. 3
8:39
Megdőltek a hidegrekordok (hirado.hu)
Budapesten 0 Celsius-fok, Szécsényben mínusz 4,3 fok volt.
okt. 3
8:39
Ki lesz a győztes? Technikai vs. fundamentális elemzés - Párbaj! (ProfitLine)
XTB Európa egyik vezető brókercége hazánkban mérföldköve a tőzsde oktatásnak, immár 3. éve tartanak országszerte előadásokat, tőzsdeklubokat minden érdeklődőnek díjmentesen.
okt. 3
8:39
Első kézből a brókerektől (Portfolio)
Mire figyel a profi trader? Mi alapján dönt a kereskedő, akár a tőzsdén, akár a devizapiacon? Mik voltak a legnagyobb sztorik a magyar piacon? Hogyan élte meg ezt a profi kereskedő? A Portfolio.hu...
okt. 3
8:39
Jövő héten nyújthatják be az ingyenes készpénzfelvételt célzó javaslatot (Pénzcentrum)
A Fidesz és a Nemzetgazdasági Minisztérium egyeztetése alapján tényleg ingyenes lesz a készpénzfelvétel havi két alkalommal, 150 ezer forint összeghatárig. Kármentő intézkedésként a kártyás vásárlások szintén ingyenesek lesznek, nagy különbség azonban, hogy míg az ingyenes készpénzfelvétel több tízmilliárd forintos költségeit a bankszektor állhatja, a kártyás vásárlások illetékmentességéből…
okt. 3
8:41
8 hónapos mélyponton a dollár (ProfitLine)
A folytatódó politikai csatározás, illetve a megoldatlan költségvetési vita hatására tovább gyengül a dollár az euróval szemben.
okt. 3
8:41
A felvásárlási ajánlat véget vetett az Egis népszerűségének a profiknál (Portfolio)
Bár a BUX szeptemberben több mint 2,5 százalékot emelkedett a folytatást illetően rövid távon az alapkezelők többsége szerint oldalazhat a vezető hazai index, hosszabb távon viszont a profik többsége...
okt. 3
8:48
Működnek a megszorítások? A magyarok hisznek benne leginkább (Privátbankár)
Az európaiak szűk többsége, 51 százaléka gondolja úgy, hogy a gazdasági megszorítások politikája nem működik, nem váltja be a hozzá fűzött reményeket - derül ki a Gallup intézet által készített, szerdán közzétett közvélemény-kutatás eredményéből.
okt. 3
8:50
Hiába a remek kínai adat, ha mindenki Amerikára vár (Privátbankár)
Elemzők szerint vegyesen kezdődhet a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön azután, hogy szerdán mínuszban zártak a börzék.
okt. 3
8:52
Az UniCredit kivonulhat a szomszédunktól (Privátbankár)
Az UniCredit olasz bank szemet vetett a Bank BGZ lengyel pénzintézetre, miközben jelezte, hogy távozhat az ukrán piacról.
okt. 3
8:54
Halálos beteg lehet Varga Viktor szerelme (BorsOnline)
Cinthya Dictator örökletesen magában hordozza a gyilkos kórt, ami mostanra tüneteket is produkál. A hír jobban megviselte a lány barátját, Varga Viktort, mint a lehetséges beteget.
okt. 3
8:57
Koreai Nagydíj - Kérdéses Räikkönen szereplése (Infostart)
Hátfájdalmai miatt kérdéses Kimi Räikkönen szereplése a vasárnapi Forma-1-es Koreai Nagydíjon.
okt. 3
8:57
Bear Grylls visszatér (Metropol)
Bear ma visszatér a képernyőre, és olyan érdekességeket árul el magáról, amit eddig kevesen tudhattak róla.
okt. 3
8:57
Távozhat Ukrajnából az UniCredit (hirado.hu)
Még nincs végleges döntés az ukrán piac feladásáról.
okt. 3
8:57
870 millió forintért vett saját részvényt az OTP (Portfolio)
Az OTP 2013. október 2-án a BÉT-en 202 141 darab OTP-törzsrészvényt vásárolt 4 310 forint/darab átlagáron, áll a társaság közleményében. Nagy tételben kezdte el venni saját részvényeit tegnap az...
okt. 3
8:57
Freddie Highmore - az ifjú Norman Bates (Metropol)
Hitchcock kultikus filmjének, a Psychónak a főszereplője áll a Bates Motel című sorozat középpontjában, amelyet október 4–6., illetve 11–12. között láthatunk esténként a Viasat3 műsorán.
okt. 3
8:57
Már 157 halálos áldozata van a viharoknak Mexikóban (ATV)
Már 157 halálos áldozata van az Ingrid trópusi viharnak és a Manuel hurrikánnak, amely a múlt héten csapott le Mexikó déli részére - közölte helyi idő szerint szerdán a kormány.
okt. 3
8:59
Véget ért az Egis népszerűsége a profiknál (Portfolio)
Bár a BUX szeptemberben több mint 2,5 százalékot emelkedett a folytatást illetően rövid távon az alapkezelők többsége szerint oldalazhat a vezető hazai index, hosszabb távon viszont a profik többsége...
okt. 3
8:59
Adamsnek 30-40 százalék esélye van, hogy elhagyja a kórházat (ATV)
Dr. Szelid Zsolt László, a Ferencváros orvosi stábjának tagja szerint Akeem Adamsnek 30-40 százalék esélye van arra, hogy sikeresen elhagyhassa a kórházat.
okt. 3
9:01
Héthavi csúcs küszöbén a forint (Portfolio)
Az amerikai költségvetési és adósságplafon aggodalmak általában gyengülési nyomás alatt tartják egyelőre a dollárt, közben viszont a forint más feltörekvő piaci devizákkal szemben összességében jól...
okt. 3
9:01
Gréczy: nagyban is lehet majd csalás (ATV)
Kimondatott, hogy csalt a Fidesz Baján, utaztatták a szavazókat, ez a Btk. szerint is három éves szabadságvesztéssel sújtható – ezt Gréczy Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 3
9:03
Tanácstalanok a befektetők Európában (Portfolio)
Az amerikai indexek eltérően teljesítettek szerdán azt követően, hogy csalódást keltő adat érkezett az ország munkaerőpiacáról. Az ázsiai tőzsdéken sem volt egyértelmű irány, a japán tőzsdék estek,...
okt. 3
9:05
A készpénzfelvétel ingyenes, a kártyás vásárlás illetékmentes lesz (Portfolio)
A Fidesz és a Nemzetgazdasági Minisztérium egyeztetése alapján tényleg ingyenes lesz a készpénzfelvétel havi két alkalommal, 150 ezer forint összeghatárig. Kármentő intézkedésként a kártyás...
okt. 3
9:06
Jó adat jött Kínából (Privátbankár)
Hat hónapos csúcson van a kínai szolgáltatási beszerzésimenedzser-index.

Keresés