A nyáron csődbe ment Best Reisen utazási iroda honlapján olvasható tájékoztatás szerint a cég által biztosított vagyoni letét összege fedezi az el nem utazott ügyfeleik teljes kártérítését. Igen ám, de a biztosító nem téríti vissza a charter repülőjegy árát azoknak, akik nem vásároltak egyéb szolgáltatást is a Best Reisen-nél - hivatkozik az erre vonatkozó kormányrendeletre Horváth Péter, a MABISZ…
Rektori utasítás szabályozza, miként kell öltözködniük a Kaposvári Egyetem hallgatóinak és oktatóinak. Az október elsejétől hatályos rendelkezést az intézmény ERT honlapján tették közzé.
Október 7-én, a Tisztes Munka Világnapján a hat konföderáció ifjúsági tagozatai közös akciót szerveznek Budapesten a Deák Ferenc téren, 16 órai kezdettel.
Magyarország nem kap segítséget az Európai Szolidaritási Alapból, mert az Európai Bizottság megítélése szerint a júniusi árvízkár nem elég jelentős ahhoz, hogy az alap forrásait mozgósítani lehessen, illetve a magyar igény nem felel meg az uniós segítségnyújtás feltételeinek - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
A Nemzetközi Síszövetség (FIS) elnöke, Gian Franco Kasper szerint nagy csapás lenne a téli sportok számára, ha a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságot januárban rendeznék meg.
Különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség a Fővárosi Törvényszékhez egy volt ügyvéddel szemben - tájékoztatta Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t.
Konferencia vagy szakmai összejövetel már sok volt a témában, azonban olyan, amely a gyakorlati tudás átadását célozza, kevesebb. 2013. október 17-én erre kerítünk sort az OHE (Országos Humánmenedzsment Egyesület) szervezésében. Öt nagyvállalati szakember mondja el napi gyakorlatát, támogatva ezzel a HR-vezetőket, a HR kontrolling szakembereket a gondolatcserében, a jó gyakorlatok átadásában.
A Mol abban az esetben, ha az INA-ban meglévő részesedése eladásáról döntene, konzultálna a horvát kormánnyal is, amely elővásárlási jogát ugyan a cég szerint elvesztette, de amelyet a Mol potenciális vevőként tart számon - tudatta az olajtársaság csütörtökön az MTI-vel.
A februári világbajnokságon szenvedett még súlyos sérülést az amerikai alpesi síző olimpiai bajnok, Lindsey Vonn, aki az ausztriai szezonrajton már elindulna, de már a téli olimpián járnak a gondolatai.
Marine Stephen Lewist kaliforniai állampolgárt két héttel ezelőtt tartóztatták le mert a férfi családtagjaival akart szexelni pénzkereset céljából. A terve megbukott és csak egy bilincs csattant a csuklóján.
Ha nagy a férfi keze, akkor a pénisze is az. Ha egy nő piros rúzst tesz fel, akkor szexelni akar – se szeri, se száma a szexszel kapcsolatos mítoszoknak, azt azonban már kevesebben tudják, hogy ezek közül melyik igaz és melyik csak mendemonda. Az összes pletykának mi sem tudtunk utánajárni, de azért összegyűjtöttük a hat legelterjedtebb legendát és megnéztük, van-e valóságalapjuk.
Országos átverésnek tartja az MSZP a Fidesz pedagógusbér-emelési programját - közölte az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Tovább esett a kukorica ára a héten, miután az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium jelentősen, 25 százalékkal megemelte a készletek alakulásával kapcsolatos várakozását. A tengeri árfolyama 441...
Körülbelül hetvenezer holland tulipán is díszítheti Pécs köztereit tavasztól. A Baranyában élő hollandok ajánlottak fel virághagymákat, amelyeket szombaton, a Tulipécs nevű akció keretében vehetnek majd át a város képviselői.
A tegnapi jelentős esést követően ma folytatja a lejtmenetet a MOL, ami a MOL-INA-ügy kapcsán folyamatosan érkező híráram mellett nem meglepő, ezek ugyanis azt erősítik meg, hogy elképzelhető...
Megérkezett Brüsszelből az a 350 milliárd forintos összeg, amelynek felszabadításáról szeptember 9-én egyezett meg Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Johannes Hahn uniós biztossal...
Az európai alapkezelési piac vagyon alapján új csúcsra tudott emelkedni 2012-ben, a statisztikák azonban arról tanúskodnak, hogy a vagyon többsége intézményi ügyfeleknél van, a lakossági befektetői...
A tejtermelési kvóta 2015. január elsején várható megszűnése új helyzetet teremt a piacon, amelyre a magyar tejgazdaságnak a versenyképesség növelésével kell felkészülnie - hangsúlyozták a Magyar Tejipari Egyesülés sajtótájékoztatóján. Az is elhangzott, hogy az unió 10 százalékos átlagához képest túl magas a magyarországi tejáfa.
A brit túlélőművész a jég hátán és a perzselő sivatag közepén is feltalálja magát. Legújabb életmentő technikáit a Discovery Channel-en nézheted meg. De miért is szeretjük annyira?
A forró nyári napok után üdítően hat a nyár végi, ősz elejei hűvösebb idő. Megkezdődött az iskola, és itt van az őszi kirándulások, majd a szüret ideje is.
A 21 éves nő autójával egy csatornába zuhant, és bár ő azonnal ki tudott szállni, beszorult kislányát csak négy perc után tudta kiszabadítani a víz alatti kocsiból. A négyhónapos gyerek összesen hét percig volt halott, most mégis jól van.
Patai Mihály szerint közel duplájára nőtt a magyar bankszektor adóterhelése, a 2012. évi 325 milliárd forinttal szemben az idén már 605 milliárd forintot kell a bankoknak befizetniük a büdzsébe.
A világelső szerb Novak Djokovic három játszmában győzte le a spanyol Fernando Verdascót és bejutott a nyolcaddöntőbe a pekingi keménypályás tenisztorna férfi versenyének csütörtöki játéknapján.
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen az E.ON gázüzletága megvásárlásának ügyében csütörtökön.
Dér Heni rajongóitól kért segítséget. Az énekesnő nem tudta eldönteni, hogy megváljon e hosszú fürtjeitől vagy inkább maradjon a megszokott Heni imázsnál, ezért a Facebookon kért segítséget.
A Red Bull Racing elérhetetlen távolságban van, így lesz Hamilton szerint csapatának arra kell összpontosítania, hogy a bajnokság hátralévő versenyein valahogy befogja a Ferrari alakulatát. Tovább »
Földrengések sorozata okoz nyugtalanságot Románia dél-keleti részén, Galac (Galati) megyében, ahol az elmúlt tíz napban mintegy 22, a lakosság által is észlelt földrengést jegyeztek fel.
A leghidegebb órákban a hétvégén is többfelé fagypont alá hűl a levegő, a maximumhőmérséklet 10 és 14 Celsius-fok között alakul, de vasárnap akár 17 fokig is melegedhet az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.