A német kancellár mobiljait 2002 óta figyelték az amerikaiak, egészen idén júniusig. George W. Bush volt akkor az elnök. Obama állítja: semmit sem tudott az ügyről.
A szociáldemokraták 50, a kereszténydemokraták 14 mandátumot szereztek a 200 tagú képviselőházban, s egy ilyen koalíció csak külső segítséggel tudna kormányozni.
A kutatók a Fadongók alcsaládba tartozó méheket vizsgálták meg, mivel evolúciós történetük visszakövethető a kréta időszakra, amikor még dinoszauruszok tapodták a Földet.
Az OTP bejelentette, hogy 2013. október 25-én 2 001 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP saját tulajdonában lévő OTP...
Egy Nobel-díjas kémikus szerint van megoldás a makói gázmező kitermelésére - olcsóbb lett ma a tankolás - Németh Lászlóné elmondta miért kell a takarékoknak résztulajdon a postában - trafikokban razziázott az adóhatóág - Nézze meg itt >>
Még ki sem írták a Vígszínház és az Operettszínház igazgatói posztjára az új pályázatokat, szűk körben már állítólag döntés született az Operettszínház új vezetőjével kapcsolatban - mondta el az ATV Startban Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője, aki szerint a Fidesz Balázs Pétert szeretné kinevezni a teátrum éllére.
Franciaország északnyugati részén 75 ezer háztartás maradt villanyáram nélkül a tomboló vihar következtében, és szünetel a kompközlekedés a La Manche csatornán a franciaországi Calais és a nagy-britanniai Dover között - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
A Magyar Hospice Alapítvány megalakulása óta számos eseménnyel igyekszik felhívni a társadalom figyelmét a hospice szolgáltatás fontosságára, az életvégi humánus ellátásra.
Delhusa Gjon nevelt lányának bejött a modellkedés. Andrea kegyeit egyre többen keresik Kínában, de ez a népszerűség egyáltalán nem érdekli, csak a jövőjét akarja megalapozni.
OTP Alapkezelő "Az elmúlt hónapban tovább folytatódott a lassú araszolgatás felfelé a tőkepiacokon, és ezt az amerikai költségvetési vita körüli huzavona sem tudta megzavarni - igazából senki nem...
MKB Alapkezelő "Október összességében kedvező volt a nemzetközi piacokon, mivel az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szeptemberi ülésén a várakozásokkal szemben nem csökkentette a QE3...
Az isztambuli WTA-világbajnokság vasárnapi döntőjében alulmaradt kínai Li Na két helyet javítva harmadikként zárja az évet a női teniszezők világranglistáján, amelyet toronymagasan a negyedik vb-címét besöprő amerikai Serena Williams vezet.
Aberdeen Alapkezelő "Nem igazán rázták meg a részvénypiacokat az USA lehetséges csődje körüli viharfellegek. Amikor 2011-ben hasonló huzavona alakult ki az adósságplafon megemelése körül, 16%-ot...
Mintegy 5,5 százalékkal csökkent Vas megyében a regisztrált álláskeresők száma, szeptemberben 7566 ember szerepelt a kirendeltségek nyilvántartásában, 443 fővel kevesebb, mint augusztusban - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja pénteken.
Két, vereséggel zárt mérkőzés után ismét diadalt aratott az olasz labdarúgó-bajnokság címvédője, a Juventus, amely 2-0-s győzelmet aratott a Genoa ellen a Serie A vasárnapi játéknapján.
ING Alapkezelő "Az elmúlt hónapban a nemzetközi pénz- és tőkepiacokat elsősorban az USA fiskális és monetáris politikájával kapcsolatos fejlemények tartották lázban. Szeptember 18-án tartotta a...
Raiffeisen Alapkezelő "Utolsó pillanatban ugyan, de az amerikai törvényhozók megállapodtak a költségvetés rendezéséről és az adósságplafon megemeléséről. Az eseményt megelőzően a megállapodással...
Új telephelyet nyitott a SZEFO Zrt. pénteken Hódmezővásárhelyen, az üzem 125 dolgozóval kezdi meg a termelést, jövő év elejére már 175 embernek biztosít munkalehetőséget. A dolgozók több mint 60 százaléka megváltozott munkaképességű.
K&H Alapkezelő "Az év vége felé közeledve gyakorlatilag elfogytak a kockázatok, ami miatt a befektetők aggódhatnának. Az Egyesült Államokban a politikusok a vártnak megfelelően az utolsó előtti...
A vállalkozások jelentik az európai gazdaság gerincét, fontos szerepet játszanak a foglalkoztatás növelésében, a nők és a női vállalkozások erejét pedig jobban ki kell használni - hangsúlyozták a Fidesz és az Európai Néppárt női tagozatának vezetői a pénteki budapesti Nők és vállalkozások című konferencia kapcsán.