2013. október 24. csütörtök

okt. 24
11:01
Schiffer elárulta: így terrorizálták az LMP-t (hirado.hu)
A pártelnök szerint az álbaloldali erők évekig terrorizálták az LMP-t az összefogás hazug mítoszával.
okt. 24
11:03
Miért nincs erős szakszervezet a magánszektorban? (HR Portál)
Ha ránézünk a "„szakszervezetek helyzete Magyarországon" témára, rögvest egy kontraszt az, ami szemet szúr. Nálunk talán még hangsúlyosabban igaz, ami a világ szinte minden országában tendencia. Hogy az érdekvédelmi tömörülések, mozgalmak a közszférában a legszervezettebbek (és a leghangosabbak.) És a legeredményesebbek is. Lassan negyedszázada kapitalista ország létünkre épp a magánszektorban…
okt. 24
11:06
Költségvetési Tanács: feszített a jövő évi büdzsé (Infostart)
A Költségvetési Tanács (KT) szerint a növekedés felső határán mozgó teljesítményekre építő, 2014. évi költségvetési javaslat feszített, gazdasági fordulatra épített, erősen kitett a nemzetközi gazdaságban bekövetkező, nem várt eseményeknek - ismertette a KT álláspontját Kovács Árpád, a tanács elnöke csütörtökön a parlamentben a javaslat általános vitájában.
okt. 24
11:06
Vigyázz, csak hivatalos brókercéggel szerződj! (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsdén december elejétől bevezetendő Xetra-rendszerrel kapcsolatos jogi, szabályozási, biztonsági kérdésekről Dr. Forrai Mihályt, a BÉT jogi képviseletét ellátó Kapolyi Ügyvédi Iroda partnerét kérdeztük. A kisbefektetőket a jövőben is ugyanúgy a teljes hazai intézményrendszer védi.
okt. 24
11:06
Recept: Csokoládé-kanál (Mindmegette)
Hozzávalók: 10 dkg étcsokoládé 1 g porított kakaóvaj ízlés szerint aszalt gyümölcsök, olajos magvak, drazsék
okt. 24
11:09
Globális digitális tender a GSK-tól (Kreatív Online)
Száz ügynökség munkáját akarják egybefogni.
okt. 24
11:12
Nem a DK szervezte a skandálást Mesterházy beszéde alatt (Metropol)
Gyurcsány Ferenc Facebook üzenetében "nyugtatta meg" Mesterházy Attilát, hogy semmilyen demonstrációt nem szerveztek ellene.
okt. 24
11:12
Így látta a tömeg az ellenzéki demonstrációt (Alternatív Energia)
okt. 24
11:14
Leonardo-freskóra bukkantak Milánóban (Alternatív Energia)
A közönség a tervek szerint 2015. május elsejétől láthatja, a restaurálás a milánói világkiállítás megnyitójára készül el.
okt. 24
11:15
Halott ügyfele értékeit árulta T. Tamás (BorsOnline)
Halott ügyfelének földjeit adta el, ennek érdekében aláírásokat és bírósági pecséteket hamisított T. Tamás, akit csalással, sikkasztással, köz- és magánokirat-hamisítással vádolnak.
okt. 24
11:15
Októberben csökkent az euróövezeti összetett BMI (hirado.hu)
Októberben az összetett euróövezeti beszerzésimenedzser-index (BMI) csökkent, alkotóelemei közül a feldolgozóipari emelkedett, a szolgáltatóipari pedig csökkent.
okt. 24
11:15
Hatalmas forgalom az Egisben - Mi történik? (Portfolio)
Igen jelentős forgalom mutatkozik ma az Egis részvényeinek piacán, már több mint 4 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a papírok, miközben az árfolyam negatív tartományban mozog. Napközben a...
okt. 24
11:17
Orbán Dezső és Patkó Károly képe a Kieselbach aukcióján (hirado.hu)
Főként a 20. század elejére datált festményeket árvereznek el, de szerepelnek régi mesterek Vezúv- és Nápoly-ábrázolásai is az aukción.
okt. 24
11:17
Az ING közel 1 milliárd dollárért bocsátott ki részvényeket (Portfolio)
A holland ING Groep New York-i leányának 33 millió részvényétől vált meg nyilvános részvénykibocsátás keretében, ezzel 974 millió dollárt zsebelhetett be - írja a Bloomberg. A csoport egy állami...
okt. 24
11:19
Venezuela: Maduro egymillió nemzetőr besorozását tervezi (hirado.hu)
Az államfő hangsúlyozta, hogy minden nemzetőrnek rendelkeznie kell fegyverrel, egyenruhával, teljes felszereléssel.
okt. 24
11:19
Kínában terjeszkedik a világ legnagyobb kiskereskedelmi áruháza (Portfolio)
Kínában tovább kívánja erősíteni jelenlétét az amerikai kiskereskedelmi óriás, a Wal-Mart. A társaság a távol-keleti országban mintegy 25 százalékkal tervezi növelni üzleteinek számát. A Wal-Mart...
okt. 24
11:21
ET-ombudsman: a felelőtlen tudósítások is ártanak a romáknak (hirado.hu)
A sajtóban megjelenő felelőtlen tudósítások is hozzájárulnak a romákról kialakult negatív "mítoszok" terjesztéséhez - figyelmeztetett pénteken kiadott közleményében Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa.
okt. 24
11:21
Toyotával utaznak a szegedi kézilabdások (Portfolio)
Magyarország egyik legjobb kézilabdacsapata új személyautókat kapott. A tizenöt új Toyotát 1+1 éves használatra kapták a Pick Szeged Kézilabda Csapatának tagjai, így az elmúlt két év folytatásaként,...
okt. 24
11:23
Schmuck: Hiteltelen bábjáték volt az ellenzéki demonstráció (hirado.hu)
A politikus szerint az ellenzéken belül teljes a zűrzavar.
okt. 24
11:24
Varga Mihály: a költségvetés csökkenti a családok terheit (Infostart)
A 2014-es költségvetés az emberek mindennapi életét megkönnyítő költségvetés, amelynek tervezéskor a kormány fő szempontja a pénzügyi stabilitás megőrzése és a családok terheinek csökkentése volt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a büdzsé parlamenti vitáját indító expozéjában csütörtökön.
okt. 24
11:24
Baráti terep magyar cégeknek: érdemes körülnézni Lengyelországban (Privátbankár)
Lakossági fogyasztásbővülés, növekvő kiskereskedelmi értékesítési volumen és idén várhatóan 2%-kal növekvő GDP – három erős érv a Lengyelország felé tekintő hazai vállalkozások számára.
okt. 24
11:24
Recept: Kefires pogácsa II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg liszt 1/2 csomag porélesztő 1 nagy pohár kefir 2 tojás 3 evőkanál só pici cukor 1 bögre langyos tej 20 dkg zsír A tetejére: 1 felvert tojás
okt. 24
11:24
Megszületett Kucsera Gábor kisfia! Szexi fotó + videó! (Joy)
Alig néhány órával ezelőtt született meg Kucsera Gábor és felesége, Kucsera-Tápai Szabina kisfia.
okt. 24
11:24
Szigorúbb lesz a bankok stressztesztje (ProfitLine)
Szigorítana a banki stresszteszt intézményén az EKB, az olasz és spanyol példa ellenére a régiónk bankjainál, illetve az OTP esetében sem kell jelentősebb eladói nyomásra számítani. Horvátország pénteken szeretne tárgyalni a Mol menedzsmentjével az "INA ügy" kapcsán.
okt. 24
11:25
A zöldhatáron át próbáltak marihuánát csempészni (hirado.hu)
A két férfit hőkamera segítségével fedezték föl.
okt. 24
11:26
Ma kezdődik az EU-csúcs - Mi várható? (ProfitLine)
Az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek csütörtök-pénteki brüsszeli tanácskozásától ezúttal nem várhatók nagyobb döntések - hangoztatták szerdán uniós körökben, az EU-csúcs várható témáit ismertetve.
okt. 24
11:30
Bajai videó - Harangozó jogi úton akar elégtételt venni (Alternatív Energia)
"Az első perctől kezdve világosan elmondtam, hogy a felvétel átadásánál nem voltam jelen".
okt. 24
11:30
Ibra az ellenfél szurkolóinak hálálkodott a mesternégyese után (Sport365)
Saját bevallása szerint először tapsolták meg idegenben a Paris Saint-Germaint erősítő Zlatan Ibrahimovicot, aki szerdán négy góllal vette ki a részét a belga Anderlecht 5-0-s brüsszeli legyőzéséből a Bajnokok Ligájában.
okt. 24
11:32
Hosszabb szezon, kétversenyes Grand Prix-k vívásban (Sport365)
A jövő évi világbajnokságot követően 2015 januárja helyett már 2014 őszén elkezdődik majd a vívók következő világkupa-sorozata.
okt. 24
11:33
Hosszú Katinka nem akar pihenni (BorsOnline)
Még csak most ért haza külföldi versenyeiről, máris az újabb kihívásokat várja a magyar olimpikon. Az edzéseket kicsit unalmasnak tartja.
okt. 24
11:33
Székelyföldért vonul a CÖF (hirado.hu)
Október 27-én Budapesten, a Hősök terén gyülekeznek, és onnan vonulnak a román nagykövetséghez.
okt. 24
11:33
Kivégzik az eurót? - Videó technikai elemzés (Portfolio)
A grafikon az euró gyengeségét vetíti előre, így az EURUSD az 1,38-as zónából lefelé veheti az irányt. ...
okt. 24
11:35
Berlinben berendelték az amerikai nagykövetet (hirado.hu)
Angela Merkel kancellár feltételezett lehallgatása miatt kedden már felhívta Barack Obamát.
okt. 24
11:35
Bige megfenyegette a KITE-tulajdonosokat (Portfolio)
Perek, nyomozások, kártérítések lesznek, ha nem Bige Lászlóé lesz az agráróriás. A termelők szerint Bige inkorrekt és meggondolatlan....
okt. 24
11:36
Több pénz jut munkahelyteremtésre az unióban (HR Portál)
Megszavazta az Európai Parlament (EP) a 2014-es költségvetés számait szerdán Strasbourgban. Nem fogadták el ugyanakkor a kutatásra és munkahelyteremtésre szánt források csökkentését - íjra a Napi Gazdaság.
okt. 24
11:37
Előre hozott képviselőházi választást tartanak Csehországban (hirado.hu)
Szociáldemokrata a győzelemre lehet számítani a pénteken és szombaton sorra kerülő előre hozott képviselőházi választáson Csehországban.
okt. 24
11:38
Ammóniától lettek rosszul a mezőkovácsházi üzemben (HR Portál)
Megsérült egy ammóniavezeték csütörtök reggel egy mezőkovácsházi üzemben, a levegőbe került gáztól többen rosszul lettek, a mentők kórházba vitték őket - mondta el a Békés Megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
okt. 24
11:42
Számvevők: a költségvetés megfelel a jogszabályoknak (Infostart)
A 2014. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat megfelel az alaptörvénynek és a stabilitási törvénynek, az államadósság-szabálynak, valamint az államháztartásról szóló jogszabályok előírásainak, és a jogszabályoknak megfelelően rendelkezik a tartalékokról is - összegezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítását a büdzséjavaslatról annak csütörtöki általános vitájában Warvasovszky Tihamér, a…
okt. 24
11:42
Mégsem hasít az európai ipar: rossz lett az októberi adat (Privátbankár)
A várakozással szemben októberben csökkent a német és az euróövezeti összetett beszerzésimenedzser-index is.
okt. 24
11:48
Új tanösvény a Rám-szakadékban (Metropol)
A Rám-szakadékot évente hatvanezernél több ember keresi fel.
okt. 24
11:48
Bőröndökben csempészték a drogot - videó! (Alternatív Energia)
51 kilogramm marihuánát csempészett be két albán férfi Röszkénél.
okt. 24
11:48
Így boldogulnak ma százezrek Magyarországon (Adózóna)
Hazánkban az önfoglalkoztatók 47 százalékának volt alkalmazottja - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az EU-tagállamok közül Magyarországon van a legtöbb önfoglalkoztató nőnek – 39 százalékuknak – alkalmazottja.
okt. 24
11:51
Luxusajándékot kapott Csepregi Éva (BorsOnline)
Saját meglepetésbulijába csöppent Csepregi Éva, aki kedden ünnepelte hatvanadik születésnapját. Az énekesnő a torta mellé különleges meglepetést kapott.
okt. 24
11:51
Jön a taxibusz és a kívánságmegálló a BKV-nál (Pénzcentrum)
November 4-től két új, sajátos buszjáratot vezet be a BKK és a BKV....
okt. 24
11:51
A KT véleménye: sok a baj, de minden rendben (Portfolio)
Kifeszített a 2014-es költségvetési törvényjavaslat - ismertette a Költségvetési Tanács álláspontját Kovács Árpád, a tanács elnöke csütörtökön a parlamentben a javaslat általános vitájában....
okt. 24
11:51
"Van egyáltalán ember, aki feltételezi, hogy lesz kormányváltás?" (ATV)
Arról kérdeztük a kormánypárti és az ellenzéki tüntetőket, mi várható jövőre és miért voltak fontosak az október 23-ai tüntetések.
okt. 24
11:53
Harangozó: nem voltam jelen a bajai videó átadásánál (ATV)
A szocialista Harangozó Tamás csütörtökön kijelentette, hogy nem volt jelen a bajai választási videó átadásánál.
okt. 24
11:55
Jogerős életfogytiglanit kapott a győri kettős gyilkos (ATV)
Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetést szabott ki a Győri Ítélőtábla csütörtökön arra a presszósra, aki tavaly áprilisban egy vita miatt két embert lelőtt sörétes vadászpuskával a kisalföldi megyeszékhelyen.
okt. 24
11:57
Elhalasztották a horvát kormány és a Mol közötti tárgyalásokat (ProfitLine)
Elhalasztották a horvát kormány és a Mol Nyrt. közötti péntekre tervezett tárgyalásokat - írta csütörtökön a Hina horvát hírügynökség.
okt. 24
12:00
Tévét indítana? Most olcsón vehet adóállomást (Privátbankár)
Tovább árverezik a bezáró székesfehérvári tévégyár értékeit.

Keresés