A 2014 és 2020 közötti uniós hálózatfejlesztési keretből a transzeurópai közlekedési hálózatok fejlesztésére rendelkezésre álló 26 milliárd euró közel felét különítik majd el az úgynevezett kohéziós országok számára – hangsúlyozza az Európai Bizottság, amely múlt héten tette közzé Európa új, kilenc fő folyosót tartalmazó közlekedési térképét.
A digitális gazdaság, az európai gazdaságpolitikai egyeztetésnek szentelt szemeszter, illetve a bürokrácia csökkentésének fontosságára hívta fel a figyelmet Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán Strasbourgban, a csütörtök-pénteki brüsszeli EU-csúccsal szembeni elvárásoknak szentelt EP-vitában elhangzott beszédében.
Október hónap során 7 havi csúcsra emelkedett Kínában a feldolgozóipari aktivitás a HSBC és a Markit Economics ma közzétett október 11-22. között elvégzett felmérése szerint.
Visszakerült szüleihez Írországban mind a két szőke és kékszemű kisgyermek, akit korábban a hatóságok ideiglenesen elvettek szüleiktől, mert a DNS vizsgálat mindkettőjük esetében igazolta a vérségi kapcsolatot.
Nem kétharmad, hanem nyolcvan százalék lehet az új német kormány többsége, ha Merkel pártja meg tud egyezni a szociáldemokratákkal. Ezzel az ellenzék a feledés homályába süllyedhet, ha az új kormány nem gyakorol annyi önmérsékletet, hogy a parlamentáris demokrácia fenntartása érdekében korlátozásokat vezet be magával szemben. A Hetek cikke.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint megfelelően szabályozottá válhat Magyarországon a művi meddővé tétel az egészségügyi törvény várható módosításának köszönhetően.
Aki agresszív, fél. Mi nem félünk – ez volt a szlogenje az október 23-ai békemenetnek. A kormány szimpatizánsai szerda délután kettőkor a Bem szobortól indultak és a Hősök teréig vonultak. Több százezren voltak, a szervezők szerint ennél is többen, egymillióan vonultak Budapest utcáin.
Soma évtizedekig gyűlölte hónaljszőrszerű, Rhoda Scott-fazonú frizuráját. A sima haj érdekében különös házi praktikákhoz folyamodott, de még a kopaszságot is vállalta volna egy egyenes parókáért.
A Nissan 188 ezer SUV gépkocsit hív vissza világszerte, többségüket az Egyesült Államokban, az ABS fékrendszert szabályozó szoftver frissítésére. Magyarországi járműveket nem érint a visszahívás.
Az elmúlt két hét erős emelkedését követően a tegnapi kereskedés során profitrealizálás mutatkozott az amerikai részvénypiacokon, a vegyes vállalati eredmények hatására.
Az első fokon eljáró Győri Törvényszék áprilisban nem jogerősen életfogytiglani börtönre ítélte a férfit azzal a kitétellel, hogy a vádlott legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.
A Credit Suisse a várt 724 millió svájci franktól jelentősen elmaradó, 454 millió frankos nyereségről adott számot az idei harmadik negyedévre vonatkozóan. Igaz, a tavalyi nettó eredményhez (254...
Szervezettnek tűnt Mesterházy Attila számára az, hogy sokan skandálással próbálták beléfojtani a szót az ellenzéki demonstráción. Az MSZP elnöke a 168 Órának elmondta: lezártnak tekinti az ellenzéki tárgyalásokat.
Végleg elszálltak a remények a Demokratikus Koalícióval való megállapodást illetően, miután a DK-sok meghekkelték a baloldali pártok és szervezetek október 23-ai közös rendezvényét - erről Szanyi Tibor MSZP-s képviselő beszélt az ATV Startban.
Krupp és asztma miatt fuldokló gyermek családjának segített két budapesti motoros járőr. A kicsit a szülei nem tudták volna időben kórházba vinni a nagy forgalomban, mentőre sem volt idő.
Két hónap alatt 300 milliárd forintot vett ki a lakosság a lekötött betétekből. Ezzel párhuzamosan az értékpapír-alapú megtakarítások 257 milliárddal nőttek. Augusztus végén 5650 milliárd forintnyi értékpapír volt a lakosság kezében, ez júniushoz viszonyítva 4,7 százalékos bővülést jelent.
A szürkegazdaság szereplői, a fiktív vállalatok és a felelősséget hárító valódi tulajdonosaik továbbra is komoly károkat okozhatnak ügyfeleiknek. Ezért nem árt, ha felkészülünk a csalók kiszűrésére.
A forint árfolyama alig változott csütörtök reggelre, az eurót 292,43 forinton, az előző estivel csaknem megegyező árfolyamon jegyezték reggel hét óra után a bankközi devizakereskedelemben.
Magyar-szlovák történelemórát tartanak a megbékélés jegyében október 26-án a szlovákiai Füleken - közölte a Füleki Vármúzeum és a Charta XXI Megbékélési Mozgalom.
Kitart magyar kötvénypozíciói mellett a Franklin Templeton, a harmadik negyedév végén 11,7 milliárd dollárnyi magyar állampapír volt a portfóliójukban.
Egyszerűsödnek az önellenőrzés szabályai és a gépjárművek regisztrációs adójának igazolása is. Csökkennek adminisztrációs terhek - mondta az adózásért felelős helyettes államtitkár.
A horvát Hina hírügynökség információ szerint a MOL még nem erősítette meg, hogy részt vesz a következő tárgyalási találkozón a horvát kormány képviselőivel. A horvát kormány október 25-ére hívta meg...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint megfelelően szabályozottá válhat Magyarországon a művi meddővé tétel az egészségügyi törvény várható módosításának köszönhetően.
A Mazda 2013-ban Tokióban is az újonnan bemutatott Mazda3-at helyezi standjának középpontjába, de az európai változatokon kívül további hajtásláncokkal is megjelenik, az új modellt egyfajta...
Tizenkét hónap, tizenkét vonzó pózba ültetett, fektetett, mezítelen lány – eléggé sematikus naptárötlet. Csakhogy egy cég csavart rajta egyet: csontvázig vetkőztette modelljeit.
Horvátország, Magyarország és Ukrajna "adriai gázkorridor" létesítéséről állapodott meg, amely az országokat a balkáni Adria gázvezetékhez (Trans Adriatic Pipeline, TAP) kapcsolja - írja a Bloomberg hírügynökség jelentése alapján a portfolio.hu.
A Líra Könyv Zrt. fellebbez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése ellen, amellyel a cégre egy másik könyvkereskedelmi társasággal együttesen 15 millió forintos bírságot rótt ki - közölte a társaság igazgatóságának elnöke.