Több mint 200 személy teljes holttestét és további 68 részlegesen megmaradt testet találtak abban a tömegsírban, amelyet húsz év után fedeztek fel a boszniai Tomasicán.
Egy éven keresztül élt szexuális életet egyik 15 éves tanulójával egy brit helyettesítő tanár. Az asszony azzal védekezett, azt hitte, a srác már elmúlt 16 éves.
Európának éppen úgy szükség van egységes bevándorlási törvényre, mint a szintén jelentős menekültcélpontnak számító Egyesült Államoknak, Kanadának vagy Ausztráliának - mondta Martin Schulz.
A nem jogerős ítélet szerint a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elutasította keresetüket, így nekik kell állniuk a több tízezer forintos perköltséget.
Egy tanú szerint a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) "szocialista nagyvállalatnak" tűnt, amely nem rendelkezett a metróprojekt megvalósításához szükséges szervezeti kultúrával 2007-ben.
A nemzetközi művészeti szféra legbefolyásosabb emberének al-Majasza bint Hamad bin Kalifa asz-Száni sejknőt, a katari uralkodó testvérét választotta 2013-ban az ArtReview művészeti magazin.
A rezsicsökkentés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét a nemzetgazdasági miniszter. Megalapozatlannak tartja a jövő évi költségvetési javaslatot az ellenzék. Olcsóbbak lesznek az üzemanyagok hétfőtől.
Bethlen Gábor és Európa címmel háromnapos nemzetközi történészkonferencia kezdődött csütörtökön Kolozsváron, Erdély híres fejedelme trónra lépésének 400. évfordulója alkalmából.
Zoran Milanovic horvát kormányfő megerősítette csütörtökön Brüsszelben, hogy elhalasztották a Mol és a horvát kormány közötti, péntekre tervezett tárgyalást.
A kínai Hsziang Jan-mej bizonyult mindkét fogásnemben, így összetettben is a legjobbnak a női 69 kilogrammban a súlyemelők lengyelországi világbajnokságának csütörtöki versenynapján.
A nőkre és férfiakra is gondoltak a Shreddiesnél, hiszen a cég mindkét nem számára gyárt bélgázszűrő alsóneműt. Nincs többé félelem, meg lehet szabadulni a szelektől.
A pénzügyi fogyasztóvédelem feladatai törvényileg egyértelműen rendezettek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan biztosítja a magas szintű pénzügyi fogyasztóvédelmet - írta Matolcsy György, az...
Ahogy az lenni szokott, szinte már nincs is olyan autómodell, amely valamilyen formában ne fedné fel minden báját a hivatalos bemutató előtt. Így történt ez a 2-es BMW-vel is, amelyről máris hivatalos képeket nézhetünk a megjelenés előtt egy nappal, de a legpaprikásabb modellről készült és kiszivárgott amatőr fotókban is gyönyörködhetünk.
A Mercedes-Benz formatervekért felelős vezetője, Jan Kaul jó hírekkel örvendeztetett meg minket: a napokban elmondta, hogy az S-osztály Coupe szériára érett verziója – mely 2014-ben kerül a kereskedésekbe – nagyon közel áll majd a széles körben nagy sikereket arató, Frankfurti Autószalonon bemutatott koncepcióhoz.
Az elmúlt hetek kellemes tendenciáját, majd a benzin szerdai drágulását követően ismételten jó híreket kaptunk az üzemanyagok árait illetően, s a csökkenés tovább folytatódik: hétfőtől (az ünnepnap miatt egy munkanapos eltolásban) még olcsóbb lesz mindkét üzemanyagtípus. Ezúttal 2 forinttal mérséklődik a 95-ös, 4 forinttal csökken a gázolaj ellenértéke a hazai töltőállomásokon.
Bármerre is járunk a világon, nagy az esélye annak, hogy a velünk szembejövő autó színe fehér. Statisztikailag bizonyított tény, hogy minden negyedik autó a világon fehér színben kel el. Az amerikai PPG Industries kimutatásai alapján elmondhatjuk, hogy a világon a fehér dominál az autóiparban, amit a fekete és ezüst színek követnek. A sorban következő helyen a vörös, zöld és szürke áll.
A Honda egy érdekes koncepciót mutat be S660 néven a jövő hónapban kezdődő Tokiói Autószalonon. A kis sportautó a japánok sajátos városi kategóriájának tagja lesz, melynek neve "Kei".
A Mazda MX-5 életében hamarosan új fejezet nyílik, hiszen rövidesen bemutatkozik az Alfa Romeóval közösen fejlesztett utódmodell. Jelen verzió búcsúját a GT verzió érkezése teszi fájdalommentesebbé a maga 205 lóerejével. A GT koncepció még tavaly, a "Goodwood Festival of Speed" eseményen mutatkozott be, ám akkoriban még halvány reményt sem láttunk arra, hogy valaha is komoly végeredményben…
Úgy érzed, hogy jól kijössz a munkatársaiddal, szereted a csapatmunkát, és szívesen megmérettetnéd magad? Gyere hozzánk szerencsét próbálni. Akár ezzel a szlogennel is várhattuk volna a Toyota RAV4-et és a Subaru XV-t. Mondvacsinált felhívásunkat ezúttal nem követte rövid első elbeszélgetés, ugyanis a kulcsok átvételét követően rögtön jött a próbaidő annak reményében, hogy a végén csak-csak…
A napokban már lehetett hallani olyan horvát sajtóértesüléseket, miszerint elmarad a mára összehívott tárgyalás a MOL-INA-ügyben. Úgy tûnik valóban ez a helyzet, a horvát kormányfő ugyanis...
Úgy érzed, hogy jól kijössz a munkatársaiddal, szereted a csapatmunkát, és szívesen megmérettetnéd magad? Gyere hozzánk szerencsét próbálni. Akár ezzel a szlogennel is várhattuk volna a Toyota RAV4-et és a Subaru XV-t. Mondvacsinált felhívásunkat ezúttal nem követte rövid első elbeszélgetés, ugyanis a kulcsok átvételét követően rögtön jött a próbaidő annak reményében, hogy a végén csak-csak…
Hazatérhettek otthonaikba azok a kávaiak, akiknek egy árokásás során talált második világháborús német rakéta miatt kellett elhagyniuk lakásaikat csütörtök este.
Lakossági fogyasztásbővülés, növekvő kiskereskedelmi értékesítési volumen és idén várhatóan 2%-kal növekvő GDP – három erős érv a Lengyelország felé tekintő hazai vállalkozások számára – derül ki az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb előrejelzéséből. Az Atradius szerint dinamikus fejlődési pályára álló lengyel piac továbbra is jelentős értékesítési potenciállal kecsegteti a hazai gépipari,…
Mentorkórházzá válhat a Soproni Gyógyközpont - közölte Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár csütörtöki látogatásáról kiadott közleményében az intézmény az MTI-vel.
A könnyű, nyári szoknyáknak köszönhetően számos nő élhet át olyan pillanatot, mint mikor a Hétvégi vágyakozásban egy szellő felfújja Marilyn Monroe ruháját. Most Salma Hayekkel történt meg a baleset.
A külügyminiszter hivatalába kérette az amerikai nagykövetet, mert sajtóértesülések szerint a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatta Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját.