A Ma reggel műsorában bemutattak egy részt a Hóhér, vigyázz! című filmből, de a politikus nem nézett bele. Mint mondta, még mindig nagyon felkavaró, az emlékek sokszor visszatérnek.
Hazánkba is megérkezett a Peugeot nagy reménysége, a teljesen új 308, melytől sokat vár a francia gyártó. Ennek megfelelően olyan hozzáállással láttak neki megépíteni az autót, hogy saját kategóriájában a mezőny fölé emelkedjen, és a végeredményben nem is kellett csalódnunk.
Egy vállalkozás másfél éve bérel egy ingatlant székhely/iroda/bemutatóterem céljából. Az egyik helyiség csempéjének felújítási költsége körülbelül 80 ezer forint lenne. A radiátorszelepek is cserére szorulnak, ami nagyjából 50-60 ezer forint kiadást jelent. A bérbeadó nem vállalja a felújítási költségeket. Elkönyvelheti-e a kft. mindezt saját költségeként? A kérdésre Juhász Tibor okleveles…
Gavra Gábor "a bajai videófelvétel kezelésével, megjelentetésének körülményeivel súlyosan megsértette az 1979 óta megjelenő HVG alapértékeit" - áll a közleményben.
Az olimpiai ötödik Harcsa Zoltán kikapott az Európa-bajnok ír Jason Quigleytől a kazahsztáni Almatiban zajló ökölvívó-világbajnokság 75 kilogrammos súlycsoportjának szerdai negyeddöntőjében, ezzel eldőlt, hogy a válogatott érem nélkül zárja a vb-t.
Súlyos vádakkal illették az Aledo High School amerikai futball csapatának edzőjét, Tim Buchanant, miután csapata múlt pénteken hihetetlen, 91-0-s győzelmet aratott a Western Hills csapata fölött.
A Politikai Foglyok Országos Szövetségének (POFOSZ) tiszteletbeli elnöke szerint ma sem tudjuk pontosan, hányan haltak meg az 1956-os forradalmat követő megtorlásban.
A központi megemlékezések a nemzeti lobogó ünnepélyes felvonásával kezdődtek meg a budapesti Hősök terén, ahol később a miniszterelnök mondott beszédet.
"Megvásárolható politikusok" néven új "üzletközpont" nyílt szerdán reggel Prága központjában, amely humoros formában megmutatja az embereknek, hogyan lehet megvásárolni egy politikust.
Javította jövő évi gazdasági növekedésre adott előrejelzését a német kormány, a szerdán Berlinben bemutatott új prognózis szerint a bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalék helyett 1,7 százalékkal...
Országszerte ünnepi rendezvényeket tartanak szerdán, az 1956-os forradalom 57. évfordulóján, a központi megemlékezések a nemzeti lobogó ünnepélyes felvonásával kezdődtek meg a budapesti Hősök terén.
Marseille — Hiába aratott 2-1-es győzelmet a Napoli labdarúgócsapata az Olympique Marseille otthonában, a szurkolók elrontották az olasz klub örömét. A vendégek fanatikusai ugyanis hatalmas balhét csaptak a találkozó előtt a francia kikötőváros utcáin.
Kellemetlen élményben volt része az angol harmadosztályú Oldham menedzserének, Lee Johnsonnak, akit az ellenfél játékosa, James Henry tarolt le, miközben a labdáért küzdött védőjével. A tréner és a játékos igen sportszerűen kezelte a véletlen helyzetet.
Zabari János a szerdai zárónapon is elsőként ért célba a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóversenyen, így címét megvédve megnyerte az ötnapos viadalt.
Országszerte ünnepi rendezvényeket tartanak szerdán, az 1956-os forradalom 57. évfordulóján, a központi megemlékezések a nemzeti lobogó ünnepélyes felvonásával kezdődtek meg a budapesti Hősök terén.
Zabari János a szerdai zárónapon is elsőként ért célba a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóversenyen, így címét megvédve megnyerte az ötnapos viadalt.
A 8-as számú főút Herend és Szemenye közötti négysávúra bővítésének tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., a munka becsült ellenértéke nettó 1 milliárd 20 millió forint. A felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) elnöke élő bálványnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, akihez - tette hozzá - "ma tízezrek fognak vonulni, hogy éltessék" őt.
Új-Delhi — A világ egyik legirigyeltebb nője Dasa Kapusztyina (23), ám ő már nagyon unja a felhajtást. Pedig az orosz szépséggel sok hölgytársa cserélne szívesen, hiszen sikeres, gyönyörű modell, mellesleg a Forma–1 kétszeres világbajnokának, a spanyol Fernando Alonsónak (32) a barátnője. Kapusztyina pilóta kedvese mellett az elmúlt másfél évben bejárta a világot, szinte minden futamra…