Kalkulátort tett közzé honlapján a kormány, amellyel a gyermekek számától függően mindenki kiszámolhatja, nyer vagy nem, és ha igen, mennyit a 2014 januárjától kibővítendő családi kedvezményen.
Ingyenes lesz az Apple új, laptopoknál és számítógépeknél használt operációs rendszere, a „Mavericks” - jelentette be a technológiai cég kedden egy San Franciscóban rendezett sajtótájékoztatón. Az operációs rendszer mellett új laptopjait és táblagépeit is bemutatta az Apple.
Kétnapos nyomozás után az ATV Híradó nem találta azt a beléptetőrendszert, amelyről Csányi Sándor MLSZ-elnök beszélt múlt hét közepén, és amit több mint 5 milliárd forintért vásároltak Deutsch Tamás sportminisztersége idején. Az úgy érdekessége, hogy az RTL Klub két éve még lefilmezte a raktárban pihenő berendezéseket - és akkor a belügyi államtitkár még azt mondta: fel is használják őket. A…
Az évszakváltás a hitelkártya használatokban is nyomon követhető. A K&H hitelkártya-birtokosok az év során a legnagyobb számban a legmagasabb összeget benzinkutaknál költik el hitelkártyájukkal, nyáron hotelben, ősszel ruhára költenek többet. Évszaktól független azonban, hogy megfontoltan használják kártyájukat és kevés kivételtől eltekintve pontosan törlesztenek a K&H hitelkártya-…
Tovább folytathatja remek szereplését Köteles László csapata, a százszázalékos belga Genk, amely a még nyeretlen osztrák Rapid Wien együttesét fogadja csütörtökön a labdarúgó Európa Liga csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.
1956 szabadságharcának, forradalmának sajátos ifjai, hősei, – csak úgy egybe írva – a „pestisrácok”, amely kifejezést Pongrácz Gergely, a Corvin köz egyik életben maradt parancsnoka vitt be a köztudatba. Sem arra vonatkozóan nincs pontos adatunk, hogy hányan voltak, ahogyan sokuknál azt sem tudjuk, hogy mikor, miként adták életüket az elnyomó hatalommal szembeni ütközetek valamelyikében. A…
Alig látni már a Kína egyes városaiban a masszív szmogtól. Harbinban például tízméteres a látótávolság, mint egy izmos ködben. Az óvodákat bezárták, a vonatok nem járnak, de ettől még ugyanúgy ott van a levegőben a rendkívül rákkeltő szálló por. A nehézfémek által beszennyezett termőföldekről és a mocskos vízről nem is beszélve. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a szmog rákkeltő, évente több…
Műszaki hibák miatt hosszabb ideig tart a Zsemlye utcai híd felújítása a 61-es villamos vonalán, emiatt továbbra is, várhatóan még két-három hétig érvényben marad az ideiglenes forgalmi rend - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel szerdán.
Emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot az amerikai részvénypiacot, az S&P 500 index újabb történelmi csúcsot ért el. Az indexek erősödését támogatta a szeptemberi munkaerőpiaci adat, ami megerősíti azon várakozásokat, mely szerint a Fed eszközvásárlási programjának lassítására az idén már várhatóan nem kerül sor.
Rákosi örökösei videókat készítenek, sokan nemzeti értékeinket árulnák ki. A Békemeneten meztelen provokátorok tűnhetnek fel, Miskolcon közösen ünnepelt minden párt. Nemzeti ünnep percről percre.
A Dr. Oetker "nemzetiszocialista mintavállalat" volt, vezetői pedig a náci rendszer támogatói voltak egy új tanulmány szerint, amely a német társaság megbízásából készült.
A török rendőrség vízágyúkat vetett be Isztambulban a kormányt bíráló tüntetők ellen, Ankarában is erőszakosan oszlatták fel a tiltakozó egyetemi diákokból álló tömeget - jelentette a DPA német hírügynökség.
Egy osztrák fotóriporter-művész háromszor járt Magyarországon 1956-ban. Ott volt a Corvin közben, a Nagykörúton és drámai képeket készített a Köztársaság téri eseményekről is és szintén vannak felvételei Magyarország más területeiről. Az Osztrák Kulturális Fórum által rendezett kiállítás számos fotót bemutat, de az interneten a teljes sorozat látható.
Kétség kívül Robinho, az AC Milan brazil sztárja mutatta be a Bajnokok Ligája keddi játéknapjának legszebb trükkjét. A zsonglőr egy csodás esernyővel játszotta át a Barcelona sztárját, Alexis Sánchezt.
Bár a tegnapi amerikai adatoknak köszönhetően jó volt a hangulat a nemzetközi piacokon, szerdán már újra az eladók kerültek túlsúlyba, miután a befektetők profitrealizálásba kezdtek. Az ázsiai...
Az október 23-ai eseményekről részletesen tudósít a mai napon az ATV. A demokratikus ellenzék közös demonstrációját, valamint Orbán Viktor ünnepi beszédét élőben közvetítjük, híradóinkban beszámolunk részletesen is az eseményekről, műsorainkban pedig szakértők segítségével elemezzük a történteket.
A tegnapi amerikai kereskedés folyamán jelentős mértékben, 9,2 százalékkal esett a Netflix árfolyama, miután Carl Ichan milliárdos aktivista nagybefektető profitrealizálás keretében eladta a vállalatban meglévő részesedésének több mint felét. A vállalat árfolyama még a piaczárás utáni elektronikus kereskedésben további 2,3 százalékot csökkent.
Szerda reggel hétkor egy euró 292,32 forintot ért a kedd esti 292,16 forint után, a svájci frankot 237,12 forinton jegyezték, kedd este hétkor 236,91 forinton állt.