Hozzávalók: 4-6 szelet pirítóskenyér 4-6 nagyfejű csiperkegomba madársaláta, rukkola vagy bármilyen zöldsaláta néhány hónapos retek 2 dkg (maroknyi) dió 2 közepes csemegeuborka + a levéből is 1 teáskanál (dijoni) mustár 2 evőkanál olívaolaj só bors 5 dkg (4-6 szelet) emmentáli sajt 2 gerezd fokhagyma kakukkfűágacskák 2 körte 1 teáskanál méz 1 nagyobb és néhány kisebb (akár különböző színű)…
10% feletti emelkedéssel reagált a Netflix árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben a társaság harmadik negyedéves gyorsjelentésére. A cég profitja négyszereződött az előző év azonos...
Noha eddig már minden fontos információ rendelkezésünkre állt a McLaren szuperautója, a P1 tekintetében, a menetdinamikáról, azaz gyorsulási és fékezési képességekről eddig még nem szólt a fáma. A gyártó az első leszállított modell kapcsán tette közzé a gyorsulási adatokat, a fogyasztást és a fékezési képességeket.
Az európai finomítói ágazatban zajló folyamatokról és kilátásokról publikált elemzést tegnapi dátummal a Citigroup, melyben a MOL-ról is szó esik, a részvényekre vonatkozó célár a korábbi 15 100...
A szalmonellafertőzés által érintett enyingi iskola részéről semmilyen hiányosságot nem állapított meg a Fejér Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének vizsgálata.
A Mazda Motor Europe (MME) a Nobel-békedíjasok 13. világtalálkozójának exkluzív autós szállítója és kiemelt támogatója. A 2013. október 22-én kezdődő konferencia helyszínei között a Nobel-békedíjasok...
A gazdasági együttműködés elősegítése céljából hivatalos látogatásra Kazahsztánba és Üzbegisztánba utazik kedden Kövér László házelnök - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel.
Száz éve született a magyar származású fotós, Robert Capa. A milicista halála, vagy a normandiai partraszállásról készült képei mára ikonikussá váltak. A Magyar Nemzeti Múzeum külön kiállítással emlékezik meg a Cápáról.
Kiszelly Zoltán szerint olyan ember állhat a videó mögött, aki hasonló módszerekkel dolgozik például az üzleti életben, a magánéletben vagy akár a politika alsóbb szintjein.
Több tucat civillel végeztek amerikai drónok Jemenben, és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet elleni harcában súlyos jogsértéseket követett el az Egyesült Államok a közel-keleti országban a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet keddi jelentése szerint.
Továbbra is kiváró hangulat jellemzi a nemzetközi devizapiacokat a ma délutáni átfogó amerikai munkaerõpiaci adatok elõtt még akkor is, ha azok semmiképpen sem lesznek meghatározó...
Jövő hét végén hirdetik meg a 2014. január elsejétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáikat a díjukat módosító biztosítók, s ezzel elindul az év végi átkötési kampány,...
Ha unjátok a panírozott halrudacskát, íme egy kis mexikói halas különlegesség. Előkészítési idő: 15 perc Sütési idő: 6 perc Hozzávalók (2 főre): • 2 szelet tőkehalfilé • cayenne bors • hagyma • 1 deci daraboltparadicsom-konzerv • fejes saláta • paradicsom • paprika • 1 kisebb gerezd fokhagyma • liszt • tojás és zsemlemorzsa a panírhoz • tortillalap 1. Panírozd be a…
Nem csak Ti, mi is nagyon várjuk már a JOY Napokat, ami november 8-9-10-én lesz. Már ki is néztük, hogy hol fogunk és mit vásárolni és milyen szuper kedvezménnyel. Cikksorozatunkban mindannyian el is áruljuk, hogy nekünk melyik a három kedvenc kuponunk, amit idén ősszel tuti felhasználunk. Íme most szépségszerkesztőnk, Rinyu Piroska 3 kedvenc kuponja!
A spanyol válogatott és a Real Madrid védője egy szexis spanyol szépség mellett tengeti mindennapjait. Pilar Rubio modell, színésznő és tévés személyiség is egyben, de inkább csak Ramos miatt ismerjük.
A közel egymilliárd forint összköltségű beruházás várhatóan jövő szeptemberre készül el. A tetőteraszon lesz napozóterasz és jacuzzi fog üzemelni. A jelenlegi uszodához csatlakozó épületrészben pedig egy több mint 500 négyzetméteres szauna-világot hoznak létre.
Augusztusban 5,3 százalékkal kevesebb (összesen 7 823) gyermek született, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az első nyolc hónapban kisebb mértékű, 3,5 százalékos volt a visszaesés, köszönhetően a június-júliusi emelkedésnek. Kedvező hír ugyanakkor, hogy mérséklődött a halálozások száma.
Még szeptember elején csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy olyan Heves megyei munkaerő-kölcsönzőre, mely a munkavállalókat kiszervezte ugyan, de a járulékokat nem fizették a dolgozók után. Ezzel az államnak és az érintett munkavállalóknak is összesen több milliárd forint kárt okoztak. Miként tudták volna a munkavállalók megelőzni, hogy ilyen helyzetbe kerüljenek? - erről szól cikkünk.
Hogyan jó tálalni, ha valaki kisgyermekes anyaként pályázik, és milyen szempontokat kell figyelembe vennie, amikor céget választ? A helyettesítés vagy váltótárs, a családbarát cégkultúra és az adókedvezmények is szóba kerülhetnek az egyezkedéskor, írja a HR Blog oldalán a Dolgozó Mami blog szerzője.
Indul a Rudas Gyógyfürdő déli szárnyának, az egykori palackozó üzemnek a rekonstrukciója, a közel egymilliárd forint összköltségű beruházás várhatóan jövő szeptemberre készül el - közölte a fürdőt...
Az Audi Sport quattro 30. születésnapját ünnepli az Audi museum mobile. E legendás modellt 1983-ban és 1984-ben készítette az ingolstadti prémiumgyártó, mégpedig mindössze 214 példányban. Palettáján öt külső szín szerepelt, ezekben sorakozik most fel a nagyhírű sportmodell a „Home of quattro” kiállítás látogatói előtt. A múzeumban emellett három különleges versenyautó is látható, amelyek a rali-…
Az izraeli hadsereg kommandósai tűzharcban megölték az Iszlám Dzsihád palesztin iszlamista szervezet egy körözött fegyveresét kedd reggel, miután felfedezték rejtekhelyét Bilin ciszjordániai falu mellett egy barlangban – közölte a katonai rádió.
A NEXON, Magyarország piacvezető bér- és humánügyviteli szoftverfejlesztője és szolgáltatója 2012-ben megvásárolta a konferenciaszervezői piac egyik meghatározó szereplőjének, a MILTON Kft.-nek 100 százalékos tulajdonrészét. Ezzel a NEXON tovább erősítette pozícióját és képzési kínálatát a felnőttképzés területén.
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere a "konfliktusgerjesztő politika" mellőzésére szólította fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), miután megkoszorúzta Bernády Györgynek, a város egykori híres polgármesterének a szobrát.