Havi és éves összevetésben is csökkent Győr-Moson-Sopronban a munkanélküliség, a mutató az elmúlt öt év legalacsonyabb szeptemberi adata lett - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja hétfőn.
Az előzetes adatok szerint 2013 első nyolc hónapjában a születések és a halálozások száma is csökkent. Utóbbi nagyobb mértékben mint a születések száma, ezért lassult a népességfogyás 2012 azonos időszakához képest.
Október 25-e után lehetőség nyílik arra, hogy magyar biztosítottak is kezeltethessék magukat külföldön közfinanszírozott egészségügyi ellátás keretében. Az egyenlő bánásmód elve alapján az Európai Gazdasági Térség bármely tagállamából Magyarországra érkező beteget is el kell látni a határokon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló uniós irányelv értelmében.
A részleges kormányzati leállásnak köszönhetően az eredetileg tervezetthez képest 18 nappal később, ma hozzák nyilvánosságra a sokak által várt szeptemberi nonfarm-payroll adatokat az Egyesült Államokban.
Az amerikai WTI olajfajta hordónkénti ára 99 dollár alá csúszott, három és fél hónapos mélypontra került kedd kora reggel egy előző nap ismertetett amerikai adat nyomán.
Nem talált sem szakmai, sem személyi hibát a miskolci kórházban az augusztusi csecsemőhalálok ügyében indított vizsgálat. A kórház főigazgatója keddtől ismét munkába állhat.
Továbbra is kiváró hangulat jellemzi a nemzetközi devizapiacokat a ma délutáni átfogó amerikai munkaerőpiaci adatok előtt még akkor is, ha azok semmiképpen sem lesznek meghatározó jelentőségűek a Fed...
Harmincezer, a szülők által már kifizetett tankönyvet nem szállított még ki a diákoknak az állami tulajdonú Könyvtárellátó Nonprofit Kft. - írja a Népszava....
Ha valaki, akkor az Amerikai Egyesült Államok elnöke igazán megengedheti magának a dőzsölést, illetve azt, hogy komoly összegeket költsön a biztonságára. Így bár a zöldek szemében kétségtelenül rontja Barack Obama megítélését a 63 literes átlagfogyasztás, a sofőrrel együtt hét tonnás limuzin a mai technikai színvonal csúcsán igyekszik kiszolgálni a vezér igényeit és megvédeni testi épségét.
Lemondott Nelson Vivas, az argentin Quilmes labdarúgócsapatának vezetőedzője az után, hogy múlt pénteken, éppen 44. születésnapján, többször megütött egy szurkolót a nézőtéren.
Németország támogatta a Pakisztánban végrehajtott, nemzetközi jogilag vitatott amerikai dróntámadásokat - állította kedd reggel Berlinben nyilvánosságra hozott közleményében az Amnesty International.
Az OTP a piac nyitása előtt tette közzé, hogy javadalmazási politika keretében saját részvényt értékesített, illetve a Montenegrói Értékpapír Bizottság jóváhagyta a Crnogorska komercijalna banka AD...
Bankká alakult a Duna Takarékszövetkezet. Garancsi István, a Videoton labdarúgócsapat tulajdonosának érdekeltségi körébe tartozó hitelintézet Duna Takarék Bank néven folytatja tevékenységét - írja a...
Felismerte támadóját, ezért kellett meghalnia egy kisújszállási asszonynak – állítják a helyiek. A családi házba tegnap délelőtt hatolt be egy férfi rablási szándékkal.
Fellebbeztek a felperesek a magyar bankok és a MÁV ellen az Egyesült Államokban 2010-ben kezdeményezett holokausztperben - írta a Magyar Nemzet. A lap keddi számában a Nemzeti Fejlesztési...
Augusztusban elakadt a születések számának három hónapja emelkedő tendenciája. A mélypontról felkapaszkodó mutató mostani kisebb mértékű esése azt jelzi, hogy a gyerektámogatások továbbra sem tudnak...
Úgy tűnik, előbb-utóbb törvénybe foglalják az ingyenes készpénzfelvételhez való jogot - a bankok igyekeznek a jogszabály elébe menni. Néhány feltétel teljesítése esetén van pár lehetőség az ingyenes készpénzfelvételre, persze a teljesen ingyenes bankolásról nem érdemes álmodni.
Hosszú ideig senkit nem büntettek meg jelentős mértékben a nagy pénzügyi szereplők közül, pedig hatalmas károkat okoztak - mondta a 180 percben Pogátsa Zoltán.
Ma az E.On és a Caterpillar mellett az S&P 500 grafikonját vizsgáltuk meg részletesen. A szeptember elején megindult rali sorsa dőlhet el az E.On grafikonján. A német áramszolgáltató árfolyamát a 13...
Tovább lassult a népességfogyás üteme az év első nyolc hónapjában Magyarországon - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb gyorsjelentéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
Május után először ismét csökkent a költségvetési szervek tartozásállománya - olvasható ki a Magyar Államkincstár legfrissebb, szeptember végi állapotot tükröző adataiból. Az állami intézmények...
10% feletti emelkedéssel reagált a Netflix árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben a társaság harmadik negyedéves gyorsjelentésére. A cég profitja négyszereződött az előző év azonos...
Tizenegy forduló után a 15., vagyis kieső helyen áll az Újpest. A kisfőnök, Marc Lelievre felmondását a tulajdonos elfogadta. Eközben a lila-fehér legendák attól tartanak, NB II-es lesz a klub.
Szervezeti szinten is foglalkozni kell azzal, hogy miként képesek együtt élni, együtt dolgozni a különböző generációkhoz tartozó emberek. Nyilván vannak olyan munkahelyek, ahol egy-egy generáció alul- vagy felülreprezentált, de szinte biztos, hogy némi keveredés mindenhol van. És hogy e különböző generációk – a veteránok, a baby boomerek, az X, az Y és a Z – miként jönnek ki egymással, az a HR-…
L. Simon László (42) a fertődi Esterházy-kastély felújításáért is felel. A volt kulturális államtitkár jelenleg a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. Tervei szerint mind Fertőd, mind a budai Várnegyed tekintetében a folytonosság fogja munkáját jellemezni, és Zumbok Ferenc koncepcióján érdemben nem kíván változtatni.
Tovább lassult a népességfogyás üteme az év első nyolc hónapjában Magyarországon - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb gyorsjelentéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
A KSH ma közzétett előzetes adatai alapján augusztusban 7.823 gyermek született, szemben az előző év azonos időszakában regisztrált 8.258 születéssel, ami 5,3%-os csökkenést jelent. 2013 első nyolc hónapjában 57.895 gyermek született, 3,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Vegyesen nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok. A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,14 százalék gyengülést, a londoni FTSE-100 index 0,05 százalék emelkedést, a párizsi CAC-40 index pedig 0,27 százalék csökkenést mutatott. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,10 százalékos csökkenés mellett 18.770 pontnál járt a nyitás utáni percekben.