A Dr. Oetker "nemzetiszocialista mintavállalat" volt, vezetői pedig a náci rendszer támogatói voltak egy új tanulmány szerint, amely a német társaság megbízásából készült.
Budapest - Egy héten belül másodszorra készül premierre Détár Enikő (49). A színésznőnek a Madách Színház Poligamy című előadásában parádés szerep jutott, mert a színpadon állva és táncolva egy szó nélkül kápráztathatja el a közönséget.
Törvényt fogadott el Ausztráliában az azonos nemű párok házasságának engedélyezéséről kedden a fővárost, Canberrát magában foglaló szövetségi terület parlamentje.
"Rövid időre és korlátozott körben tőlem a hatósági ár sem idegen" – mondta Rogán Antal frakcióvezető a hús kedvezményes áfakulcsát egy újabb ötlettel gazdagító vitában. A frakcióvezető felvetése rendkívüli szakmai és közgazdasági következményekkel járhat. Hústermékek hatósági árszabályozására nemzetközi szinten nem is találtunk példát – más élelmiszerek központi ármegszabására igen, ám abban…
Felavatták a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér névadójának emléktábláját a 2B terminál bejáratánál kedden, a zeneszerző születésének 202. évfordulóján.
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke kedden Strasbourgban átadta a gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat Aung Szan Szú Csinak, a mianmari (burmai) ellenzék vezéralakjának, akinek még 1990-ben ítélték oda a kitüntetést, de akkor nem tudta személyesen átvenni.
Ingyenes lesz az Apple új, laptopoknál és számítógépeknél használt operációs rendszere, a "Mavericks" - jelentette be a technológiai cég kedden egy San Franciscóban rendezett sajtótájékoztatón. Az operációs rendszer mellett új laptopjait és táblagépeit is bemutatta az Apple.
A Dr. Oetker "nemzetiszocialista mintavállalat" volt, vezetői pedig a náci rendszer támogatói voltak egy új tanulmány szerint, amely a német társaság megbízásából készült.
Megküldte a befektetőknek a harmadik negyedév fejleményeit bemutató levelét a Third Point hedge fund, melynek vezére, a milliárdos Daniel Loeb aggodalmának adott hangot a globális gazdaságot illetően...
Harry Wilson ismét villogtatta tehetségét a Liverpool U18-as csapatában. A 16 éves játékos egy csodás góllal és gólpasszal vette ki a részét Blackburn Rovers legyőzéséből.
Arany Kereszt Érdemrenddel tüntették ki Valentyin Vareckijt, Örkény István Tóték című drámájának oroszországi rendezőjét és Vitalij Zjuszkót, a magyar gyermekirodalom kiadásában jeleskedő KompaszGid könyvkiadó vezetőjét.
19 éves fia péniszét felgyújtotta, de a mellbimbóján is égési sérülései lettek. Az anya azzal védekezett a bíróságon, hogy mindezt azért tette, mert fia szexelni akart vele.
The small concert hall of the newly refurbished Liszt Ferenc Academy of Music was named after world-renowned conductor Georg Solti and inaugurated by Prime Minister Viktor Orban and Prince Edward, Duke of Kent, on Tuesday.
Október 27-én, vasárnap hajnali háromkor egy órával kell visszaállítani az órákat, ezzel visszatérünk időzónánk alap időszámítására - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. kedden az MTI-vel.
Kiválóan indult a keddi kereskedés a tengerentúli részvénypiacokon, amit a délutáni munkaerőpiaci adat okozta hangulat magyarázott. A kereskedés közepén érkezett egy kis megingás, de ez is csak...
Szerencsétlen terhes asszonyon azért nem segített senki, mert a szomszédok úgy vélték, éppen orgazmusa van. Kiderült, hogy férje húga késsel ölte meg őt és meg sem született gyermekét.
Általános kiváró hangulat jellemezte a nemzetközi devizapiacokat a ma délutáni átfogó amerikai munkaerõpiaci adatok elõtt még azzal együtt is, hogy azok semmiképpen sem meghatározó...
'A szocialista párt elnöke szerint Nagy Imre azért lett a forradalom miniszterelnöke, mert a nép tudta, hogy szabadságot, biztonságot és jólétet akart minden magyarnak.
Őrizetbe vették a pénzügyőr nyomozók ma (október 22-én) Kecskeméten egy népszerű, nagy forgalmú vendéglő nem kecskeméti tulajdonosát – értesítette a Kecskeméti Hírhatárt egy olvasó.