A MAFC BME Docler Akadémia futsal csapata elmondhatja magáról, hogy kivételes tehetséggel bíró cheerleaderekkel szolgálhatják ki a lelkes közönséget. A videón látható képek magáért beszélnek...
Basel - Balhék kísérték a Basel és a Schalke labdarúgócsapatának Bajnokok Ligája-mérkőzését (0-1). A svájci együttes és a Szalai Ádámot (25) csereként pályára küldő német gárda ugyan sportszerű küzdelmet vívott egymással a pályán, a stadionban és azon kívül azonban történtek botrányos események, a huligánok és a környezetvédők is "kitettek magukért".
A San Francisco 49ers irányítója, Colin Kaepernick új barátnőre tett szert az interneten megjelent fotók tanulsága szerint. A hölgy pedig nem más, mint az Alien vs. Predator és a Penge című film női főhőse, Sanaa Lathan.
Valamikor egész Borneón megtalálható volt a szumátrai rinocérosz, ám egyedszámuk drámaian lecsökkent, és a tudósok úgy hitték, már csak a sziget malajziai részén találhatóak meg.
Továbbra is sok a kérdőjel a 2014-es rajtrácsot illetően. Még mindig van pár szabad hely a Forma-1-ben, miközben a háttérben gyakorlatilag egymást licitálhatják túl a versenyzők az ülésekért.
Úgy látszik, az Audi nem elégszik meg jelenlegi városi terepjáróinak számával, és még tovább igyekszik bővíteni a Q flottát, méghozzá lefelé. 2016-ban érkezhet a Q1.
Már régóta tudjuk, hogy az autógyártók marketingeseinek fantáziája végtelen, amely állítást legutóbb a Porsche csapata bizonyította be. A zuffenhauseni gyártó idén ünnepli híres sportautójának 50 éves évfordulóját, az első 911-ről ugyanis a Porsche 1963 szeptemberében, a Frankfurti Autószalonon rántotta le a leplet, s a típus sikere, népszerűsége és hírneve azóta töretlen.
A Rolls-Royce háza tájáról kiszivárgott legfrissebb hírek egészen meghökkentőek: a patinás brit luxusmárka vezérigazgatója, Torsten Muller-Ötvös bejelentette, hogy belátható időn belül minden bizonnyal egy vadonatúj, és eddig nem látott modellt köszönthetünk a márka palettáján, ami nem lesz más, mint egy SUV hobbiterepjáró.
Az Autó Pulton már olvashatták, hogy a kimondottan hosszú pályafutással büszkélkedő Lamborghini Gallardo rövidesen leköszön: a Gallardo utolsó szériája, az izgalmas és különösen dögös LP 570-4 Squadra Corse limitált széria a múlt hónapban debütált a Frankfurti Autószalonon, ám az utód már a sorozatgyártás kapujában áll.
Tízmillió eurós (3 milliárd forintos) kártérítés megfizetésére kötelezte a Ryanair ír fapados légitársaságot szerdán egy francia bíróság, amiért a dél-franciaországi Marseille repülőterén dolgozó alkalmazottait négy éven át az ír munkajog szerint foglalkoztatta.
Budapest - Emberrablás áldozata lett Tolvai Renáta (22) és Kállay-Saunders András (28)! A két énekes a TV2-n futó Mr és Mrs – A Sztárpár-show csütörtök esti adásában meséli el, hogy a Megasztár idején kerültek ebbe a meglehetősen ijesztő helyzetbe.
Budapest — Támadásba lendültek a kormánycsapatok a Citadella bevételére. Harminc napon belül el kell hagyniuk a műemléki épületegyüttest a jelenlegi bérlőknek és használóknak, s át kell adniuk az államnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek – hirdette ki a kulturális államtitkárság.
Hétfőn kezdődött és két héten át tart a Magyar Honvédség (MH) legnagyobb őszi kiképzése a Bakonyban - közölte szerdán az MTI-vel a Honvédelmi Minisztérium (HM). A tárca felhívja a környéken lakók figyelmét, hogy az összevont harcászati gyakorlat és éleslövészet idején erős zajhatások várhatók a térségben.
Magyarország — Akár azonnal letartóztathatják Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatót, ha külföldre utazik. A Horvátországban 10 millió eurós (3 milliárd forint) vesztegetési ügy miatt gyanúsított cégvezető ugyanis felkerült az Interpol nemzetközi rendőrség körözési listájára. Így a szervezet tagországainak előzetes letartóztatásba kellene helyezni az üzletembert.
A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény alkalmazásával a jövőben a NAV bármely magyar adózóra vonatkozóan, bármely adónemmel kapcsolatban kérést intézhet majd a svájci adóhatósághoz, amely legtöbb esetben köteles lesz a kért információt kiadni. A megkeresés teljesítésének nem lehet akadálya az, hogy a kért adat banktitoknak minősül. A kapott információt a NAV felhasználhatja az adózóval…
A szerdai kereskedés első szakaszában gyengén teljesítettek a vezető nyugat-európai piacok annak hatására, hogy a befektetők kivárhattak a vételi pozíciók nyitásával az EKB délutáni kamatdöntése,...
Az Autó Pulton már olvashatták, hogy a kimondottan hosszú pályafutással büszkélkedő Lamborghini Gallardo rövidesen leköszön: a Gallardo utolsó szériája, az izgalmas és különösen dögös LP 570-4 Squadra Corse limitált széria a múlt hónapban debütált a Frankfurti Autószalonon, ám az utód már a sorozatgyártás kapujában áll.
A magyar rendőrség megkapta a horvát szervek megkeresését a Hernádi Zsolt elleni európai elfogatóparancs ügyében, azt a szokásos eljárásnak megfelelően továbbította az igazságügyi tárcához - közölte...
Korántsem ért véget az euróövezeti adósságválság, és veszélyesnek bizonyulhat, ha a jelenlegi kedvező piaci kondíciókat a valutauniós kormányok a válság végének közeledteként értékelik, mivel ez a...
A 2003 és 2011 között Kongónak nyújtott nagyjából 1,9 milliárd euró Európai Uniós támogatás több mint fele kárba veszett - derül ki az EU auditori jelentéséből. A megvalósult programok eredményei sem...
A magyar hatóságok bizonyos esetekben megtagadhatják az Interpol-körözés, a nemzetközi vagy akár az európai elfogatóparancs alapján keresett személyek kiadatását - közölte az ilyen jellegű ügyeket jól ismerő Bánáti János ügyvéd szerdán az MTI érdeklődésére annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint a horvát hatóságok Interpol-körözést, illetve európai elfogatóparancsot bocsátottak ki Hernádi Zsolt, a…
Ilyenre se gondoltunk volna soha, de megtörtént. Michael Jordan mezét szexis szerelésként is lehet hordani. Miley Cyrusnak sikerült vonaglania, pózolnia, na és persze klipet forgatni benne.
A szerdai monetáris politikai döntéshozó ülést követő sajtótájékoztatón Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke megerősítette az euróövezeti pénzintézet elkötelezettségét a gazdaságösztönző célú, "laza" monetáris politika folytatása mellett.
Már nem gazdasági jellegű a vita Magyarország és Horvátország között - nyilatkozta az InfoRádiónak Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztály-vezetője, miután a horvát rendőrség közlése szerint Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója felkerült az Interpol körözési listájára. A magyar külügyminiszter hivatalosan lemondta szerdai horvátországi programját.