2013. október 19. szombat

okt. 19
13:33
Parlament előtt a versenyjogi törvény módosítása (ProfitLine)
A versenytörvény módosítási tervezete pénteken került fel az Országgyűlés honlapjára, a szöveg egyebek mellett módosítja az iratbetekintés és az üzleti titokká minősítés szabályait is.
okt. 19
13:39
DK: ne vegye át a mandátumát a fideszes Kovács Csaba! (hirado.hu)
A "csalással győztes" Kovács Csaba, aki "nemtelen eszközökkel kényszerítette ki a szavazatokat, nem képviselheti települését" - írta közleményében a párt.
okt. 19
13:39
MSZP-kongresszus: a szocialista párt a Fidesz kihívója (ATV)
Az MSZP választási programja választ ad Magyarország égető társadalmi, gazdasági és demokratikus válságára - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták szombati kongresszusán, hangsúlyozva: sikerült az MSZP újjászervezése, ők a Fidesz kihívói, a legnagyobb, legszervezettebb ellenzéki párt.
okt. 19
13:41
Két évre eltiltották Berlusconit közhivatal viselésétől (hirado.hu)
A milánói másodfokú bíróság szombaton két évre eltiltotta közhivatal viselésétől az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconit, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnökét.
okt. 19
13:43
Civileken gyakorolnak a szíriai mesterlövészek? (hirado.hu)
Civileken, gyakran gyerekeken és terhes nőkön gyakorolják a célzást a szíriai kormányhadsereg mesterlövészei - mondta egy neves brit sebész a szombati The Timesnak.
okt. 19
13:48
Portugáliába készül az ETO (Sport365)
Kisorsolták az UEFA Futsal Kupa elit körének csoportjait a szövetség nyoni székhelyén, amely alapján a magyar bajnok Rába ETO Lisszabonban fog pályára lépni, többek közt a Sporting teremlabdarúgói ellen is.
okt. 19
13:50
Ökölvívó vb: Harcsa Zoltán a legjobb 16 között (Sport365)
A 75 kilogrammos Harcsa Zoltán bejutott a nyolcaddöntőbe az Almatiban zajló ökölvívó-világbajnokságon, miután szombaton 3-0-ás pontozással legyőzte a kenyai Nickson Abakát.
okt. 19
13:51
Durva: titkos kamerán kukkolja 15 éves lányát Gordon Ramsay (BorsOnline)
Elképesztő titkot árult el magánéletéről a sztárszakács. Ramsay bevallotta, nem bírja ki, hogy ne lesse meg, mint csinál tinédzser lánya, mikor bezárkózik a szobájába.
okt. 19
13:54
Harcsa Zoltán a nyolcaddöntőben (Metropol)
Szombaton 3-0-ás pontozással legyőzte a kenyai Nickson Abakát.
okt. 19
13:57
Dél-Korea és Magyarország együttműködési megállapodást írt alá (hirado.hu)
A Koreai Köztársaság és Magyarország nukleáris energetikai együttműködésről írt alá megállapodást - közölte szombaton a szöuli külügyminisztérium.
okt. 19
13:57
Így hat ránk is az amerikai huzavona (Portfolio)
Azok a piaci meglátások, amelyek szerint az e heti, átmeneti jellegű, amerikai politikai alku időben későbbre tolhatja a Fed eszközvásárlási programjának lassítását, és így a jó feltörekvő piaci...
okt. 19
13:57
"Szíriában civileken gyakorolnak a kormánykatonák" (ATV)
Civileken, gyakran gyerekeken és terhes nőkön gyakorolják a célzást a szíriai kormányhadsereg mesterlövészei - mondta egy neves brit sebész a szombati The Timesnak.
okt. 19
14:06
Az új adótörvények érdemben nem befolyásolják a nettó keresetet (ProfitLine)
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke szerint nincs olyan alapvető változás a jövő évi adómódosításokban, amely érdemben befolyásolná a munkavállalók nettó keresetét.
okt. 19
14:09
Az Egyesült Államokba menekül az ál-Lenin (BorsOnline)
Meghívta egy vodkára a Bors munkatársát Vlagyimir Iljics Lenin egy kocsmában. A híres kommunista – na jó, a hasonmása, Szergej Szolovjov –lapunknak elmondta: elege van Oroszországból.
okt. 19
14:11
Vélemény: Lenin bácsi (BorsOnline)
A történelem ismétli önmagát – tartja a mondás, és valóban: ha nem is a megfoghatatlan fogalom, mi emberek mindenképpen ismételjük azon tényeket, amiket már ismerünk. De mi lenne akkor, ha a történelmet egykor alakítók ma is közöttünk járnának?
okt. 19
14:12
Elkezdődött: Mesterházy kihívta Orbánt és a Fideszt (képek) (Alternatív Energia)
okt. 19
14:15
Pannon versfesztivál Zalaegerszegen (Metropol)
A kortársköltészetet népszerűsítő programsorozat kezdődik október 25-én.
okt. 19
14:15
Orbán Viktor is végső búcsút vett Wilfried Martenstől (ATV)
A család, valamint belga és uniós politikusok - köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök - részvételével több százan vettek végső búcsút Wilfried Martens egykori belga kormányfőtől, az Európai Néppárt múlt héten elhunyt elnökétől szombaton Gentben.
okt. 19
14:21
Kießling az interneten üzent: "Nem érdemeltük meg a győzelmet!" (Sport365)
A péntek esti Hoffenheim-Leverkusen mérkőzésen Stefan Kießling hálószaggató gólt fejelt, amely nem a kapufák között jutott a kapuba. A támadó szerint csapata nem érdemli meg a győzelmet, hiszen igazságtalan körülmények között született.
okt. 19
14:23
Fantomgól: Megismételt mérkőzést követel a ligától a Hoffenheim (Sport365)
A péntek este "fantomgóllal" vereséget szenvedő Hoffenheim tiltakozik a Német Labdarúgó Szövetségnél, és bízik abban, hogy újrajátsszák a Bayer Leverkusen elleni bajnokit.
okt. 19
14:30
Ezért nem fizet a Sólyom (Privátbankár)
A lejárt köztartozások miatt inkasszó van a számlákon.
okt. 19
14:30
Végső búcsút vettek Wilfried Martenstől (Metropol)
A család, valamint belga és uniós politikusok részvételével több százan vettek végső búcsút az egykori belga kormányfőtől.
okt. 19
14:33
Végső búcsút vettek Wilfried Martenstől (hirado.hu)
A család, valamint belga és uniós politikusok - köztük Orbán Viktor - részvételével több százan vettek végső búcsút az Európai Néppárt múlt héten elhunyt elnökétől, az egykori belga kormányfőtől.
okt. 19
14:33
Mi történt az arannyal? (Portfolio)
Idén egyre többet lehet hallani arról, hogy az arany korábbi emelkedését támogató fundamentumok gyengültek, illetve a sárga nemesfém, mint menedékeszköz megszűnt létezni. A Business Insider egy...
okt. 19
14:33
Új atomreaktor érkezhet Koreából (ATV)
Még idén megkezdődik a versenytárgyalás az új magyar atomreaktorokról.
okt. 19
14:33
A valenciai kosarasok hozhatnak pénzt a konyhára (Agroinform)
A Valencia együttese a Lagun Aro gárdáját fogadja szombat este, magabiztos hazai győzelmet várunk.
okt. 19
14:35
Pannon versfesztivál Zalaegerszegen (hirado.hu)
Pannon versfesztivál címmel a kortársköltészetet népszerűsítő programsorozat kezdődik október 25-én Zalaegerszegen.
okt. 19
14:45
Pokollá teszik a bizarr külsejű család életét (BorsOnline)
Egy ritka genetikai betegség következtében az Indiában élő Pullan család mindegyik tagja albínó. Környezetük kiközösíti őket, és az apán kívül mindenki munkanélküli.
okt. 19
14:45
Kanye West: esküvő lefújva (Blikk)
okt. 19
14:45
Kiadatási letartóztatásba helyezték a Sepeljev házaspárt (Infostart)
A Fővárosi Törvényszék egy pénteki végzésével elrendelte az ukrán Sepeljev házaspár kiadatási letartóztatását.
okt. 19
14:47
Maszkos férfi akarta felgyújtani áldozatát (BorsOnline)
Meleg helyzetbe került egy férfi Jászapátiban. A helyi cég telephelyén dolgozó munkásra egy maszkos támadó rontott rá, leöntötte benzinnel, majd egy öngyújtóval azzal fenyegette, hogy felgyújtja őt.
okt. 19
14:47
Fűszerezzünk, díszítsünk oregánóvirággal! (Blikk)
Ezúttal is a Frizbi házigazdája volt a vendéglátónk. Az előételt köve­tően egy mediterrán, tradicionális ételt ajánlok, amelyet az olaszok nélkülözhetetlen fűszerével, az oregánóvirággal, magyarul szurokfűvel ízesítettem. Sokan csak a levelét hasznosítják, ám én előszeretettel dolgozom a virágával is. A menüsort egy fejedelmi mézes zserbóval zárom. Az ebéd 1050 kcal/fő értéket tartalmaz. Az…
okt. 19
14:47
Mesterházy: a szocialista párt a Fidesz kihívója (Infostart)
Az MSZP választási programja választ ad Magyarország égető társadalmi, gazdasági és demokratikus válságára - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták szombati kongresszusán, hangsúlyozva: sikerült az MSZP újjászervezése, ők a Fidesz kihívói, a legnagyobb, legszervezettebb ellenzéki párt.
okt. 19
14:48
Eltiltották Berlusconit a közhivataloktól (Infostart)
A milánói másodfokú bíróság szombaton két évre eltiltotta közhivatal viselésétől az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconit, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnökét.
okt. 19
14:48
Német lapok: Orbán csapatának kedvenc foglalatossága a manipuláció (Kripto Akadémia)
És a "cigány élősködők" elleni Jobbbik témát is pártfogásába vette a Focus szerint a kormánypárt.
okt. 19
14:50
Civileken gyakorolják a célzást a szír mesterlövészek (Infostart)
Civileken, gyakran gyerekeken és terhes nőkön gyakorolják a célzást a szíriai kormányhadsereg mesterlövészei - mondta egy neves brit sebész a szombati The Timesnak.
okt. 19
14:51
Meghalt a rocksztár magyar felesége - új szál az ismert bűnügyben (hirado.hu)
A bordeaux-i ügyészség újraindította a nyomozást.
okt. 19
14:51
Hollande meghátrált: egyedül visszatérhet az országba a romalány (ATV)
Befejezheti tanulmányait a Franciaországból kiutasított lány.
okt. 19
14:51
Nagy lépést tehet a bennmaradás felé a Gefle (Agroinform)
A svéd bajnokság 28. fordulójában a Gefle együttesének szavazunk bizalmat.
okt. 19
14:52
Végső búcsút vettek Wilfried Martenstől (Infostart)
A család, valamint belga és uniós politikusok - köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök - részvételével több százan vettek végső búcsút Wilfried Martens egykori belga kormányfőtől, az Európai Néppárt múlt héten elhunyt elnökétől szombaton Gentben.
okt. 19
14:54
Hálásak a szurkolók Mexikó amerikai hősének - fotó (Sport365)
A CONCACAF zóna vb-selejtezőinek utolsó fordulójában dőlt el, hogy Mexikó még kap egy utolsó esélyt, hogy részt vegyen az brazíliai tornán, miután az USA hosszabbításban verte 3-2-re Panamát.
okt. 19
14:56
Dühös drukkerek törtek be a brazil első ligás csapat öltözőjébe (Sport365)
A kiesés ellen küzdő Vasco da Gama feldühödött szurkolói megrohanták az öltözőben edzésre készülő játékosokat pénteken. Sérülés nem történt.
okt. 19
14:57
Ők szerepelnek a NAV feketelistáján (Adózóna)
Meghaladja az ötezret azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek azért szerepelnek a NAV legfrissebb feketelistáján, mert nem jelentették be alkalmazottaikat.
okt. 19
15:03
Meztelen fotókat kínálnak Winehouseról (Blikk)
okt. 19
15:03
Boldoggá avatták a vértanú szalézi szerzetest (Infostart)
Sándor István szalézi szerzetesi hivatásához élete árán is hűséges volt. Megrendülten állunk a koncepciós per áldozata előtt, akit hamis vádak alapján megkínoztak, halálra ítéltek és kivégeztek - mondta Erdő Péter bíboros Sándor István boldoggá avatási szentmiséjén szombaton, a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.
okt. 19
15:06
Stílusos várakozás (Metropol)
Lazítás egy ital mellett az ascoti lóversenypályán.
okt. 19
15:09
Turi-Kovács: be kell vezetni az agrároktatást a falusi iskolákban (hirado.hu)
A magyar mezőgazdaság érdekében be kell vezetni a falusi általános iskolákban az agrároktatást - mondta a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetség Párt (KPE-KPSZ) elnöke Egerben.
okt. 19
15:09
Deutsch Mesterházyt húzza (ATV)
Az EP-képviselő Facebook-posztjában többek között arról ír, hogy az MSZP elnöke a Fidesz korai szervezetlenségének köszönhetően nem lett Fidesz-tag, mert nem hallgatták le üzenetét a veszprémi pártirodában. Pedig "lehetett volna megyei KDNP-frakcióvezető is akár” – tette hozzá.
okt. 19
15:09
A madridiak szerint Casillas a Barcához mehet (Agroinform)
A Marca voksolásán a szavazatok 45 százaléka az ősi rivális Barcelonát jelölte meg, mint Casillas leendő klubját.
okt. 19
15:11
Családja nélkül visszatérhet Franciaországba a kitoloncolt koszovói lány (hirado.hu)
A francia elnök "emberiességi" megfontolásból döntött így. A romalány kitoloncolása nagy belpolitikai vihart kavart az országban.

Keresés