2013. október 13. vasárnap

okt. 13
19:38
Egészség hídja: a fiatalokat szólították meg az idén (hirado.hu)
A rendezvényhez - az egészségmegőrzés jegyében - többen kerékpárral, riksával és rollerrel csatlakoztak.
okt. 13
19:45
A rezsicsökkentés folytatásáról dönt az Országgyűlés (ProfitLine)
Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn törvénymódosításokat fogadhatnak el a rezsicsökkentés folytatása érdekében, míg kedden a katasztrófavédelmi törvény módosítását tárgyalják, szerdán pedig az igazságszolgáltatás csúcsszerveinek tavalyi tevékenységét értékelhetik.
okt. 13
19:51
Rövidpályás úszó vk: Hosszú Katinka vasárnap két aranyat nyert Moszkvában (Sport365)
Hosszú Katinka remekelt a rövidpályás úszó világkupa moszkvai állomásának második napján is: a Vasas versenyzője két számban győzött, emellett egy ezüstöt és egy bronzot is szerzett.
okt. 13
19:54
Vettel taktikázásban is verhetetlen (BorsOnline)
Rossz rajtot követően, sokáig a harmadik pozícióban autózva tudta megnyerni a Japán Nagydíjat Sebastian Vettel. A németnek az indiai futamon elég az ötödik hely a negyedik vb-címéhez.
okt. 13
19:54
Lányi Lala: Három éve ő az én szerelmem! (Blikk)
Budapest – Megmutatta szerelmét Lányi Lala (39)!
okt. 13
19:54
A Gravitáció továbbra is a legnézettebb film Észak-Amerikában (Infostart)
Második hete vezeti az észak-amerikai mozis bevételi listát a Gravitáció című film, amely ezen a héten további 44,5 millió dollárral (több mint 10 milliárd forinttal) gyarapította bevételeit.
okt. 13
19:54
Bajai választás - Több mint 47 százalékos volt a szavazói részvétel (Infostart)
Több mint 47 százalékos volt a szavazói részvétel vasárnap Baján a megismételt időközi önkormányzati képviselő-választáson - közölték nem sokkal az urnazárás előtt újságírókkal a szavazókörben. Két kifogásnak is helyt adott a helyi választási bizottság vasárnapi ülésén Baján, ahol a 32-es számú szavazókörben megismételt önkormányzati képviselő-választást tartottak.
okt. 13
19:54
A Hatoslottó nyerőszámai a 41. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 41. heti nyerőszámait. Ezúttal sem volt telitalálat, a jövő heti várható főnyeremény 295 millió forint....
okt. 13
19:54
Tömegeket menekítettek ki Damaszkuszból (ATV)
A nemzetközi vöröskereszt szíriai ága másfél ezer embert menekített el a harcok elől Damaszkusz egyik déli, a felkelők kezén lévő külvárosából egy ritkaságszámba menő tűzszünet alatt - jelentette be vasárnap egyik igazgatója.
okt. 13
19:54
Már Csábi József irányítja a vert sereget - fotó (Agroinform)
Csábi József vezetésével megkezdte a felkészülést az Andorra elleni világbajnoki selejtezőre a magyar válogatott.
okt. 13
19:56
Félistennek képzeli magát Jennifer Lopez (BorsOnline)
A hollywoodi sztár úgy bánik a stábtagokkal, mint ha az alattvalói lennének.
okt. 13
20:12
Szén-monoxid-mérgezés egy budapesti családnál (BorsOnline)
Egy négytagú család szén-monoxid-mérgezés gyanújával kórházba került vasárnap délután Budapesten - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
okt. 13
20:12
Recept: Fűszeres sárgarépadzsem (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 dl víz 25 dkg befőzőcukor 1 citrom leve és héja 1 narancs leve és héja 50 dkg zsenge sárgarépa meghámozva, lereszelve 20 dkg cukkini meghámozva, felkockázva 1 kávéskanál őrölt koriander (frissen mozsárban törtem) 1 rúd fahéj
okt. 13
20:12
A Fidesz jelöltje nyert Baján (Infostart)
A Fidesz jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást a bajai 3-as számú egyéni választókerületben, Kovács Csaba a 1071 érvényes szavazatból 508-at kapott - közölte a helyi választási iroda vasárnap este, az egyik szavazókörben megismételt választás után az MTI-vel.
okt. 13
20:12
Választás Baján: jogsértőnek találták a Fidesz egyik közleményét (Metropol)
A bajai választási bizottság közlése szerint a Fidesz október 11-i közleményében a párt egy valótlan tartalmú, valamint egy olyan állítást tett, amely a jelölőszervezetek rossz hírét keltheti, ezáltal jelöltjük esélyeit csökkentheti.
okt. 13
20:12
Törvénysértés Baján? (Alternatív Energia)
A helyi választási bizottság szerint az Összefogás Párt megsértette a választási eljárásról szóló törvényt.
okt. 13
20:13
Zsigó: a Fidesz jelöltje nyert Baján (ATV)
A Fidesz jelöltje nyerte meg Baján a megismételt szavazóköri és - szavazati előnyével - az egyéni választókerületi önkormányzati képviselő-választást is - közölte Zsigó Róbert (Fidesz) polgármester vasárnap este az előzetes eredmény kihirdetése előtt.
okt. 13
20:14
Recept: Vaníliás-rebarbarás málnakrémleves (Mindmegette)
Hozzávalók: 2,5 dl víz 2,5 dl málnaszörp 1/2 rúd vanília magjai 1/4 citrom héja reszelve 1 evőkanál vaníliás cukor 1 evőkanál kristálycukor őrölt fahéj és őrölt szegfűszeg ízlés szerint 20 dkg málna (friss, de lehet fagyasztott is) 10 dkg rebarbara tisztítva, aprítva kb. 1/2 csomag vaníliás pudingpor 1 dl habtejszín A díszítéshez: pár csepp habtejszín pár szem málna citromfű
okt. 13
20:14
Több mint 47 százalékos volt a részvétel Baján (Metropol)
A nem hivatalos adat azt jelenti, hogy lényegesen többen mentek el szavazni, mint három héttel ezelőtt.
okt. 13
20:14
Alföldi Róbert: Elveszett a művészi szabadság (Alternatív Energia)
"Manapság Magyarországon a független értelmiségiként való létezés lassan egyet jelent a hazaárulással, más szemszögből, ami talán még rosszabb, az elkárhozással".
okt. 13
20:18
Varga: kedvezőbb a magyar gazdaság megítélése, nőtt a befektetői érdeklődés (ProfitLine)
Az előtörlesztésnek és a konszolidációnak köszönhetően a korábbinál jóval kedvezőbb a magyar gazdaság megítélése és megnőtt a Magyarország iránti befektetői érdeklődés is - összegezte Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi közgyűlésének tapasztalatait Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
okt. 13
20:24
Rosberg: legalább szereztünk néhány pontot (Sport365)
A német Nico Rosberg a nyolcadik helyen végzett a Japán Nagydíjon. A Mercedes versenyzője a futamról mondta el véleményét saját facebook oldalán.
okt. 13
20:26
Vettel ismét bemutatott a világnak, tovább hergeli a világot - fotó (Sport365)
A német Sebastian Vettel továbbra sem hagyott fel a sokak által rettentően idegesítőnek vélt szokásáról. Japánban is felmutatta az ujját!
okt. 13
20:30
Szivarral tekert a rák ellen Vajna (Blikk)
Budapest - Az elmaradhatatlan szivarral a szájában pattant biciklire vasárnap délután Andy Vajna (69) feleségével, Tímeával (30), hogy két kilométert tekerjenek.
okt. 13
20:30
A Fidesz jelöltje nyerte a képviselő-választást Baján (Blikk)
Baja - Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje nyerte a megismételt időközi válaszást Baja 32-es körzetében. 70 vokssal kapott többet, mint a baloldal közös jelöltje, Teket Melinda.
okt. 13
20:30
Recept: Gundel palacsinta IV. (Mindmegette)
Hozzávalók: 8-10 db palacsinta A töltelékhez: 10 evőkanál darált dió 5 evőkanál porcukor 1 csomag vaníliás cukor 2 evőkanál mazsola 1 dl rum (vagy rumaroma) 1 dl tejszín A csokoládés öntethez: 12,5 dkg étcsokoládé (70%-os) 2-3 dkg vaj 1 evőkanál porcukor 1 dl tejszín
okt. 13
20:30
Alföldi: Elveszett a művészi szabadság (Alternatív Energia)
"Manapság Magyarországon a független értelmiségiként való létezés lassan egyet jelent a hazaárulással".
okt. 13
20:30
A Fidesz jelöltje nyert Baján (hirado.hu)
Kovács Csaba az 1071 érvényes szavazatból 508-at kapott a bajai 3-as számú választókerületben. Az egyik szavazókörben vasárnap ismételtek.
okt. 13
20:32
Több mint 47 százalékos volt a szavazói részvétel Baján (Alternatív Energia)
A nem hivatalos adat azt jelenti, hogy lényegesen többen mentek el szavazni, mint három héttel ezelőtt.
okt. 13
20:48
3 éves kislánya vérét itta a pápuai vámpír apa (BorsOnline)
Berohant az erdőbe a kislánnyal, beleharapott a nyakába és szabályosan szívta a vérét. Két kókuszpálmán ülő gyerek buktatta le, de már későn.
okt. 13
20:48
23 éve együtt Zoltán Erika és Robby D (Blikk)
23 éve annak, hogy Zoltán Erika (51) és férje egymásba szerettek, és elcsattant az első csók. Az énekesnő élete párjával, a ko­reográfus Robby D-vel évente háromszor ünnepel: az első csókot, az összeköltözést és a házassági évfordulót.
okt. 13
20:48
Recept: Jerk csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: ízlés szerint csirkecomb vagy csirkeszárny (lehet vegyesen is) 1 teáskanál só 1,5 dl fehérbor 1-2 db lime A páchoz: 1 csokor újhagyma 3 gerezd fokhagyma 2 db chili (vagy chilikrém) gyömbér (2-3 cm-es darab) 1 lime leve 2 evőkanál szójaszósz 1 evőkanál Worchester szósz 4-5 evőkanál olívaolaj 2 evőkanál barna cukor 1/2 evőkanál őrölt szegfűbors 1 evőkanál friss kakukkfű (vagy 1 teáskanál…
okt. 13
20:48
Halott férfit találtak egy borospincében Kislángon (Blikk)
okt. 13
20:48
Halott férfit találtak egy borospincében Kislángon (Metropol)
A helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani, nem zárható ki, hogy mustgázmérgezés történt.
okt. 13
20:48
Áder: Magyarország ekkora dicséretet még nem kapott (hirado.hu)
Budapesten egyedülálló módon vízügyi szakemberek, tudósok, politikusok és civilek ütköztethették álláspontjukat.
okt. 13
20:50
Újra szabad a nyuszilány (Blikk)
Budapest – Év elején még büszkén újságolta Varga Alexa (25), az év playmate-je, hogy párja, Gábor hét hónap együttlét után megkérte a kezét Balin, és idén nyáron férjhez megy!
okt. 13
20:50
Szentmise a megújult Mátyás-templomban (hirado.hu)
Erdő Péter bíboros arról beszélt, felelősek vagyunk azért, hogyan bánunk az időnkkel és a javainkkal.
okt. 13
20:51
Gyorsan lemerül a mobilja? - a napelemes töltő lehet a megoldás (ProfitLine)
A napelemes töltők megoldást jelenthetnek a gyorsan lemerülő mobil eszközök okozta bosszúságra. A Viator márkanéven most piacra dobott minőségi készülékek hasznos kiegészítői lehetnek az iPhonoknak és más okostelefonoknak, tableteknek is.
okt. 13
20:57
Női NB I: hazai pályán nyert a Vasas és a Kaposvár is (Sport365)
A Nyíregyháza, a Vasas és a Kaposvár is hazai pályán győzött a női röplabda NB I vasárnapi játéknapján.
okt. 13
20:59
EHF Kupa: a Csurgó otthon nyert, a Tatabánya döntetlent játszott idegenben (Sport365)
A Csurgó hazai pályán háromgólos előnyt szerzett vasárnap a férfi kézilabda EHF Kupában, a 32 közé jutásért rendezett első mérkőzésen.
okt. 13
21:01
Női kézilabda BL: megszerezte első győzelmét az FTC (Sport365)
Az FTC hazai pályán 27-25-re legyőzte a montenegrói Podgoricát a női kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójában, így megszerezte első sikerét.
okt. 13
21:03
Női kosárlabda NB I: Vasas-siker Szekszárdon (Sport365)
A Vasas nyert Szekszárdon a női kosárlabda NB I vasárnapi játéknapjának második mérkőzésén.
okt. 13
21:06
Kate Moss leszbi csókot váltott (Blikk)
London - Úgy tűnik, Kate Mossnak (39) sosem nő be a feje lágya.
okt. 13
21:06
Halott férfi egy borospincében (Alternatív Energia)
A helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
okt. 13
21:08
Három meccsen 34 gól (Alternatív Energia)
A jégkorong Mol Liga vasárnapi játéknapjának mindhárom mérkőzése gólzáport hozott, a Miskolc és a Brassó otthon, az FTC idegenben nyert.
okt. 13
21:24
X-Faktor: MDC búcsúzott, Eckert Anikó ment tovább (BorsOnline)
Már csak tizenegyen vannak versenyben a 2013-as X-Faktor első helyezéséért.
okt. 13
21:24
Kérdezd az X-Faktortól búcsúzó MDC tagjait! (Blikk)
A nézők szavazatai alapján az MDC-nak és Eckert Anikónak kellett megvívnia az első párbajt vasárnap este.
okt. 13
21:24
Fűszeres sárgarépadzsem (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 dl víz 25 dkg befőzőcukor 1 citrom leve és héja 1 narancs leve és héja 50 dkg zsenge sárgarépa meghámozva, lereszelve 20 dkg cukkini meghámozva, felkockázva 1 kávéskanál őrölt koriander (frissen mozsárban törtem) 1 rúd fahéj
okt. 13
21:24
Zsigó: a Fidesz jelöltje nyerte a képviselő-választást Baján (Metropol)
A bajai polgármester tájékoztatása szerint Kovács Csaba (Fidesz) 138, Teket Melinda, a baloldali pártok közös jelöltje 69 szavazatot kapott.
okt. 13
21:24
Feloldották a lezárást Fótnál (hirado.hu)
Frontális karambol volt Fót és Csomád között.

Keresés