2013. október 13. vasárnap

okt. 13
16:01
Bajnokok Ligája: továbbjutott a Szolnok (Sport365)
A Szolnok egygólos vereséget szenvedett a házigazda Nagyváradtól a férfi vízilabda BL romániai selejtezőjének befejező, vasárnapi játéknapján, de így is a D csoport második helyén végzett, s ezzel továbbjutott.
okt. 13
16:03
Tenisz: Djokovic nyerte a sanghaji tornát (Sport365)
Az első helyen kiemelt Novak Djokovic a tavalyi sikere után az idén is megnyerte a 6,2 millió dollár összdíjazású sanghaji férfi keménypályás tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben három szettben győzött Juan Martin del Potro ellen.
okt. 13
16:18
Elgázolta a kisfiút, majd elhajtott Zoltán (BorsOnline)
Egy szabályosan kerékpározó 8 éves kisfiút ütött el egy császártöltési férfi, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A 37 éves gázolót a körzeti megbízott két órán belül megtalálta.
okt. 13
16:18
Miley Cyrus után sóvárog exe (Blikk)
New York – Miley Cyrus (20) után sóvárog volt párja, Liam Hemsworth?
okt. 13
16:18
Leégtek a válogatón, letiltották a műsort (Blikk)
Berlin – Bírósági ítélettel tiltatta meg egy német rapduó, hogy a Supertalent című műsorban való lebőgésüket adásba tegye a német RTL csatorna.
okt. 13
16:18
9 ember haláláért felelős az új dizájnerdrog (Alternatív Energia)
Tavaly az uniós tagállamok korai figyelmeztető rendszerén keresztül összesen 73 új pszichoaktív anyagról küldtek értesítést, az idén ez a szám már most magasabb.
okt. 13
16:18
Pánik Indiában: eddig 89 halottról tudnak (hirado.hu)
A pánikot egy rémhír okozta, hogy a Szind folyón átívelő híd hamarosan összedől.
okt. 13
16:18
A Buducsnoszt edzője tart a ferencvárosi támadópotenciáltól (Agroinform)
Dragan Adzsics szerint csapata védelmének magas szinten kell teljesítenie, hogy meggátolja Tomoriék gólfesztiválját.
okt. 13
16:20
A levegő ura Barcelonában folytatja? (Agroinform)
Vilanova is kereste az új Henrik Larssont, Martino úgyszintén szerződtetne egy gólerős, jól fejelő középcsatárt.
okt. 13
16:24
Amerika miatt aggódik az egész világ, de Magyarország jobban teljesít (Privátbankár)
Az előtörlesztésnek és a konszolidációnak köszönhetően a korábbinál jóval kedvezőbb a magyar gazdaság megítélése és megnőtt a Magyarország iránti befektetői érdeklődés is - összegezte Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi közgyűlésének tapasztalatait Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
okt. 13
16:27
Csalódást keltő lett a szeptemberi kínai export (ProfitLine)
Kína kivitele csökkent éves szinten szeptemberben a globális kereslet mérséklődése nyomán a szakértők által várt bővülés helyett.
okt. 13
16:33
Budapest Maraton: három rekordot döntöttek meg (Sport365)
Az indulók, a maratonisták és a külföldi futók létszámát tekintve is rekord született a vasárnap rendezett 28. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon.
okt. 13
16:35
Deutsch Tamás: "Szégyen és gyalázat, amit az MLSZ..." (Sport365)
Deutsch Tamás kiakadt. A politikus, klubelnök facebook oldalán kommentálta dr. Vági Márton MLSZ főtitkár megjegyzését, miszerint az Egervári csapat elherdálta lehetőségeit.
okt. 13
16:36
Leégtek a válogatón, letiltották a műsort (Blikk)
Berlin – Bírósági ítélettel tiltatta meg egy német rapduó, hogy a Supertalent című műsorban való lebőgésüket adásba tegye a német RTL csatorna.
okt. 13
16:36
Szivós szakácsként is megállta a helyét (Blikk)
Budapest – Csapattársai­nak főzött pazar vacsorát Szivós Márton (32) világbajnok vízilabdázó.
okt. 13
16:36
Először tartották meg hivatalosan az idősek napját Kínában (Metropol)
A világ legnépesebb országában a 60 év felettiek száma idén meghaladja a 200 milliót, 2025-re pedig elérheti a 300 milliót.
okt. 13
16:36
Súlyos baleset Fótnál (Metropol)
Egy embert életveszélyes, négyet súlyos sérülésekkel vittek kórházba a Fót és Csomád között vasárnap délelőtt történt frontális karambol helyszínéről.
okt. 13
16:36
Kalapács alatt Patkó egyik főműve (hirado.hu)
1931-es képe, A Római Magyar Akadémiában című alkotás egy külföldi magángyűjteményből került vissza Magyarországra.
okt. 13
16:36
Gerrard óvatosságra int, a munka fele még hátra van (Agroinform)
Anglia kedden Lengyelországot fogadja Londonban világbajnoki selejtezőn.
okt. 13
16:38
Mi történt Laky Zsuzsival? (Blikk)
Hosszú ideje nem hallottunk Laky Zsuzsiról (29), aki most lapunknak elárulta, a családjával tölti szinte minden idejét.
okt. 13
16:38
Befejeződött a Világbank őszi közgyűlése (Metropol)
A közgyűlésen fontos téma volt az amerikai költségvetés és az adósságplafon emelésének a kérdése.
okt. 13
16:38
Reklámadót vezetne be a Jobbik (hirado.hu)
Főként a multikat sújtaná.
okt. 13
16:38
Itt a liga történetének legnagyobb hendikepje, de mit kezdjünk vele? (Agroinform)
Különös vasárnap elé néz az NFL, mi azért megpróbáltunk utánajárni, hogy mit is várhatunk tőle!
okt. 13
16:40
Befejeződött az IMF/Világbank őszi közgyűlése (hirado.hu)
A közgyűlésen fontos téma volt az amerikai költségvetés és az adósságplafon emelésének a kérdése.
okt. 13
16:42
Folytatódik a rezsicsökkentés, erősödik a fogyasztóvédelem (hirado.hu)
Novembertől csökken a villamos energia és a gáz ára.
okt. 13
16:54
Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés, erősödik a fogyasztóvédelem (Infostart)
A novembertől hatályos újabb rezsicsökkentéssel a villamos energia ára a 2007. februári, a gázé pedig a 2008. júliusi szintre esik vissza - közölte a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, ahol szólt a fogyasztóvédelem erősítéséről is.
okt. 13
16:54
Felismerhetetlen roncsok: fotók a fóti balesetről (hirado.hu)
Egy embert életveszélyes, négyet súlyos sérülésekkel vittek kórházba a Fót és Csomád között történt frontális karambol helyszínéről.
okt. 13
16:54
Ki lesz a bajnok az első Indian Openen? (Agroinform)
Hétfőn a szezon negyedik pontszerző-viadala veszi kezdetét, ezúttal Indiában mérik össze tudásukat a legjobbak.
okt. 13
16:56
Lenyűgöző kötéltánc: ezt láthatták az emberek Zugligeti útról (hirado.hu)
A highline-találkozót a budai Tündérsziklán tartották.
okt. 13
16:56
Szégyen és gyalázat, amit az MLSZ csinál! - Deutsch Tamás (Agroinform)
Az MTK elnöke Facebook-oldalán élesen kirohant Vági Márton MLSZ-főtitkár és a szövetség vezérkara ellen.
okt. 13
17:03
Adófelezés - ahogy a profik csinálják (Adózóna)
A Google 8,8 milliárd eurót csatornázott át a Bermudákra a tavalyi évben, elkerülendő a magas adófizetést. Ez nagyjából negyedével több, mint amit egy évvel megelőzően utalt át, vagyis úgy tűnik adóstratégiájával még több pénzt tudott spórolni, idézi a Financial Times cikkét az investor.hu.
okt. 13
17:12
Ok nélkül halálra késelte anyósát (BorsOnline)
Az 53 éves, általános iskolai tanítónőt egy Long Beach-i parkban szúrták le, a kórházban belehalt a sérülésbe.
okt. 13
17:12
20 percig lógott a leszakadt hídon (Blikk)
Fort Lauderdale - Majdnem hét méter magasan lógott a levegőben egy nő közel húsz percig, miután egy vasúti sín feletti átjáró leszakadt alatta.
okt. 13
17:12
Keményebb arcát mutatja majd az ősz a jövő héten (Infostart)
A jövő héten is többfelé várható eső, zápor, s egy hidegfront hatására visszaesik a hőmérséklet. A nappali maximumok a hét közepén csak 11-16 Celsius-fok körül lesznek, a jövő hét végén viszont ismét 20 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.
okt. 13
17:12
Szerszámokat csatol amputált karjára (Blikk)
Mickleover – Egy félkezű suszter lett az év szakembere Angliában.
okt. 13
17:12
Gulyással hekkelték meg a bajai szavazást (Alternatív Energia)
Bár a bajai helyi választási bizottság pénteki döntésével megtiltotta a választókör előtti gulyásfőzést, azt vasárnap mégis megtartották.
okt. 13
17:12
522 mártírt avattak boldoggá Spanyolországban (hirado.hu)
A katolikus mártírokat a spanyol polgárháború (1936-1939) alatt gyilkolták meg a hitük miatt.
okt. 13
17:12
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 41. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 41. heti nyerőszámait. Ezúttal sem volt telitalálat, a jövő heti várható főnyeremény 295 millió forint....
okt. 13
17:14
1,7 millió a belépő Katalinék házavatójára (Blikk)
London - Eddig inkább szerénységéről és visszafogottságáról volt ismert a hercegi pár, Katalin (31) és Vilmos (31) azonban, úgy tűnik, beköltözésüket a Kensington-palotába igencsak rongyrázósan akarják megünnepelni.
okt. 13
17:14
Mulder és Scully folytatná (hirado.hu)
David Duchovny és Gillian Anderson, az X-akták 2 FBI-ügynöke szívesen venne egy harmadik mozifilmet.
okt. 13
17:16
Letartóztattak egy német pedofilt Maddie ügyében (Blikk)
London – Öt és fél évvel azután, hogy egy portugál nyaralóhelyről tisztázatlan körülmények között eltűnt az akkor négyéves Madeleine McCann, a brit hatóságok újra nagy erőkkel nyomoznak az ügyben.
okt. 13
17:16
Több mint 270 ezren a frankfurti könyvvásáron (hirado.hu)
Coelho is megenyhült.
okt. 13
17:30
Óriási sztár lett a szexi szerb partjelzőnő - videó (BorsOnline)
Ha minden focimeccsen ilyen asszisztens lenne, a játékosok nem sokat foglalkoznának a labdával, az biztos.
okt. 13
17:30
Orra megy az ormányos (Blikk)
Veresegyház – A veresegyházi medveotthon hat hónapos ormányos medvéje, Maku nem válogatós: ha nem talál semmit, akár nevelője orrát is megkóstolja.
okt. 13
17:30
Folytatódik a rezsicsökkentés (Metropol)
A ovembertől hatályos újabb rezsicsökkentéssel a villamos energia ára a 2007. februári, a gázé pedig a 2008. júliusi szintre esik vissza.
okt. 13
17:30
Mundruczó-bemutató a Trafóban (Alternatív Energia)
Demencia címmel tart ősbemutatót a Proton Színház a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.
okt. 13
17:30
Nem volt hatos a lottón (hirado.hu)
2, 17, 19, 23, 29, 38
okt. 13
17:30
Baja: a Fidesz győzött (ATV)
Több mint 47 százalékos volt a szavazói részvétel vasárnap Baján a megismételt időközi önkormányzati képviselő-választáson. A 32-es szavazókörben rendőrautók és civil ruhás nyomozók is felügyelték vasárnap a rendet. Zsigó Róbert, Baja fideszes polgármestere szerint a Fidesz jelöltje nyerte meg a választást.
okt. 13
17:32
Elvették a lakását, mégis vele fizettetik a rezsit (Blikk)
Budapest – Lakását négy éve elvitte a bank, a távhőszolgáltató mégis félmilliós fűtés­számlát követel ­Oszaczky Lászlótól (82). A közműcég arra az időre számlázta ki a kisebb vagyont, amikor az idős férfi már nem lakott a lakásban, és a pénzintézet – hivatalos kifejezéssel élve – birtokba vette azt.
okt. 13
17:32
Vészforgatókönyvek Washingtonban (Alternatív Energia)
Közeleg az október 17-i határidő - Viták az adósságplafonról - "A kongresszus a tűzzel játszik".

Keresés