A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 560,40 pontos, 3,48 százalékos emelkedéssel, 16.668,12 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 15,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest
A legnehezebb szakasz teljesítésével már túl vannak a Dakar-rali felén a versenyzők. A vasárnapi szünnapon a pihenés mellett városnézés és vásárlás is belefért az Opel Dakar Team tagjainak.
Az eddigi legerősebb utasforgalmat regisztrálta a Budapest Airport a tavalyi évben. A társaság kommunikációs igazgatója elmondta: 8,9 százalékos növekedéssel összesen 8 920 653 utas fordult meg a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljain.
A magyar központi bank függetlenségének biztosítása továbbra is az egyik alapvető feltétele az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap bármiféle támogatásának - jelentette ki az EU pénzügyi biztosa. Olli Rehn szerint "ez a kérdés egyike lesz az előfeltételeknek".
Olcsóbb és kizárólag hazai terméket kínál a Simply Med, az első olasz katolikus élelmiszerportál, mely etikus kereskedelemmel igyekszik segíteni a válság sújtotta családokon és plébániákon valamint az olasz termelőkön is. Az online élelmiszerbolt az UNESCO által világörökségnek nyilvánított mediterrán diéta élelmiszereit árulja úgy, hogy ne csak minőségben, árukban is versenyképes legyen.
Bukarest — Egy igazi bombázó jelentette be, hogy politikai pályára lép. Sânziana Buruiană (27) modell, televíziós sztár bukaresti főpolgármester szeretne lenni.
Januárjától a Budapesti Közlekedési Központ látja el a fővárosban a taxiközlekedéssel, taxiállomások üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, ezzel egyidejűleg szigorodik a budapesti taxizás feltételrendszere.
Budapest — Nem szűnnek a külföldi kritikus hangok: továbbra Orbán Viktor kormányfő áll az uniós vezetők, lapok célkeresztjében. A nyomásgyakorlás egyre erősebb, a kritizált magyar törvények visszavonatásához a döntéshozók minden eszközt bevetnek.
Az európai adósságválság sokkal súlyosabb, mint a 2008-as pénzügyi krízis - figyelmeztetett a magyar származású hedge fund menedzser, Soros György. Az európai költségvetési megszorítások ugyanis a...
Sir Alex Ferguson, a Manchester United edzője szerint Wayne Rooney-nek meg kell tanulnia a sajtó kezelését. Rooney olyan mértékben vonzza a sajtót, amely az angol futballisták közül korábban csak Paul Gascoigne-ra volt jellemző.
Alig került a lemezboltok polcaira Rúzsa Magdi (26) színházi estje, a Magdaléna Rúzsa hanganyaga, az énekesnő máris újabb lemezen dolgozik. Ezúttal persze a rockvonal szerelmeseinek szeretne ajándékba adni egy csokor dalt, amelyből hat már nagyjából el is készült.
Gabrielle Giffords, arizoniai kongressszusi képviselő is részt vett azon az ünnepségen, amely során az egy évvel ezelőtti mészárlás áldozataira emlékeztek Tucson-ban.
Budapest - Másfél éve folyamatos támadások érik Alföldi Róbertet (44), aki sokak szerint a Nemzeti Színház igazgatójaként túl sok kreatív szabadsággal él.
Los Angeles — Először beszélt a szó szoros értelmében lélegzetelállító kalandjáról Gerald Butler (42), akit nemrég az óceán ragadt el kis híján tőlünk egy szörfbaleset során.
A magyar központi bank függetlenségének biztosítása továbbra is az egyik alapvető feltétele az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bármiféle támogatásának - jelentette ki az EU pénzügyi biztosa hétfőn Londonban.
Juan Martín del Potro egy interjújában elmondta, hogy Novak Djokovic a 2012-es esztendőben már nem tudja megismételni azokat a sikereket, amelyeket tavaly elért. Az argentin klasszis szerint Rafael Nadal és Roger Federer is közelebb kerülhet a szerbhez.
Nem áll meg az élet 50 fölött sem, ezt bizonyítja a színész-énekes példája is: Robi immár három éve él boldog kapcsolatban a szintén színész Némedi-Varga Tímeával.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke kívánatosnak tartja, hogy a pénzügyi intézmények vagy érdekképviseleti szervezetük a fedezetigazoláshoz kölcsönösen elfogadott nyilatkozatmintát dolgozzanak ki, mert ez felgyorsíthatná a rögzített árfolyamon történő végtörlesztéshez kapcsolódó ügyintézést, elősegíthetné a végtörleszteni kívánó ügyfelek érdekeinek érvényre jutását.
Jelentős kitettséggel rendelkeznek az osztrák bankok Magyarországon. A legjobban az Erste szenvedi meg, ha nálunk folytatódik a cirkusz. Az osztrák bankok azonban a kanyarban sincsenek a belga KBC-hez és az OTP-hez képest. A külföldi bankok elsősorban a devizahitelek miatt aggódhatnak, de magyar állampapírból is alaposan bevásároltak.
Fontos fejlemény, hogy a magyar kormány jelzi erőteljes szándékát az IMF/EU-hitelprogramról szóló megállapodás elérésére - közölték hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint azonban gyors megegyezésre továbbra sem lehet számítani.
Éder Krisztiánnak (SP) az is sikerült, ami sok kisvállalkozásnak nem, Széchenyi terv keretén belül pályázott és nyert, ebből alakítja ki saját hálószobáját és fotóműhelyét is. Nem könnyű pályázni, mégis, mintha neki e pofon egyszerű lenne: "a pályázatba bele kellett foglalnom, mit szeretnék elérni a következő két évben, illetve a munkáimat és a referenciáimat kellett megmutatnom " - mondta SP a…
Az üzemanyagárak hirtelen felszökése miatt a törvényhozás alsóháza vasárnap felszólította a kormányt, tartson válságtanácskozást és gondolja át újra döntését.
Március 1-jén írhatják alá az Európai Unióban a költségvetési politika szorosabb összehangolását előirányzó új kormányközi szerződést - jelentette be Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök hétfőn Berlinben.
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn tovább haladtak lefelé, a többségük már negyedik napja. A menedékrészvények - főleg az élelmiszer-, a gyógyszer- és az energiaipariak - hétfőn már emelték volna a fő mutatókat, ha közbe nem jön a bankrészvények újabb zuhanása, amit az olasz UniCredit tőkeemelésének nagy árengedménye, illetve a nyomában járó tőzsdei értékvesztés okozott.
Az amerikai tőzsdék zárását követően tette közzé negyedéves gyorsjelentését az Alcoa, ezzel pedig kezdetét veszi az amerikai jelentési szezon. A hétfői kereskedésben a befektetők nem igazán...
Londoni felzárkózó piaci elemzők többségi véleménye szerint kissé gyorsulhatott a múlt hónapban a magyarországi infláció, bár vannak olyan citybeli prognózisok is, amelyek inkább kis mértékű lassulást valószínűsítenek a múlt hónapra a belépő éves bázishatások miatt.
A dohányzás, az egészségtelen táplálkozás és túlsúly, a testmozgás csökkenése, a sok só fogyasztása a világ szegény országaiban is egyre terjed - a következményes kardiovaszkuláris és metabolikus megbetegedésekkel együtt.
Kína arra intette az új védelmi stratégiát meghirdető Egyesült Államokat, hogy legyen óvatos szavaiban és cselekedeteiben, egyúttal pedig alaptalanoknak nevezte azokat az állításokat, amelyekre hivatkozva Washington ázsiai és csendes-óceáni katonai jelenlétét kívánja megerősíteni - derült ki a kínai védelmi és külügyi tárca hétfői megnyilatkozásaiból.
Azonnali hatállyal lemondott Philipp Hildebrand, a Svájci Nemzeti Bank (SNB) elnöke hétfőn, mivel nem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy nem volt tudomása felesége valutavásárlási szándékáról,...
A pályázati eljárás eredményét és nyertesét 2011. december 20-án állapította meg. A Klubrádió Szolgáltató Zrt. a Fővárosi Ítélőtáblánál keresetet nyújtott be a határozat felülvizsgálata érdekében.
Szinte már nem is tudjuk tartani a lépést az utóbbi időben történt üzemanyagár-emelésekkel. Karácsony után egy hét alatt kétszer is növelték a töltőállomások az árakat, de múlt héten is 6-6 forintos drágulásról kellett sajnálatosan beszámolnunk. Szerdától viszont brutális emelés viszi újabb csúcsokra az árakat: 10-10 forinttal drágul a benzin és a gázolaj is hazánkban.
A mai napon az Egyesült Államok leghíresebb autószalonja felé fordítja a világ fejét, hiszen a napokban debütál az európaiak számára Mondeo néven ismert típus negyedik generációja. A kinti Fusion a Ford elmondása szerint gyökeres megújuláson esett át, így a középkategória elismert képviselője újult erővel indulhat harcba a vásárlók kegyeiért.
A vadonatúj 208-as két generációval korábbi elődje, a 206-os legendává vált, sőt, a 205-öst is a kisautók egyik legjobbjaként tartották számon idejében. A 207-es aztán hiába sikerült korrektül, s keltett minőségi benyomást, már nem volt képes akkorát robbantani, mint a fent említett két típus. A Peugeot viszont most azért küldik harcba a dögös és fiatalos, bár eléggé femininre sikeredett 208-ast,…
Mióta többszázezer évvel ezelőtt az emberiség először lépte túl határait, már tudhatjuk: lehetetlen nem létezik, bármely távoli is a cél, annak elérése, csak pénz, idő és akarat kérdése. Ez a három erőforrás mindannyiunk életét meghatározza, a hétköznapi dolgoktól a világtörténelem alakulásáig. És hogy jön ez a Volkswagen Touranhoz?
A kínai nőknek az anyagiak a legfontosabbak egy házasságnál, a férfiaknál leginkább az érzelmek és a külső a döntő jövendőbelijük kiválasztásánál - derült ki egy friss kutatásból.
Jogi úton támadta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának döntését a Klubrádió Zrt. - erősítette meg az MTI-nek a Népszabadság információját hétfőn a médiatanács szóvivője.