Csütörtökön reggel folytatódott a forint hanyatlása, majd 10 órától, Fellegi Tamás sajtótájékoztatójával együtt fordulat mutatkozott, amelyet hullámzás követett. A hazai fizetõeszköz az...
A Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott rendelet szerint a magyar orvosok átlagos fizetésének kétszeresét kell adni a harmadik országból Magyarországra érkező orvosnak.
A napközbeni újabb rekordok után jelentősen csökkent a csütörtöki londoni kereskedés végére a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, miután Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter bejelentette, hogy a kormány minél gyorsabb megállapodásra törekszik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
A forint árfolyama emelkedett csütörtökön este az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni és a kora esti jegyzésekhez képest egyaránt a bankközi devizapiacon.
Világbajnok versenygépét fejleszti tovább a Red Bull, a csapat idénre nem épít új autót, Adrian Newey szerint az RB7-es inkább továbblép evolúciójában. Az RB8-ast elsőként Mark Webber tesztelheti majd Jerezben.
A jelenleg zajló nemzetközi jégkorongszezon eddigi legnagyobb meglepetését produkálta a magyar női U18-as válogatott azzal, hogy megnyerte a norvégiai divízió I-es világbajnokságot, és jövőre a világ legjobb nyolc csapata között szerepelhet.
Megszűnt a munkaadói vissza nem térítendő végtörlesztési támogatás tehermentessége az év végével - hívja fel a figyelmet az RSM DTM szakértője a tanácsadó cég blogján.
Németországban halálos áldozatot is követelt csütörtökön az Andrea elnevezésű orkán, amely azonban a vártnál kevesebb anyagi kárt és közlekedési fennakadást okozott.
Tatai, illetve barcelonai edzőtáborozással készülnek a válogatott öttusázók a februárban kezdődő sűrű versenyszezonra, melynek csúcspontja, az olimpia előtt világ-, illetve Európa-bajnokságot is rendeznek.
Az esztergomi képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén az összes megjelent képviselő igennel szavazott a napirenden szereplő három előterjesztésről: elfogadták a védőnői szolgálat átvételét, a Nyergesújfaluval való társulás módosítását és a térségi integrált szakképző központból való kilépést.
Már most elkezdhetjük tervezgetni, hogy az idei hosszú hétvégéket mivel fogjuk tölteni. Merthogy sok lesz belőle. Sőt aki ügyesen osztja be a szabadságát, az még több napot tölthet pihenéssel idén, mint 2011-ben.
Budapest - Beperelte az RTL Klub Alekoszt – írja az Origo. Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója elmondta: nem folyósítják a havi egymilliós apanázst, és perelik a volt villalakót, amiért szerepelt a TV2 Összeesküvők című műsorában.
Megszűnt a munkaadói vissza nem térítendő végtörlesztési támogatás tehermentessége az év végével - hívja fel a figyelmet az RSM DTM szakértője a tanácsadó cég blogján.
A Derby County és a walesi labdarúgó-válogatott korábbi játékosa, Robbie Savage meztelenül pózol a Cosmopolitan női magazin februári számában. Akciójával a hererák veszélyére akarja felhívni a figyelmet.
Tárgyalhat készenléti hitelről a Nemzetközi Valutaalappal az IMF-egyeztetésekért felelős tárca nélküli miniszter. A kormány jövőben is figyelembe veszi a jegybank függetlenségét - írta Matolcsy György az Európai Központi Bank elnökének. Elfogadta az idei évre vonatkozó felsőoktatási felvételi keretszámokat a kormány.
A Pentagon és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy valóban titkos adatokhoz jutott-e Oszama bin Laden megölésével kapcsolatban Kathryn Bigelow Oscar-díjas rendező, aki az al-Kaida terrorszervezet néhai vezére utáni hajszáról készít filmet - közölte csütörtökön Peter King, az amerikai képviselőház belbiztonsági bizottságának republikánus elnöke.
Norvégia a legtökéletesebb demokrácia a világon, és Magyarország is a demokratikus közösség tagja, de abban a népes országcsoportban van, amelyben a demokráciát hiányosságok jellemzik, és helyezése tavaly óta gyengült - ez derül ki az Economist Intelligence Unit (EIU) csütörtökön Londonban ismertetett éves világfelméréséből, amely szerint a jelenlegi gazdasági-pénzügyi válsághelyzetben…
A központi költségvetés teljesítette 2011. évre vonatkozó, egyszeri és rendkívüli tételek nélkül számított pénzforgalmi egyenleg célját - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosának, Olli Rehnnek csütörtökön küldött levélben, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium juttatott el az MTI-hez.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Szigorították az embereknél gyakran a tüdőgyulladás kezelésére szolgáló antibiotikumok állatoknál való alkalmazását az Egyesült Államokban, hogy részben így próbálják meggátolni gyógyszerrezisztens baktériumok felbukkanását.
Norvégia a legtökéletesebb demokrácia a világon, és Magyarország is a demokratikus közösség tagja, de abban a népes országcsoportban van, amelyben a demokráciát hiányosságok jellemzik, és helyezése tavaly óta gyengült - ez derül ki az Economist Intelligence Unit (EIU) csütörtökön Londonban ismertetett éves világfelméréséből, amely szerint a jelenlegi gazdasági-pénzügyi válsághelyzetben…
Angela Merkel és Nicolas Sarkozy igazán rászólhatna már Orbán Viktorra, véli vezércikkében a brit Economist. A lap eddig megértő volt Orbán Viktorral szemben, akinek most is dicséri antikommunista...
Norvégia a legtökéletesebb demokrácia a világon, és Magyarország is a demokratikus közösség tagja, de abban a népes országcsoportban van, amelyben a demokráciát hiányosságok jellemzik, és helyezése...
A pénztárakat tömörítő érdekképviselet szerint ahhoz, hogy a pénztárak gazdaságilag ne kerüljenek lehetetlen helyzetbe, a jelenlegi tagoknak önkéntes alapon tagdíjbefizetést kellene vállalniuk.
A politikus szerint január végéig 40-50 jogszabályról derül majd ki, hogy rossz, és nagyon gyorsan meg fogják érezni a polgárok az Orbán-kormány alkalmatlanságát.
A brüsszeli kritikák olyan súlyúak, hogy azok alapján akár hazánk uniós jogainak felfüggesztésére irányuló eljárás is indulhatna - véli Kende Tamás jogász.
Magyarország elindult az IMF-megállapodás megkötése felé, és ehhez példaként szolgálhat a román IMF-program sikere, amelyről a román jegybank csütörtöki kamatcsökkentése is tanúskodik - vélekedtek Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóját kommentálva londoni felzárkózó piaci elemzők.