Több mint egy év után először izraeli-palesztin találkozót tartottak kedd délután a jordániai fővárosban, Ammánban a közel-keleti kvartett képviselői és a jordániai külügyminiszter részvételével.
Mianmarban foglyok százainak szabadon engedéséről adtak hírt kedden, miután az államfő amnesztiát hirdetett a függetlenség elnyerésének évfordulója alkalmából.
Három mérkőzést rendeztek a mai játéknapon az angol élvonalban. A Tottenham hazai pályán tudott győzni a Gera Zoltánt és Fülöp Mártont is foglalkoztató West Bromwich felett. Otthon nyert a Manchester City, idegenben nyert a Sunderland.
A világ legjobb nyolc csapata közé jutott a magyar női U18-as jégkorong-válogatott, miután az utolsó forduló eredményeitől függetlenül megnyerte a tromsöi divízió I-es világbajnokságot.
A házigazda Kanada, már az elődöntőben összeméri erejét a orosz válogatottal az U20 jégkorong-világbajnokságon. A másik ágon skandináv rangadót rendeznek, ugyanis a negyeddöntőben Finnország megverte Szlovákiát, így Svédországgal találkozik a legjobb négy között.
Az Ultimate Fighting Championship (UFC) elnökét, Dana White-ot megdöbbentette Brock Lesnar visszavonulása, aki minden bizonnyal visszatér a WWE-be, igaz továbbra is szerződésben áll a szervezettel. Egyes hírek szerint Alistair Overeem Brazíliában lehet, majd világbajnok.
Hétfőn rendezték meg a Raw soron következő adását, amelyben Chris Jericho visszatért a WWE-be. Folytatódott John Cena, Kane elleni viszálya, míg CM Punk egy kiadós verést ígért John Laurinaitis-nak.
Bár az újévtől számos pluszkiadás terheli a hazai lakosságot, az autópiacon a regisztrációs adó drasztikus csökkenése miatt számos esetben nem hogy drágultak volna a négykerekűek, de lényegesen olcsóbban kelletik magukat.
A fokhagyma antimikrobiális hatását már Arisztotelész és Hippokratész is ismerte. Mikrobaölő hatása miatt a második világháborúban is alkalmazták a sebek elfertőződésének megelőzésére.
Lemondott Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója - a "hírgyár" sokadik szakmai baklövése után. Most az Operaház előtti tüntetésről tudósítottak féloldalasan. Az MTVA 77 milliárdot mozgat úgy, hogy erről senkinek nem kell érdemben számot adnia, legfeljebb Orbán Viktor kinevezettjének. Így alakul a közmédium tartalomszolgáltatása is: ki lehet…
Ismét sikerült a világsajtó címlapjaira kerülni: szinte az összes komoly európai és amerikai lap és híroldal, valamint több hírügynökség is beszámolt az Operaház előtti kormányellenes tüntetésről. Egyes híradásokban az új alkotmányt "egy autoriter rendszer trójai falovának" nevezték, mások putyinizálódó országot emlegettek, de valamennyi beszámoló kiemelte a több tízezres tiltakozó tömeget.
Megtalálták az Uzsoki kórház egyik rejtett zugában a morfium-túladagolási ügy kapcsán eltűnt kórlapokat. Az intézmény főigazgatója szerint a dokumentumok kicsempészésére és felhasználására több ember együttműködésére is szükség lehetett. Nem kapott a megtalált kórlapokhoz tartozó betegek mindegyike fájdalomcsillapító, illetve morfiumos kezelést.
A kereskedők rég nem látott akciókkal próbálják feledtetni az áfaemelés hatásait - a január komoly leértékelésekkel indult, főleg az élelmiszerek területén. Kérdés azonban, meddig lehet bírni az árversenyt, és kik lehetnek az igazi vesztesek....
Egyelőre nem tudni, indított, vagy indít-e Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter vizsgálatot egyik államtitkára ügyében, a tárcavezető sajtófőnöke ugyanis megértésünket kérve mára ígért választ kérdéseinkre.
A hormonális fogamzásgátlás története az 1950-es évek második felére nyúlik vissza. Hatékony módja a nem kívánt terhesség elkerülésének. A terhesség kockázata mindössze 1-2 százalék, mely a tablettaszedés szabályainak pontos betartásával tizedére csökkenthető. Orvosi feladat annak elbírálása, hogy szedhet-e valaki fogamzásgátló tablettát.
Cáfolja a borvidék hegybírója a MAL Zrt.-t beperlő Somló-hegyi bortermelők állításait, hogy a 2010-es kolontári katasztrófa során kiömlő vörösiszap és a belőle származó por elérte a szőlőültetvények környékét, és emiatt hosszútávon veszélyben érzik beruházásaikat. A hegybíró szerint tudományos vizsgálatok igazolják, hogy a katasztrófa semmilyen hatással nem volt az ültetvényekre, a perelő gazdák…
Minden előzetes jelzés nélkül, e-mailben mondott fel a volt zöldombudsman 14 közvetlen, és Jóri András volt adatvédelmi biztos valamennyi munkatársának Szabó Máté. Az alapjogi biztos mindössze egy napot hagyott nekik arra, hogy összepakolják holmijukat. Szabó új belépőkártyákat is csináltatott, így a kirúgott munkatársak már nem léphetnek be volt munkahelyükre.
Magánszemélyeket, szerződéssel bíró orvosokat és szakdolgozókat kötelezhet a munkára az Orbán-kormány, miután a vízközmű törvényhez a zárószavazás előtt benyújtott módosítóval, valamint a jogszabály végrehajtó rendeletével gyakorlatilag minden munkavállalói joguktól megfosztotta őket.
Budapest - Egyelőre fogalmuk sincs a villalakóknak arról, mi a tétje az x-faktoros hétnek, de valószínűleg, amint megtudják, hogy ismét lila kendőért megy a harc, azonnal lelkesebben vetik bele magukat az éneklésbe.
Korábbi tanulmányok áttekintése alapján holland kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy minél nagyobb az iskoláskorú gyerekek fizikai aktivitása, annál jobban teljesítenek az osztálytermekben is.
Veszprém - Egyedülálló anyukaként jelentkezett a Blikk szépe versenyünkre Királyhalmi Veronika (32), a fekete hajú szépség ugyanis szeretné bebizonyítani, hogy az édesanyák számára is terem még babér a húszévesek között is.
A szocialisták minden demokratikus erővel együtt akarnak működni, hiszen az MSZP az Orbán-rezsim mielőbbi megbuktatásában érdekelt - nyilatkozta lapunknak Szanyi Tibor. Az MSZP elnökségi tagja szerint a hétfői tüntetés fordulópontot jelent, mert a korábbiaknál jóval többen vettek részt rajta. Hasonlóan nyilatkozott Molnár Csaba, a DK alelnöke, aki szerint az ellenzéki kerekasztal a tél végére…