Január és február a téli sportok szerelmeseinek két kedvenc hónapja, hiszen ebben az időszakban az alpesi sítől a sífutásig minden Világkupa a maximális fordulatszámon pörög - új rovatunk ebben segít minden nap eligazodni.
Az Egyesült Államok az iráni fenyegetőzés ellenére is küld majd repülőgép-hordozókat a Perzsa-öbölbe - közölte kedden a Pentagon. "Az amerikai haderő egységeinek a Perzsa-öbölben való felvonultatása ugyanúgy folytatódni fog, mint ahogy az elmúlt évtizedekben" - hangzott a George Little amerikai védelmi minisztériumi szóvivő által kiadott nyilatkozat.
Rokonai, barátai, pályatársai vettek végső búcsút Herskó János filmrendezőtől, a Magyar Mozgókép Mesterétől Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában.
A 42 éves taxisofőr, Michael Atherton Durhamban az új év első napján agyonlőtte élettársát, Susan McGoldricket, a nő testvérét, Alison Turnbullt és unokahúgát, Tanya Turnbullt, írja a Daily Mail. Végül maga ellen fordította a fegyvert, és öngyilkosságot követett el.
Micsoda pazarlás! Egy friss, brit tudósok által készített tanulmány látott napvilágot, mely szerint a szigetország lakói mintegy 134 millió fontot (forint) dobnak ki az ablakon évente csupán amiatt, hogy rendszeresen túltöltik mobiltelefonjaikat, illetve laptopjaikat....
A lengyel-német barátság nem véletlenül ismeretlen kifejezés. Ezúttal a két ország képviselői a határ mentén történő autólopásokkal kapcsolatban szólalkoztak össze, az apropót pedig a sokszorosára emelkedő statisztikák adták.
Az talán már mindenki számára egyértelmű, hogy a Hyundai és a Kia napjaink autógyártásának egyik leggyorsabb fejlődését felmutatva hatalmas lépést tett előre. A két márka most hatalmas pénzt fektet be fejlesztésekbe és bővítésekbe, hogy a világ legnagyobb autógyártói nyomába eredhessen.
A sportos irányba húzó Racing kivitel mellett is van élet a DS3 palettáján: a Citroën különleges kisautója az Ultra Prestige kivitellel a luxust kedvelők szívét kívánja meghódítani, ehhez méltó körítéssel és árazással.
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden nagyrészt vegyesen alakultak, de zárásra pozitív lett az összkép. A kockázati pozíciók év eleji átrendezése kezdődik. Ebben előnyre tesz szerint a szilárdnak tartott német gazdaság: ott kedden elsősorban az autóipari részvényeknek segítettek a friss adatok arról, hogy a kínai feldolgozóipar és a szolgáltatások teljesítménye decemberben visszatért az emelkedő…
Bár ahogy azt korábban beharangoztuk, az ünnepek miatt kétheti táblamagazinunk harmadik száma megcsúszott egy héttel, cserébe viszont már az újév első napjaiban megjelent a legfrissebb kiadás, amely egy különleges szám, hiszen nem kevesebb, mint három izgalmas összehasonlító teszt kapott helyet benne - s ahogy volt és lesz is, ingyenesen megszerezhetik a digitális újságot.
Már 2012-ben járunk, mi pedig a beígért Autó Pult Év Autója 2011 szavazással jelentkezünk, ahogy azt tavaly is megtettük. Összesen kilenc kategóriában vizsgálta meg szerkesztőségünk az elmúlt esztendő újdonságait, a díjak kiosztásánál pedig a lehető legnagyobb precizitással jártunk el, ahogy azt kedves Olvasóink megszokhatták tőlünk.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Nehézségek sokasága vár ránk idén, de a jóslatok szerint örvendetes változást – kiemelkedő gyermekáldást – is tartogat számunkra 2012. Szakavatott boszorkányok osztották meg a Borssal látomásaikat.
2012. január 2-án este az m1 esti Híradója úgy számolt be az alaptörvény elleni demonstrációról, hogy a tüntetők nem látszottak a képeken. Az MTI Nonprofit Zrt. közleménye megmagyarázza a történteket.
A magyar kormány kész a konzultációra az Európai Bizottsággal jegybankügyben, ha a testület - miután megismerte a Magyar Nemzeti Bankról szóló új törvény szövegét - ezt kezdeményezi - közölte a miniszterelnök szóvivője kedden Budapesten, újságírók előtt.
Közel 8%-os pluszba lendültek ma a BlackBerry gyártója, a Research in Motion részvényei, miután vezetőváltásról szóló spekulációk láttak napvilágot. Két hete a legnagyobb emelkedést mutatják a mai...
Bár az újévtől számos pluszkiadás terheli a hazai lakosságot, az autópiacon a regisztrációs adó drasztikus csökkenése miatt számos esetben nem hogy drágultak volna a négykerekűek, de lényegesen olcsóbban kelletik magukat.
Hozzávalók: 1 db csirkemell 4 db paradicsom 1 db zöldpaprika 1 db uborka 1 pohár kefir majonéz újhagyma 1 db főtt tojás 1 gerezd fokhagyma 1 késhegynyi majoránna 1 kávéskanál citromlé porcukor só jégsaláta
Német kutatóknak első ízben sikerült kimutatniuk, hogy miért tudja újranöveszteni uszonyát a parányi zebrahal - ezzel egy csaknem három évtizede fennálló rejtélyt sikerült megfejteniük.
Lassan egyedül maradtam a baráti körömben, a legelszántabbak is letették a cigit, mert az orvos megijesztette őket, terhesek lettek, utálták, hogy büdös a lakásuk.
A muzulmán királyságban nincs könnyű dolga egy nőnek, ha például melltartót akar vásárolni. A fehérneműüzletekben ugyanis csak férfi eladók vannak, próbafülkék viszont egyáltalán nem.
A keddi kereskedés során visszatért a határidős arany árfolyama az unciánkénti 1600 dolláros szinthez, a gyengülő dollár nyomán kialakult nyersanyagpiaci rally közepette.
Ma volt 20 éve, hogy Magyarországon elvégezték az első szívátültetést a Semmelweis Egyetemen. Azóta összesen 206 szívtranszplantáció volt az országban, ezek közül a városmajori klinikán 190, ebből kettő a múlt héten.