A magyarországi helyzetről hallgatott meg beszámolót az Európai Parlament állampolgári jogokkal foglalkozó szakbizottsága. A kormányfő azt mondta, hogy Magyarország kész megvitatni az Unió és a Valutaalap kifogásait, de érveket vár, nem politikai véleményt. A Fitch szerint pozitív hatása lenne egy IMF-megállapodásnak, de nem járna automatikusan a magyar hitelminősítés javulásával.
Személygépkocsi gázolt el egy gyalogost Sándorfalva határában csütörtök este, a középkorú férfi a helyszínen életét vesztette - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Lemondással fenyegetődzik Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter, ha országa nem fogadja el minden feltétel nélkül az Európai Unió új közös költségvetési és gazdasági politikáját és nem mond le szuverén állami költségvetéséről.
Tizenhárom év leglassabb növekedését mutatta a kínai autópiac 2011-ben, az összes gépkocsi eladások éves bázison mindössze 2,45 százalékkal bővültek – derül ki a kínai autógyártók szövetségének csütörtöki tájékoztatójából.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
A Kohéziós Alapot létrehozó rendelet alapján csak az alap kötelezettségvállalásait - vagyis nem a kifizetéseket - lehet teljesen vagy részlegesen felfüggeszteni, - az arról szóló határozat elfogadását követő év január elsejével -, mindez pedig nem a túlzottdeficit-eljárás része és nem „automatikus” folyamat - közölte a Külügyminisztérium (KüM) csütörtökön az MTI-vel.
A brit termékenységi kezelések eredményének áttekintése azt mutatja, hogy nem született nagyobb eséllyel gyereke azoknak a nőknek, akiknek három vagy több megtermékenyített embriót ültettek be azokhoz képest, akiknek csak kettőt.
Teljes terjedelmében közzéteszik az úgynevezett auschwitzi vázlattömböt, amelyben egy ismeretlen alkotó 22 oldalon dokumentálta a hajdani haláltábor hétköznapjait.
A délutáni kedvezőtlen kiskereskedelmi adat miatt előbb lefelé vették az irányt a vezető amerikai tőzsdeindexek, a kereskedés második felében azonban megjavult a hangulat és mindhárom index pluszban...
A PayPal internetes fizetés bonyolító pénzügyi szolgáltató vállalat közel megduplázta a mobil eszközökről kezdeményezett fizetések pénzforgalmára vonatkozó idei előrejelzését - tájékoztatta a PayPal csütörtökön az MTI-t a Las Vegas-i CES szórakoztató elektronikai vásáron tett bejelentéséről.
A kormány 450 millió forintot csoportosított át az Őrségi Nemzeti Parkhoz, annak érdekében, hogy felvásároljon mintegy 500 hektárnyi, feltehetően "zsebszerződéssel" érintett természetvédelmi oltalom alatt álló termőföldet - jelentette ki csütörtökön Őriszentpéteren Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Az "Ultrabook" számítógépektől remélik a PC piac fellendülését a személyi számítógép gyártó vállalatok; a kategória elnevezése az Inteltől származik és olyan vékony kivitelű notebook készüléket jelöl, amely a hagyományos merevlemez helyett memória áramköröket tartalmazó SSD (solid-state drive) meghajtót tartalmaz, ezért alacsony energiafogyasztással és hosszú üzemidővel rendelkezik, illetve…
Az ESPN pénzügyi szakértője, Michele Steele kedden Twitter-bejegyzésében tette közzé, hogy John Cena 2011-ben 106 millió dollárt hozott a WWE-nek. Valószínűleg emiatt maradt el Cena karakterének megváltoztatása.
Az ESPN pénzügyi szakértője, Michele Steele kedden Twitter-bejegyzésében tette közzé, hogy John Cena 2011-ben 106 millió dollárt hozott a WWE-nek. Valószínűleg emiatt maradt el Cena karakterének megváltoztatása.
Írásos nyilatkozatot adott ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap elnöke a Fellegi Tamással folytatott tárgyalások után. Az udvarias hangú közlemény egyértelműn jelzi, hogy csak a készenléti...
Írásos nyilatkozatot adott ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap elnöke a Fellegi Tamással folytatott tárgyalások után. Az udvarias hangú közlemény egyértelműn jelzi, hogy csak a készenléti...
Írásos nyilatkozatot adott ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap elnöke a Fellegi Tamással folytatott tárgyalások után. Az udvarias hangú közlemény egyértelműn jelzi, hogy csak a készenléti...
Az új 1-es BMW már két alkalommal is tanúbizonyságot tett remek képességeiről szerkesztőségünknél: egyszer a 116i mutatta meg, hogy alapmotorral is kitűnő választás a típus, míg a 184 lovas 120d személyében a jelenlegi csúcsmodellt tisztelhettük - utóbbi is remek választás, ám egy sportos BMW esetében csúcsmotornak talán kicsit kevés.
Írásos nyilatkozatot adott ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap elnöke a Fellegi Tamással folytatott tárgyalások után. Az udvarias hangú közlemény egyértelműen jelzi, hogy csak a készenléti...
Budapest — Idén sem kávézgatni és a szendvicseket pusztítani ült össze Az év embere-választás jelöltállító testülete. Olyannyira nem, hogy a többórás tanácskozás végén érintetlen volt az asztalra odakészített kis harapnivaló jó része.
A telefon gazdája aludt, nagyon nagyot hall, vagy igencsak lassan reagál, mert még ezek után sem némította el készülékét, amely perceken át konokul xilofonozott.
Magyarország — Rablóból lesz a legjobb pandúr, tartja a mondás, de úgy tűnik, ez visszafelé már nem igaz. A Blikk információi szerint a magyar kriminalisztika legnagyobb zsákmányát, 1,2 milliárdot hozó pénzszállító kifosztásában egy volt rendőr is közreműködött.
Magyarországnak olyan politikát kell folytatnia, amely megerősíti a piacok bizalmát a magyar gazdasági helyzetben, és lefekteti a fenntartható fejlődés alapjait az országban - állapodott meg csütörtök esti washingtoni találkozóján Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója és Fellegi Tamás, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli…
Debrecen — Összedőlhet a vád a Balla-ügyben! Úgy tudjuk: a frissen elkészült szakértői vélemény szerint nincs a gyilkossággal vádolt Schönstein Sándor DNS-e édesanyja ruháján.
Akár a Fidesz "végvárai" is lehettek volna a magyar állampolgárságot nyert határon túli magyarok, de nem lesznek azok. Egyebek között azért, mert a könnyített állampolgársági törvény arrogáns, szomszéd országokat semmibe vevő életbeléptetése visszaüt. Így Magyarországon sok kárt vagy hasznot nem jelent a jogszabály, ám annál több kárt okoz azoknak, akikért állítólag megszületett. A honosítás…
Magyarország függetlenségének megvédése, a nemzetközi közvélemény meggyőzése arról, hogy itt demokrácia van, a kormány melletti kiállás és az alaptörvény védelme mozgatja azokat a civileket, akik előbb január 14-én az örökmécsesnél, majd 21-én a Hősök teréről indulva egy belvárosi sétával demonstrálnának. Bencsik András szerint pártok nem állnak mögöttük, csak a világhálón szervezkednek. A Fidesz…
Vadkenderültetvényt találtak Abonyban - szólt a hír még augusztusban. A rendőrségi nyomozás azonban kiderítette, hogy szó sincs vadkenderről, hanem csak madáreleségről. Erről most küldtek ki hivatalos rendőrségi értesítést az érintettnek.
Jogerősen nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla tegnap azt a mindszenti férfit, aki csaknem egy éven át heti rendszerességgel fajtalankodott nevelt lányával.
Minden eddigit meghaladó, 57 százalékos a pártoktól elfordulók aránya, és a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország - állapította meg a január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeként az Ipsos.
Budapest — Jókedvűen, mosolyogva érkezett tegnap délután a nyugdíjaséveit töltő Vágó István a Markó utcai bíróságra, hogy szembeszálljon a TV2 ügyvédjével. A csatorna ugyanis beperelte őt, amiért a menesztésének okáról szőtt politikai összeesküvés-elméleteket a médiában is hangoztatta.
Ha politikai akciókban nem is, pártszervezésben hasonló a demokratikus ellenzéki pártok útja: az MSZP és az LMP egyaránt megújult szervezeti formában futhat neki a tisztújításnak.
A hétvégén Magyarországot is eléri az igazi téli időjárás, az előrejelzések szerint vasárnap már napközben is csak fagypontig emelkedik a csúcshőmérséklet, a jövő hét első napjaiban pedig még hidegebb lesz. A Pénzcentrum.hu ezúttal az igazi télre készíti fel olvasóit: praktikus tanácsokat adunk a spórolós fűtéshez, a takarékos téli energiahasználathoz - így akár több ezer forintot is…
Disznócsülkök, halfejek és nagy darab, véres húsok fotórealista ábrázolását tekinthetik meg az érdeklődők csütörtöktől február 6-ig Horog Sára Hússtruktúra című tárlatán a Neon Galériában.
Hamid Karzai afgán elnök közleményben tiltakozott az internetre feltett, 39 másodperces videó miatt, amelyen az látható, hogy amerikai tengerészgyalogosok levizelik három tálib tetemét. A tálibok egyikének holtteste csupa vér. Az amerikai tengerészgyalogság vizsgálja, hogy eredeti-e a felvétel, a Pentagon attól tart, a bántó videó bosszúhadjáratot indíthat el.
Bebalzsamozták a néhai "kedves vezető", a tavaly decemberben meghalt Kim Dzsong Il holttestét a phenjani Kumuszuszan Emlékpalotában, a "dzsucse szent templomában".
Egyelőre nem küld további megfigyelőket Szíriába az Arab Liga, mivel a misszió tagjai is egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve. Az arab országokat tömörítő szervezet közlése szerint megvárják, amíg "nyugodtabb" lesz a helyzet.
A Pentagon mintegy 7000, Európában állandó jelleggel állomásozó amerikai katonát von vissza, s rotálódó egységeket küld helyettük - jelentette be Leon Panetta amerikai védelmi miniszter.
Tematikus kormányüléseken vitatja meg a kabinet a következő hetekben az Európai Bizottság észrevételeit és kezeli azokat az aggodalmakat, amelyeket a testület gazdasági kérdésekben megfogalmazott....
Szandtner Anna hat darabban játszik az Örkény Színházban, de a napokban nemcsak a Madách téren, hanem a MU Színházban is volt premierje. A színésznő ennek ellenére azt mondja, ha valaki úgy érzi, hogy tarthatatlanná válik a helyzet és nincs kedve már itt élni, akkor el kell menni az országból.
A hétvégén Magyarországot is eléri az igazi téli időjárás, az előrejelzések szerint vasárnap már napközben is csak fagypontig emelkedik a csúcshőmérséklet, a jövő hét első napjaiban pedig még hidegebb lesz. A Pénzcentrum.hu ezúttal az igazi télre készíti fel olvasóit: praktikus tanácsokat adunk a spórolós fűtéshez, a takarékos téli energiahasználathoz - így akár több ezer forintot is…
A makrogazdasági egyensúly megteremtését szolgáló magyar kormányzati lépések meghozatalát támasztotta a Magyarország rendelkezésére bocsátandó hitelkeretről folytatandó hivatalos tárgyalások feltételéül Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap vezérigazgatója, aki csütörtökön Washingtonban fogadta Fellegi Tamást, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli…
Sosem szerettem szalon baloldalisága miatt az egyébként zseniális Graham Greent. A remek részletekkel büszkélkedő Csendes Amerikai - sokunk számára - az USA-ellenesség mintapéldánya volt.
Több tematikus ülést is tart a következő két hétben a kabinet, a jövő héten várhatóan hétfőn, szerdán és pénteken tanácskozik majd, és tárcánként áttekinti az eddig elfogadott törvényeket - tudta meg kormányzati forrásból az MTI.
Bőrünk és hajunk sokat elárul szervezetünk állapotáról. Főleg az idegrendszerünkkel szoros kapcsolatban álló bőrünk reagál érzékenyen mindenkori lelkiállapotunkra. Hajunk is gyakran megsínyli a hanyag életmódot, és fénytelen, töredezett lesz.