A sérült gyermekek korai gyógypedagógiai fejlesztését érintő jogszabályok kapcsán törvénymódosítást és egyeztetést kezdeményeznek érdekvédő szervezetek a kormánnyal. A szervezetek úgy vélik, ha a fejlesztés egyik napról a másikra megszűnik, az a szülőket rákényszeríti munkahelyük elhagyására, és több ezer család kerülhet teljes bizonytalanságba.
A miniszterelnök által hétfőn bejelentett intézkedéscsomag adószakértők szerint segítheti a munkahelyek megtartását, az MTI-nek nyilatkozó szakértők ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a részletszabályok még nem ismertek.
Megvásárolta a Wood Mackenzie többségi tulajdonrészét a Hellman & Friedman magántőke társaság. Értesülések szerint a H&F célja, hogy 5-6 éven belül az Egyesült Államokban tőzsdére vigye a világ egyik...
A hőség miatt több ponton ivóvizet osztanak és folyamatosan locsolják a köztereket Veszprémben, ahová szerdától több ezer fesztiválozó érkezik - közölte a megyeszékhely polgármestere. Porga Gyula felhívta a munkáltatók figyelmét a védőital és a rugalmas munkaidő fontosságára.
Érdemi hírek és adatok hiányában valamint a zárva tartó amerikai tőzsdék miatt a mai kereskedés is átlag alatti forgalommal történhet, a hét hátra levő részében azonban több kiemelt jelentőségű...
A britek szupersportautója bizony már becsületesen megjárta a hadak útját: miután a McLaren MP4-12C kicsit több mint két évvel ezelőtt berobbant a köztudatba, igazán sok minden történt vele. Folyamatosan műszaki gondokkal küszködött a gyártó, amelyekért a tulajdonosoktól levélben is bocsánatot kért Antony Sheriff Úr, az ügyvezető igazgató, aki gyógyírként felajánlotta a csalódott tulajdonosoknak,…
Irán az ismételt erőfitogtatást követően úgy tűnik ismét inkább a tárgyalóasztalt választotta, az ország ugyanis tegnap kínai, francia, német, orosz, brit és amerikai diplomatákat invitált egy...
Recife városában leszakadt az ég, mikor az énekesnő koncertezett. J-Lo nem ijedt meg, lassan megszabault a vizes ruháitól, és a végén megköszönte a közönségnek, hogy kitartottak mellette.
Az idén elhunyt Kopp Mária pszichológus professzorról nevezi el a Semmelweis Egyetem azt a médiadíjat, amelyet két éve alapított az intézmény az egészségügyet és az egészségtudományt érintő újságírás, hírközlés és tájékoztatás területén nyújtott kiemelkedő teljesítmények elismerésére - tudatta az MTI-hez eljuttatott közleményében az egyetem.
A bankvilág eddigi legnagyobb csalását követte el a brit Barclays vezetője. Bob Diamond 360 ezer milliárd dolláros piacot mozgatott hamis adatok alapján. Manőverei nagyban befolyásolták a magyarországi ingatlanadósok svájcifrank-kamatait is.
A feleségem állapotos, jelenleg a 6. hetében van. A nőgyógyásza azt mondta, hogy a koncertek veszélyesek lehetnek a magzat számára. Mi ezt nem tudtuk korábban, és eddig összesen 4 rockkoncerten voltunk. Milyen károsodást okozhat ez a magzatban? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Magyarországon elsőként a Magyar Telekom vezeti be a hangazonosítást: a jövőben már nem kell megadni az előfizetői jelszót az ügyintézéshez. A hang alapú azonosítás állítólag az ujjlenyomat-azonosításnál is hatékonyabb módszer.
A régóta keresett Higgs-bozonnal azonos tulajdonságú részecskét találtak az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet kutatói. A CERN genfi sajtótájékoztatóján közölték: a felfedezéssel közelebb kerültek az elmélet szerint a többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon azonosításához.
A várakozásokkal ellentétben csökkentek nyitáskor a főbb európai tőzsdeindexek. A DAX index 0,22 százalék, a FTSE-100 index 0,10 százalék, a CAC-40 index 0,26 százalékos csökkenéssel kezdett, fél órával később a mínuszok mérsékelten, de tovább híztak.
A mai nap fő eseménye az, hogy Amerikában kereskedési szünnap van (függetlenség napja) így a világ összes piacán igen alacsony forgalmú, mondhatni eseménytelen kereskedésre lehet számítani.
40 milliárd forinttal újra pályázatot hirdet az állattartó telepek korszerűsítésére a Vidékfejlesztési Minisztérium - jelentette be Fazekas Sándor tárcavezető, írja az MTI. A támogatási kérelmeket...
Egységes, égkék színt kapnak a BKV buszai, hogy egyértelműen azonosíthatók legyenek. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint ugyanakkor az átszínezés nem jár extra költséggel....
A BMW 6-os Gran Coupé ügyesen csavarja el a szíveket, ahogy azt mi már hazai pályán is megfigyelhettük. Erre szükség is van a négyajtós kupék intenzíven fejlődő kategóriájában, ám úgy tűnik, a verseny új irányokba terjed tovább: a 6-os kombiként is érkezhet, ellenfelet kínálva a héten bemutatott Mercedes-Benz CLS Shooting Brake-nek.
Az olimpiához közeledve ritkán esik szó azokról a sportolókról, akik abbahagyják a karrierjüket. Ez nem könnyű helyzet, hiszen nemcsak egy életmódtól, hanem a sportolói identitástól is búcsúzniuk kell. Vannak, akik sodródnak, elkeserednek, de több pozitív példa is akad. Szerencsére ma már egyre több élsportoló kap segítséget, hogy simán menjen a váltás a sportból a civil életbe.
A járulékkedvezmények mindazokra vonatkozni fognak, akik már foglalkoztatottak, illetve akik foglalkoztatottak lesznek - mondta el Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Televízió Az Este...
Június hónap is erős volt az amerikai autópiacon, a három nagy belföldi szereplő mindegyike növelni tudta eladásait. Az iparág egészét nézve a júniusi értékesítések felülmúlták az elemzői...
Mellben aligha akad erősebb a brit Marshall családnál a szigetországban. A família öt nőtagjának kebeleit eddig háromliternyi szilikonnal tuningolták fel a plasztikai sebészek.
Sajnálkozását fejezte ki Balogh Csabának, Magyarország pozsonyi nagykövetének a szlovák külügyi tárca kedden amiatt, hogy a magyar parlament nemzeti összetartozás bizottságának múlt heti révkomáromi ülését a szlovák szaktárca és a pozsonyi parlament előzetes tájékoztatása nélkül tartották meg.
A Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékok kezdete előtt néhány héttel egyre gyakrabban merül fel a kérdés: „Vajon megéri-e olimpiát rendezni? Megtérül-e London számára a hatalmas befektetés?”. A gazdasági szakemberek hétről-hétre újabb elemzéseket hoznak napvilágra arról, hogy vajon London milyen mérleggel fog kijönni az olimpia rendezéséből. Na de milyen kiadásokkal és bevételekkel is jár a világ…
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő, immáron Brooklyn Nets névre hallagató együttes pár nappal ezelőtt megszerezte az Atlanta Hawks-tól Joe Johnsont, ezen felül újraszerződtette a liga egyik legjobb irányítóját, Deron Williamst.
Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) kutatóinak egy újabb csoportja is bejelentette szerdán, hogy a többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon, az "isteni" részecske létezésére utaló erős bizonyítékokat talált.