Besancon — Nincsenek biztonságban a kerékpárok a bringás Terminator alatt. A szlovák Peter Sagant (22) becézik Rambónak, Kannibálnak is, de a francia országúti körversenyen, a Tour de France-on mutatott idei teljesítménye alapján mostantól a Tourminator névre is hallgat a zsolnai születésű fiatalember.
A rendezés fékezésével és a válság elmélyítésével vádolta Moszkvát hétfőn egy szíriai ellenzéki politikus. A Szíriai Demokratikus Fórum nevű ellenzéki csoport egyik képviselője az orosz fővárosban nyilatkozott erről, miután a szervezet küldöttsége Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyalt.
A cél a jelenleg gazdaságtalanul üzemeltetett önkormányzati víziközmű-cégek integrálása, hogy azok elfogadható költséggel működjenek, és ne lehessen külföldi cégeknek átadni őket.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Tanyafejlesztési Program új pályázati időszaka hétfőn megnyílt, augusztus végéig 240 alföldi településről lehet beadni a pályázatokat. Az idén 1,5 milliárd forint jut a tanyás térségek fejlesztésére.
Ezen a héten minden csillagjegy számíthat valamilyen változásra, kinek a munkájában, kinek a magánéletében lesz fordulat. A fényszögek mellett az időjárás is kedvez a nyaralásnak, így a nagyobb döntéseket érdemes egy kellemes, vízparti helyen meghozni.
A luxemburgi Yves Mersch veszi át az Európai Központi Bank igazgatótanácsában a spanyol Jose Manuel Gonzalez-Paramo helyét - tudta meg a Bloomber Jean-Claude Juncker, luxemburgi miniszterelnök...
Az Európa Liga-selejtező első körének visszavágóját kedvező helyzetből váró Budapest Honvéd labdarúgócsapatánál az idegenbeli győzelem ellenére nem bízzák el magukat az albán Flamurtari elleni, csütörtöki mérkőzés előtt.
Döntött az Országgyűlés a pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről. Újratárgyalná a BKV-ról kötött megegyezést a kormánnyal a főpolgármester. Jelentősen drágulnak szerdán az üzemanyagok. A nap legfontosabb hírei július 9-én.
A segélyek egy részét, és a rendszeres gyermekvédelmi támogatást Erzsébet-utalványban fizetnék, a családi pótlékot pedig megvonnák, ha a gyermek 50 órát igazoltalanul hiányzik.
Ma is gyengén szerepeltek a vezető nyugat-európai rézvényindexek, nem kedvez a részvényeknek az általános pesszimizmus, a romló világgazdasági kilátások miatt, közvetlenül a gyengének ígérkező negyedéves vállalati beszámolási szezon előtt.
Érvényesnek nyilvánította a román alkotmánybíróság a parlament pénteki döntését Traian Basescu államfő felfüggesztéséről, és Crin Antonescut, a szenátus múlt kedden megválasztott új elnökét nevezte meg ideiglenes államfőként.
Hipernet 84 néven elérhető az a mobilinternet csomag, ami akár a vezetékes internet teljes körű kiváltására, illetve helyettesítésére is alkalmas Magyarország számos pontján. A 84 Mbps névleges maximális letöltési sebességet kínáló szolgáltatást a Telenor már 60 településen 700 ezer lakos számára nyújtja.
Érvényesnek nyilvánította a román alkotmánybíróság a parlament pénteki döntését Traian Basescu államfő felfüggesztéséről, és Crin Antonescut, a szenátus múlt kedden megválasztott új elnökét nevezte meg ideiglenes államfőként.
Pár nappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy a Sapa Fehérvár AV19 amerikai légiósa, Derek Ryan két éves megállapodást kötött a Villacher SV-vel. A jégkorongozót még szerződés köti a magyar csapathoz, de a menedzsere szerint ez a megállapodás érvénytelenné vált.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
A Fidesz frakcióvezetője úgy véli, a spekulációs jegybanki műveleteknek is gátat szabhat a tranzakciós illeték, ezért kiterjesztése indokolt az MNB-re is.
Izgalmas programot kínál nyár derekán az Aggteleki Baradla cseppkőbarlang. A titokzatos földalatti képződmények díszletül szolgálnak majd St. Martin jubileumi koncertjéhez.
A főpolgármester álláspontja szerint újra kell tárgyalni a kormánnyal a BKV-ról kötött megegyezést, miután a parlament múlt pénteken leszavazta a fővárosi dugódíj bevezetését megteremtő törvénymódosítást.
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke nem zárja ki a további kamatcsökkentés lehetőségét. Mario Draghi ezt hétfői európai parlamenti meghallgatásán jelentette ki arra a kérdésre válaszolva, hogy csökkentheti-e az EKB a múlt héten bejelentett 0,75 százalék alá a kamatot.
Nyikolaj Davigyenko három játszmában vereséget szenvedett a hazai közönség előtt szereplő Dustin Browntól a 410 ezer euró összdíjazású stuttgarti salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában, hétfőn.