Miután a Ferencváros labdarúgócsapata szombat délelőtt felkészülési mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedett a Pakstól, Détári Lajos, a zöld-fehér gárda vezetőedzője elmondta, hogy az eredmény másodlagos.
Az egészségünk megőrzéséhez az egészséges táplálkozás is hozzátartozik. A nyár beköszöntével sokan szembesülnek azzal, hogy lengébb ruháik nem mutatnak olyan jól rajtuk, mint az előző szezonban. Sokak számára, akik hosszú órákat töltenek a munkahelyükön, nehéz megtalálni az egyensúlyt, amely az egészséges táplálkozáshoz szükséges. Kis mozgással, és az étrend némi átalakításával is egészen…
A harmadik kalapból sorsolják a magyar válogatottat a 2013-as spanyolországi világbajnokságra, így biztosan nem kerülhet egy csoportba a vele azonos kiemelési szintre került lengyel, izlandi és argentin csapattal.
Boston - A baj nem jár egyedül. Akit krónikus fájdalom gyötör, azt depresszió is kínozza, és fordítva. Aki hajlamos a depresszióra, arra a fizikai fájdalom is könnyebben rátalál.
Valahol Európában, harminc perccel a háború előtt. Már láttuk a híradókban, most mégis így tömören leírva felzaklat, megdöbbent, fogva tart, mert így történt, mert igaz, mert megmásíthatatlan. Petőcz András Idegenek című, Márai-díjas könyvének harmadik kiadása nemrég került újra a könyvesboltokba.
Budapest - Közel két hónapja tartó játékunkon csak úgy záporoztak a nyeremények, száznál is több olvasónk örülhetett a szerencséjének. Tucatszámra keltek el a 40-50 ezer forintos óra- és ruhavásárlási utalványok, a 20 ezres mozijegycsomagok, a 40 ezret érő szódagépek, s az 50 ezer forint értékű étel-házhozszállítás is sok-sok olvasónkat megkíméli a sütés-főzés fáradalmaitól és költségeitől az…
Budapest - Varga Zoltán (24) valószínűleg az egyetlen ember Magyarországon, akinek azért fizetnek, hogy frissen élezett borotváját védtelen nyakaknak szegezze: a fiatalember a borbélyok ősi mesterségét űzi.
Alaposan eldurvult egy élő televíziós vita Jordániában. Mohamed Shawabka országgyűlési képviselő egy politikai aktistával, Mansour Muraddal balhézott össze, aminek vége az lett, hogy pisztolyt rántott vitapartnerére - írja a middle-east-online.com.
Egy-két hétig csúsztathatja a nemzetközi trendek érvényesülését a MOL, de hosszú távon mindenképp igazodnia kell. A GKI Energiakutató szerint hétfőn újra elkezdődik az áremelések kora.
A Videoton középpályása a klub honlapjának adott interjúban arról beszélt, hogy véleménye szerint a Videoton már EL-szinten futballozott a Partizan Beograd ellen.
Megbírságolhatják azt, aki az Európai Unió határán ki- vagy belépve nem jelenti a vámhatóságoknak, ha 10 ezer eurónál több készpénz vagy értékpapír van nála - figyelmeztet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Balatonberény-Budapest – Volt ideje pihenni Erdei Zsoltnak (38). A korábban két súlycsoportban is világbajnoki címet szerző profi ökölvívó tavaly június 4-e óta nem lépett ringbe, azaz több mint egy éve tétlenségre van kárhoztatva.
Hiába csábította nagy erőkkel a Red Bull, Lewis Hamilton újabb, ötéves szerződést köt a McLarennel. A brit pilóta 100 millió fontot, vagyis 36 milliárd forintot markol fel az istállótól.
A biztosítókat, a pénzügyi konglomerátumokat, valamint a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyát szabályozó új törvényjavaslatok kerülnek a többi között a kormány elé az év második felében, a kabinet Magyar Közlönyben pénteken közzétett munkaterve alapján.
A Marca szerint másodszor sem jön össze Maiconnak, hogy a Real Madrid játékosa legyen. A hírek szerint végül maga Mourinho döntött úgy, hogy egy fiatalabb, nagy jövő előtt álló játékost igazolna a kiöregedő félben lévő brazil helyett.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad a jövő pénteken mutatja be a Báthory Erzsébet című musical-operát. A Benedekffy Katalin, Szomor György és Miller Zoltán főszereplésével futó színdarab a legendák övezte erdélyi grófnő életútját dolgozza fel valós történetek alapján.
Amikor csak megtehetjük, mossunk kezet, szappannal, alaposan, ugyanis nyáron is több fertőző betegséget összeszedhetünk, ha a kezünkről nyálkahártyánkra kerül baktérium, vagy vírus - figyelmeztet az InfoRádióban Fekete Ferenc gyermekgyógyász, infektológus. Nyilvános helyeken, tömegközlekedési eszközökön, de akár egy étteremben is könnyen összeszedhető egy-egy betegség csupán a kézmosás elmaradása…
Kigyulladt és teljesen kiégett egy ötven négyzetméteres lakás szombaton Pápán; a tűzben nem sérült meg senki – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
A kutyások családtagnak tekintik kedvencüket. Olyannyira, hogy a születésnapján fel is köszöntik: jár az ünnepeltnek torta gyertyákkal, szunyókálhat a kedvenc foteljében, sőt kerti partit is rendeznek neki.
Kasza Róbert ezüst-, Demeter Bence pedig bronzérmet nyert a szófiai öttusa Európa-bajnokság szombati hagyományos férfi versenyében, amelyben a Kasza, Demeter, Marosi Ádám összeállítású csapat második lett.
Cukic parádés emelésével még vezetett a Ferencváros, de Bartha és Simon góljaival a vendégek fordítani tudtak. A zöld-fehérek büntetőt is hibáztak a felkészülési mérkőzésen.
Lemaradt az Európa-bajnokságról, most pedig úgy tűnik, hogy az olimpiáról is lecsúszhat Daniel Sturridge. A Bajnokok Ligája győztes Chelsea játékosa agyhártyagyulladásban szenved.
Tűzoltóautó és személygépkocsi ütközött szombat délután Dombóvárott, a balesetben nem sérült meg senki – közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Megdöbbentő videó látott napvilágot egy hatéves indai kisfiúról, aki olyan szegénységben és éhezésben él, hogy nincs más választása, minthogy egy kóbor kutya tején éljen.