A várakozásoknak megfelelő kamatcsökkentést jelentette be az EKB csütörtök délután, melynek következtében gyengülésnek indult az euró és az európai részvénypiacok is megbillentek. A forint...
A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) csütörtökön Zürichben úgy döntött, hogy engedélyezi a játékvezetőket segítő technikai találmányok alkalmazását a sportágban.
Több biztosító szigorít a villámcsapásban tönkrement számítógépért, plazma TV-ért kifizethető kártérítési szabályokon, ezentúl csak annak fizetnek, aki az úgynevezett kisfeszültségű áramkörökből álló elektromos szórakoztatóeszközöket villám- és túlfeszültség-védelemmel is felszerelte - közölte a CLB biztosítási alkuszcég csütörtökön. Az Aegonnál a túlfeszültség elleni védelmi előírás kizárólag az…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,25 pontos, 0,47 százalékos csökkenéssel, 17.311,96 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Vegyes nyitás, majd a pozitív és negatív tartományt egyaránt érintő kilengések után vegyesen, esetenként mély veszteséggel zárták a hektikus csütörtöki kereskedési napot a főbb európai tőzsdeindexek. A piaci várakozásoknak megfelelő jegybanki gazdaságösztönző intézkedések az elmúlt napokban-hetekben felhalmozott nyereségek lefölözésére késztették a piacokat. Az Európai Központi Bank kamatot…
A jelenleg használt fogkrémekhez és szájvizekhez képest jobb védelmet nyújthat a fogszuvasodás ellen egy hínáron élő baktérium által termelt enzim - vélik a brit Newcastle-i Egyetem kutatói, akik eredményükről az Alkalmazott Mikrobiológiai Társaság konferenciáján számolnak be.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) bejelentette, hogy az idén decemberben bevezeti a videobírót. Valószínűleg a szezon közben az angol labdarúgó-bajnokságban is használni fogják mind a két, versenyben maradt technikai megoldást, a Hawk-Eye-t és a GoalRefet.
A Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka, Vitalij Klicsko és az általa alapított párt tagjai szerdán tüntettek a jelenlegi kormány egyik törvénye ellen. Az ukrán ökölvívót és társait a rendőrök gumibottal és könnygázzal üldözték el.
Kijevben csütörtökön több százan kezdtek ülősztrájkba az új nyelvtörvény ellen tiltakozva. Egy új felmérés szerint a lakosság több mint 65 százaléka gondolja úgy, hogy a nyelvtörvény része a Janukovics mögött álló Régiók Pártja választási kampányának.
Az MSZP tiltakozik az ellen a csütörtöki döntés ellen, amelyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa érvénytelenített három budapesti rádiós frekvencia-pályázatot, köztük a Klubrádióét is, amelyet a jelenleg is általuk használt, 95,3 MHz-es frekvencia pályázatára adtak be.
Vegyes teljesítményt mutatnak eddig a csütörtöki kereskedésben az amerikai piacok. Ez annak tudható be, hogy a befektetők csalódottak az EKB kamatdöntése után, viszont a tengerentúli munkaerőpiaci...
A kétárbocos Fifty-Fifty katamarán megdöntötte csütörtökön a Nemere II 1955 óta élt rekordját a 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen.
A Fifty-Fifty katamarán Józsa Márton kormányzásával 10 óra 34 perc 15 másodperc perc alatt teljesítette a távot, ezzel egy 1955-ben felállított rekord dőlt meg.
Egészséges hajról álmodunk, de a rohanó reggeleken tincseink kapják a legkevesebb figyelmet. A legtöbbször csak copfba fogjuk, pedig ez is ártalmas művelet, ha nem ismerjük a „foncsikolás” alapszabályait.
Budapest - Édesapja narancspálinkájával oldotta a feszültséget Dukai Regina (28) és párja, Feczesin Róbert (26) azon a fotózáson, amelyen egy fehérneműkampány keretében fülledt hangulatú képekhez pózoltak.
Hiába végezte el öt és fél helyett másfél év alatt az esseni közgazdasági egyetemet egy diák, a tanintézet teljes tandíjat követel tőle, azaz a fennmaradó 4 évnyit is.
Az Európai Unió mellett Oroszországtól is pénzügyi segítségre számít Ciprus instabillá vált bankrendszerének újratőkésítésére - erősítette meg csütörtökön Nicosiában brüsszeli tudósítókkal találkozva...
Nyereséggel zárta a 2011-es gazdasági évet a dán játékgyártó tulajdonában lévő nyíregyházi LEGO Manufacturing Kft., árbevétele növekvő tendenciát mutat - mondta Polányi Péter, a társaság gazdasági...
A korábbi összegeknél jóval kevesebbet kell majd fizetni a borászatoknak az 50 és az 500 hektoliter közötti tételek forgalomba hozatali engedélyeinek kiváltásáért. Az augusztus 1-től életbe lépő intézkedés meglepte a borászatokat, információink szerint ugyanis a szakmai szervezetekkel korábban egyeztetett minisztériumi verzió ezt a változtatást nem tartalmazta.
Magyarország - Hogy kerül a csizma az asztalra, avagy miért fontosak a kerékpárosok egy olajipari cégnek? – tette fel a kérdést Pánczél Andrea, a Mol kommunikációs igazgatója a fővárosi Erzsébet téri BringaKÚTnál.
Egy melegjogi szervezet szerdán történelmi jelentőségűnek nevezte a szentpétervári kormányzat döntését, mellyel Oroszországban elsőként engedélyt adott melegfelvonulás megtartására. A város kormányzói hivatala azonban csütörtökön visszavonta előző napi határozatát és betiltotta a rendezvényt.
A kiegyensúlyozott dinnyepiac feltételeinek megteremtéséről egyeztetnek a hazai dinnyetermelők és a multinacionális áruházláncok pénteken a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM), az egyeztetést a dél-békési dinnyetermelők kezdeményezték – tájékoztatta Simonka György, a Magyar Dinnye Szövetség elnöke, országgyűlési képviselő az MTI-t csütörtökön.
Az erőszak ellenére jövő héttől folytatják munkájukat Szíriában a katonai megfigyelők - jelentette be Damaszkuszban csütörtökön az ENSZ-misszió vezetője, Robert Mood tábornok. Az ENSZ-megfigyelők június 15-én szakították meg tevékenységüket az egyre romló biztonsági helyzet miatt.