Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A magyar női vizilabda-válogatott ma este 20 óra 40 perckor megkezdi szereplését a londoni olimpián. A Merész-lányok első ellenfele az Amerikai Egyesült Államok csapata lesz.
Jojo, a különleges fehér oroszlánlány július 7-én jött világra a németországi Stukenbrockban fiútestvérével, Baluval együtt. Nala, a mama azonban rosszul rágta el lánya köldökzsinórját, így félő volt, hogy Jojo elkap valamilyen fertőzést.
Hozzájárult a magyar likviditás-támogatási program újabb hosszabbításához az Európai Bizottság. A GKI szerint az év első öt hónapjában 3,7 százalékkal csökkentek a reálkeresetek éves összevetésben. A következő napokban 23 új mentőautót állít szolgálatba az Országos Mentőszolgálat.
Két hete érkezett, és máris a DVTK kezdőcsapatának tagjaként futhatott ki a gyepre Gosztonyi András, akit lenyűgözött a mérkőzés hangulata, illetve az a szeretet, amivel a drukkerek fogadták az együttest.
Venus és Serena Williams is elindult az egyesek versenyében a londoni olimpián. Az amerikai testvérpár olimpiai bajnoki aranyról és házidöntőről álmodozik. Az első lépéseket mindkét Williams sikerrel vette.
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn elhangzott beszéde rövid- és hosszútávon egyaránt ártott az erdélyi magyarságnak - közölte Mesterházy Attila, a párt elnök-frakcióvezetője hétfőn, az MTI-vel.
Folytatta erősödését hétfőn, a késő délutáni órákban a forint: az eurót délután negyed hétkor 277,62 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a délelőtti 280,45 forint után.
Szíriában a Mol horvát leányvállalatán, az INA-n keresztül eddig 1 milliárd dollárt ruházott be, és a polgárháború miatti leállás következtében havi 60 millió dollár a vesztesége - mondta Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök- vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn.
Az egyházügyi törvénynek a regisztrációról rendelkező részét és a Jobbik megerősödését kifogásolta Magyarországgal kapcsolatban az amerikai külügyminisztérium hétfőn közzétett, 2011-re vonatkozó vallásszabadság-jelentése. A dokumentumban ugyanakkor megállapítják, hogy a magyar törvények és intézkedések védelmezik a vallásszabadságot.
Muzulmán szélsőségesek brutális kegyetlenséggel végeztek egy kétgyermekes párral, mert nem voltak házasok. A nő és a férfi együtt éltek, és együtt nevelték közös gyermekeiket.
A német és amerikai pénzügyminiszter mai találkozójuk után kifejtették, a bajban lévő periféria országok jó úton járnak, a szükséges reformokat azonban végre kell hajtani az európai adósság- és...
Sanya Richards-Ross kétszeres olimpiai bajnok futó kezdeményezésére amerikai sportolók tiltakozó kampányt indítottak az interneten a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ellen (NOB), amelyet azzal vádolnak, hogy saját pénzügyi partnereit védelmezi a sportolók érdekei ellen.
A váltott műszakban dolgozóknál némiképp magasabb a szívroham és a szélütés kockázata, mint a kizárólag nappali műszakba járó embereknél - derül ki kanadai és norvég kutatók kétmilliónál több dolgozóra vonatkozó tanulmányából, amelyet a The British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban tettek közzé.
Szíriában a Mol horvát leányvállalatán, az INA-n keresztül eddig 1 milliárd dollárt ruházott be, és a polgárháború miatti leállás következtében havi 60 millió dollár a vesztesége - mondta Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök- vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn.
Tovább erősödött a forint az esti kereskedésben, nem tört meg a szerda óta tartó lendülete - az európai vezetők nyilatkozatai tovább pumpálják a piaci optimizmust.
Új történelmi csúcsra drágult a kukorica az amerikai határidős piacokon. Az agrártermék leginkább kereskedett decemberi határidős árfolyama az amerikai szárazság okozta gyenge termés miatt ma 2,5...
Szíriában a Mol horvát leányvállalatán, az INA-n keresztül eddig 1 milliárd dollárt ruházott be, és a polgárháború miatti leállás következtében havi 60 millió dollár a vesztesége - mondta Hernádi...
A Continental új komputertomográfot (CT) helyezett üzembe abroncsai teszteléséhez. Ez hozzájárul a gumiabroncsok tulajdonságainak teszteléséhez és fejlesztéséhez – várhatóan évi 1400 abroncsot vizsgálnak meg az eljárás segítségével.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
Justin Timberlake menyasszonya elkezdett verseket írni. A színésznő, aki a Kilimanjárót is megmászta már, rendkívül jó relaxációs technikának tartja az írást.
Kereken harminchét éve és egy hónapja uralkodik a világ legrégebben hatalomra jutott politikusa. Paul Biya kameruni államfő mellett többnyire Afrikából érkeznek a politikai matuzsálemek. Európai nem fért be a legjobb tízbe.
A francia Yannick Agnel hatalmas fölénnyel nyerte a 200 méteres gyorsúszást a londoni olimpián. Az amerikai Missy Franklin nyerte a női 100 méteres hátúszást. Ugyancsak amerikai elsőség született a férfiak hasonló számában, Matt Grevers győzött. Bombameglepetésre a mindössze 15 éves litván Ruta Meilutyte nyerte a női 100 méteres mellúszást.
Makroadatok híján főként a vállalati hírek, és a jegybanki politikákkal kapcsolatos várakozások befolyásolták tegnap a kereskedés hangulatát. A kezdettől fogva negatív tartományban mozgó amerikai...
Már rögtön a rajtnál nem várt és nem megszokott eseménnyel kezdődött a Magyar Nagydíj, mely idén is meghálálta a rekordközönségnek a szurkolást. Hamilton nyert, a Lotus pilótái pedig adtak izgalmat.