Hírügynökségi értesülések szerint a héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol, így a héten a 95-ös benzin átlagára változatlanul 426 forint, a gázolajé pedig 431 forint lesz.
Egy békéscsabai kórházban ápolt beteg férfi rendkívüli halála ügyében vizsgálódik a Békéscsabai Rendőrkapitányság, a férfi szombaton ugrott ki a békéscsabai Réthy Pál Kórház ötödik emeletéről, és szörnyethalt - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
Az Európai Központi Bank a múlt héten immár huszadik hete nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében
Ennek jogi kereteit augusztusban dolgozzák ki -közölte az MTI megkeresésére L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára.
A londoni olimpián szereplő magyar csapat vezetése a nemzeti himnusz lecserélésre kérte a szervezőket azt követően, hogy a kardozó Szilágyi Áron vasárnap szerzett aranyérmét követően "a Magyar Himnusz nem megfelelő verziója hangzott el."
Újabb lépéssel kerülhet közelebb a labdarúgó-Bajnokok Ligája főtáblájához a Debrecen. A magyar gárda a harmadik selejtezőkör első meccsén holnap a fehérorosz BATE Boriszov otthonában szerepel. A piros-fehérek jó hangulatban, a Győr 4-1-es legyőzése után utaznak a kupameccsre. Kondás Elemér vezetőedzőt kérdeztük.
Két pályázat érkezett be a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére a beadási határidőig - közölte a Fővárosi Önkormányzat hétfőn az MTI érdeklődésére. A két pályázó: Nagy József világhírű koreográfus-táncművész-rendező és Kardos József, a Sziget fesztivál, valamint a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa volt programigazgatója.
Óriási elismerésben részesítette Jakabos Zsuzsannát egy amerikai lap, amely szerint a magyar úszónő minden idők legszexibb olimpikonja. Egyetértünk. A képek magukért beszélnek.
A londoni olimpián szereplő magyar csapat vezetése a nemzeti himnusz lecserélésre kérte a szervezőket azt követően, hogy a kardozó Szilágyi Áron vasárnap szerzett aranyérmét követően "a Magyar Himnusz nem megfelelő verziója hangzott el."
Ígérete ellenére nem tervezi a kormány, hogy egyéni számlákat alakít ki az állami nyugdíjrendszerben, noha 2 évvel ezelőtt ezzel az "ajánlattal" csábított vissza 3,1 millió magánnyugíjpénztári tagot a társadalombiztosításba. Az egyéni számlás rendszer bevezetése még a második Széll-tervben is szerepelt - a kormányzati ciklus végéig biztosan nem lesz belőle semmi.
A hetedik helyen kiemelt Angelique Kerber lesz Babos Tímea ellenfele a londoni olimpia tenisztornájának második fordulójában, miután a német játékos hétfőn legyőzte a cseh Petra Cetkovskát.
Visszanyerte eszméletét a vasárnapi agyagosszergényi villámcsapás legsúlyosabb sérültje, akit a soproni Erzsébet kórházban ápolnak - mondta az intenzív osztály főorvosa hétfőn az MTI érdeklődésére.
A mobilinternet-használók többségének a hálózat minősége, a lefedettség, az adatátviteli szolgáltatás díja és az adatátviteli csomag áttekinthetősége a legfontosabb szempont - állapítja meg nemzetközi felmérésében a Ericsson ConsumerLab, amelyről hétfőn tájékoztatta az MTI-t.
A londoni az újkori olimpiák második legdrágább rendezvénye lesz, a szervezőbizottság több mint kétszer annyit költött végül a játékok előkészületeire, mint amennyivel 2005-ben a pályázatában számolt. A költségek elszálltak, pedig a válság elmélyülésével a szervezők sok helyen faragtak a kiadásokon. Mégsem mondhatjuk, hogy a 2012-es olimpián spóroltak. Marad a kérdés, ami mindig felmerül ilyenkor:…
Egy békéscsabai kórházban ápolt beteg férfi rendkívüli halála ügyében vizsgálódik a Békéscsabai Rendőrkapitányság, a férfi szombaton ugrott ki a békéscsabai Réthy Pál Kórház ötödik emeletéről, és szörnyethalt - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
Visszanyerte eszméletét a vasárnapi agyagosszergényi villámcsapás legsúlyosabb sérültje, akit a soproni Erzsébet kórházban ápolnak - mondta az intenzív osztály főorvosa hétfőn az MTI érdeklődésére.
Kevesebb ideológia, több konkrétum kellene, hogy ki lehessen elégíteni a magyarságélményre vágyó határon túli magyar fiatalok igényeit - véli Kiss Tamás szociológus.
Bernie Ecclestone, a Forma–1 jogtulajdonosa a Borsnak megerősítette, 2016-ig biztosan lesz Magyar Nagydíj. A verseny további sorsa a tárgyalásokon múlik.
Bill Clinton volt amerikai elnök fogja hivatalosan bejelenteni utódja, Barack Obama újrajelölését a Demokrata Párt szeptemberi országos konvencióján - közölték hétfőn amerikai napilapok.
Bill Clinton volt amerikai elnök fogja hivatalosan bejelenteni utódja, Barack Obama újrajelölését a Demokrata Párt szeptemberi országos konvencióján - közölték hétfőn amerikai napilapok.
London - Szilágyi Áron (22) éremátadását sokan megkönnyezték, ám minden magyar felkapta arra a fejét, hogy a Himnusznak nem a megfelelő változatát játszották el az olimpiai bajnoknak.
London — Kardélre hányják a férfi magyar vívók a londoni nyári olimpiák mezőnyeit. Az angol fővárosban idén rendeznek harmadszor ötkarikás játékokat, és eddig mindannyiszor a mi versenyzőnk nyerte meg az egyéni viadalt: 1908-ban Fuchs Jenő (†72), 1948-ban pedig Gerevich Aladár (†81) állhatott a dobogó tetejére.
Az első félévbn 20 százalékkal kevesebb lakás épült, mint tavaly ugyanekkor. Ez az építőiparnak mintegy 20 százalékos kiesés, az építőanyag-iparban pedig ennek több mint háromszorosa a veszteség
A magyar olimpiai csapat egyetlen hétfői pontszerzője, Karakas Hedvig egyáltalán nem volt elkeseredve a bronzmérkőzésen elszenvedett veresége után. Nagyon reálisan értékelt.
Felborult egy farönköket szállító kamion az M7-es autópálya balatonszárszói szakaszán. A pályát farönkök borítják, a Budapest felé vezető oldalt lezárták - értesült a HavariaPress.
Optimista hangulatban zajlott a kereskedés a nyugat-európai börzéken, míg a magyar piac egész nap szembe ment európai társaival. A BUX 0,2 százalék csökkenéssel fejezte be a napot. A kereskedők a...
Nem vásárolnak lényegesen több eurót az emberek most, hogy 280 forint alá süllyedt az árfolyam. Az egészséges spekuláció jellemzi ugyan az embereket, de többen félnek a közös valuta további gyengülésétől, amiért az eladások kiegyenlítik az euró vételek nagyságát. A pénzváltóknál most is, mint a nyaralási időszakban szinte mindig: inkább horvát kunát és török lírát vesznek a közelgő nyaralásra…
Lemondott hétfőn Szíria londoni nagykövetségének vezetője, mert nem ért egyet kormánya politikájával. A brit külügyminisztérium bejelentése szerint Háled al-Ajúbi ügyvivő közölte velük, hogy "nem akar tovább képviselni egy olyan rendszert, amely ennyire erőszakos és elnyomó saját népével szemben, ezért nem maradhat a posztján".
Az európai sajtó a futamgyőztes brit Lewis Hamiltont és a világbajnoki pontversenyben az előnyét tovább növelő spanyol Fernando Alonsót méltatta hétfőn a Forma-1-es világbajnoki sorozat vasárnapi versenye, a Magyar Nagydíj után.
A Jobbik pártigazgatója két nappal ezelőtt még úgy látta, Szegedi Csanád „az ellenség” áldozatává vált. A párt elnöksége ma korrupciógyanú miatt szólította fel Szegedit EP-mandátuma visszaadására.