Felfüggesztette a parlament a jobbikos Lenhardt Balázs mentelmi jogát hétfőn. Az Országgyűlés annak ellenére döntött így, hogy a szakbizottság mentelmi jogának fenntartását javasolta.
Az újabb sikerek és a család, azaz mátészalkai felesége miatt tért vissza Debrecenbe Ibrahima Sidibe. A szenegáli játékos a Borsnak elárulta, valójában sohasem szakadt el a Lokitól.
A részösztöndíjas helyek módosításával beismerte a kormány, hogy "teljes a csőd" a keretszámok körül. Erről beszélt tegnap a szocialista Hiller István, amikor a kihasználatlanul marad állami részösztöndíjas - azaz fél-tandíjas - képzési helyekről kérdezte a parlamentben Hoffmann Rózsát.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter találkozott Zoltai Bencével, akinek két gyermekét az ír Francis Tobin 2000-ben Leányfalun halálra gázolta.
A szíriai kormánycsapatok és az ellenük harcoló lázadók is egyre több fegyverhez jutnak, ami táplálja az erőszakot a 16 hónapja tartó konfliktusban - hangsúlyozta hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
Elképzelhető, hogy a McLaren Mercedesnek hamarosan új főtámogató után kell néznie, ugyanis a mértékadó The Financial Times elképzelhetőnek tartja, hogy az istálló névadó szponzora, a Vodafone elhagyja a csapatot.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes területi eloszlásban 16, 24 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 34, 39 fok között valószínű.
A tavalyi nagy sikerű "Orgonák csatája" országos turné után Varnus Xavér és Rhoda Scott, a két neves művész július 12-én a Papp László Sportarénában ismét bemutatja virtuóz tudását egy felejthetetlen koncerten, melyen egymással versengve vezetik végig a közönséget a klasszikus daraboktól a modern feldolgozásokig.
Semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata azzal az ügyeletes tiszttel szemben, aki fogadta a West Balkán szórakozóhelyről érkezett bejelentéseket tavaly januárban, a három halálos áldozatot követelő tragédia előtt - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója kedden az MTI-vel.
Fantasztikus sarkazós gólt szerzett Nick Hegarty, a Hume City játékosa a Moreland Zebras ellen 2-1-re elvesztett meccsen az ausztrál Victorian Premier League-ben.
Kábítószert, szexet és különböző szolgáltatásokat vásárolhatnak egymástól a fogva tartottak a cseh börtönökben a büntetés-végrehajtási törvény hiányosságai miatt – írta a hét végén a Právo című cseh napilap.
Elfoglalta hivatalát hétfőn a Világbank új elnöke, a koreai származású amerikai Jim Yong Kim népegészségügyi szakember, akit Barack Obama amerikai elnök jelölése alapján áprilisban választottak meg az intézmény élére.
A munkaadók szerint kedvező hatást válthat ki az Orbán Viktor által bejelentett intézkedéscsomag, amely a kisvállalkozások támogatását célozza, és hozzájárulhat a feketemunka visszaszorításához. Ugyanakkor a szakszervezetek szerint a munkahelyteremtéshez ez még nem elég, ha a gazdaság stagnál.
Gyengén indult a hétfői nap az amerikai piacokon a feldolgozóipari szektor nem várt zsugorodásának köszönhetően, azonban a nap végére a Dow indexet leszámítva a vezető amerikai piacoknak sikerült pluszba lendülniük.
A Parlament hétfőn támogatta azt a módosító javaslatot, amely a pénzügyi tranzakciós illeték fizetésére kötelezettek körébe bevonná a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és kiterjesztené annak hatályát a Magyar Államkincstár körében végzett pénzforgalmi szolgáltatásokra is. Az illeték fizetési műveletenként legfeljebb hatezer forint lehet.
A többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon, az "isteni" részecske létére utaló eddigi legerősebb bizonyítékokat találták a tavaly szeptemberben leállított Tevatron-gyorsítón végzett ütköztetések "hulladékában" – jelentették be hétfőn a nagyenergiájú részecskefizikára szakosodott amerikai Fermilab kutatói.
Cristofelnek korábban egyszer már kézbesítették, de állítólag postafordultával visszaküldte az RTL-nek azt a levelet, amit tegnap ismét megkapott egykori kenyéradójától. A tegnap érkezett fizetési felszólítás teljesen tönkreteheti a kubai fiút, de úgy tűnik, egykori munkáltatóját ez nem hatja meg.
Azok sem boldogok egy friss kutatás szerint, akiknek van állásuk. Sok a panasz a kollégákra és a főnökökre, s a megbetegedésen túl egyre több az abszurd kifogás a hiányzásra - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevelében.
Lerakták a Volkswagen pozsony-dévényújfalui gyárában az új karosszériaüzem alapkövét hétfőn, a gyártóüzemben a tervek szerint 2014 második félévében kezdődhet meg a termelés - közölte Vladimír Machalík, a Volkswagen Slovakia sajtószóvivője.
Reggelhez képest tovább erősödött a forint az euróval szemben kedd délelőtt, 9 óra után nem sokkal az eurót 284,60 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben; legutóbb május elején járt ilyen alacsony szinten az uniós fizetőeszköz árfolyama.
Egy új testület, a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság (NFK) veszi a kezébe az uniós fejlesztési források felügyeletét - derül ki a Magyar Közlönyben hétfő este megjelent kormányrendeletből.
Kötelező lószámlálást írt elő az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a kórházaknak. Az egészségügyi intézményeknek össze kell számolniuk, hogy hány lovuk van összesen.
Felfüggesztette a parlament a jobbikos Lenhardt Balázs mentelmi jogát hétfőn, amiért a politikus tavaly ősszel a kukába dobta a Károlyi-szobornál elhelyezett koszorúkat. Az Országgyűlés annak ellenére döntött így, hogy a szakbizottság a mentelmi jogának fenntartását javasolta, a képviselő ugyanis a kiadását kérte.
Kétszeresen is szerencsétlenül járt egy autófeltörő Németországban: egyrészt olyan kocsiba tört be, amelyben ültek - ketten is -, másrészt mindketten rendőrök voltak.
Az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott kamatszintjén az ausztrál központi bank, amely így maradt 3,5 százalékon. A jegybank májusban 50 bázispontos, júniusban pedig 25 bázispontos kamatcsökkenést hajtott végre.
A június elsején mutatott "Hammer" gyertya nemcsak megállította az árfolyam esést, de fordulatot is eredményezett. A lendületes emelkedés során sikeresen túljutott a 20 és az 50 napos mozgóátlagok jelentette ellenálláson, a 200 naposról azonban lefordult.