Huszonegy, PPP-sportlétesítmények megvalósítására alapított projekttársaságot minősített stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté a kormány a pénteki Magyar Közlönyben megjelent...
Csalódottan nyilatkozott Cseh László és Verrasztó Dávid is a 400 méteres vegyes úszás előfutamai után. Noha előzetesen mindketten a döntőbe jutásban reménykedtek, egyikük sem jutott a legjobb nyolc közé.
Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánított a kormány huszonegy, PPP-sportlétesítmények megvalósítására alapított társaságot - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya.
z MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek két év kormányzás után már az eredményekről kellett volna számot adnia a héten véget ért konzultációsorozatán, ám ehelyett azt mutatta meg, hogy a jövőben inkább erővel, "Észak-Koreát idézően" gyakorolná hatalmát.
A tizenkét nemzetet számláló katonai szervezet, a Nehéz Légiszállító Ezred (Heavy Airlift Wing - HAW) idén ünnepli fennállásának harmadik évfordulóját.
A Traian Basescu leváltásáról kiírt hét végi romániai népszavazásra utalva jó döntés meghozatalára biztatta Románia polgárait szombaton Orbán Viktor. A kormányfő a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján kijelentette: a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással mint az internacionalisták.
Megér önnek hétszáz forintot Barack Obama kolbásza? Nagyjából így lehetne összefoglalni azt a kampányakciót, amelyet az amerikai elnök stábja indított Obama honlapján.
Hosszú Katinka a harmadik legjobb időt úszva biztosította a helyét a 400 méteres női vegyes úszás esti döntőjében. Jakabos Zsuzsannának balszerencséje volt: a kilencedik idővel éppen csak lemaradt a fináléról.
Aknavető gránátot, más néven szárnyas aknát találtak Balatonlelle strandján a 80 centiméteres vízben szombat délben, a parttól mintegy 200 méterre; a környéket a tűzszerészek megérkezéséig a rendőrség biztosítja. Erről Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője tájékoztatta az MTI-t.
Kis Gergő a negyedik helyen jutott az esti döntőbe 400 méter gyorson a londoni olimpia úszóversenyeinek szombati nyitónapján. Hosszú döntős, Gyurta elődöntős, Jakabos kiesett.
Jenson Button pompásan érzi magát Budapesten. Kellemes emlékek fűzik Magyarországhoz: itt nyerte pályafutása első versenyét a Vodafone McLaren-Mercedes pilótája, ráadásul tavaly 100. Forma–1- es futamán is elsőként haladt át a célvonalon a Hungaro - ringen.
Az ausztrál Mark Webber bizonyult a leggyorsabbnak a Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén, megelőzve a brit Lewis Hamiltont, és a német Sebastian Vettelt.
Szakértők értékelése szerint "profi színésznőként" debütált a 86 esztendős II. Erzsébet királynő, aki a londoni játékok nyitóünnepségén James Bond társaságában "ejtőernyőzött" be az Olimpiai Stadionba.