Munkaerő-kölcsönzéssel havi átlagban 173 bányászt foglalkoztatna a Vértesi Erőmű Zrt., a kölcsönzésre kétfordulós, tárgyalásos eljárást írt ki, amely a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi az elmúlt nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Jelentősen emeli a nőknél a szívroham kockázatát a munkahelyi stressz - derül ki egy tudományos tanulmányból, amelyet a PLoS ONE című folyóirat publikált.
A bírák társadalmi megbecsülését és az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat szeretné javítani az Országos Bírósági Hivatal (OBH) azzal, hogy erősíti a bíróságok nyitottságát, ügyfélbarát jellegét - mondta a Hilbert Edit, a hivatal általános elnökhelyettese.
Megkezdte a MOL a Gulak-1 kutatófúrás lemélyítését az iraki kurdisztáni régióban fekvő Akri-Bijeel blokkban. A kút mélyítése a tervek szerint a triász Kurra Chine formációban fejeződik be, tervezett...
Gyenge napot zártak az amerikai indexek az elmúlt hét utolsó kereskedési napján. A pesszimista hangulatért egyrészt a periféria országaival kapcsolatban újra felerősödő aggodalmak, másrészt a...
A Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója szerint a magyar jobboldali szélsőségesek nem tudják elviselni a háborús bűnösök leleplezését. Közben Szijjártó Péter amerikai zsidó szervezetek közbenjárását kérte a kuruc.info lekapcsolásához. A Csatáry-ügyben Orbán Viktor is megszólalt.
A Nemzetközi Valutaalap leállítja a Görögországnak szánt mentőcsomagból történő kifizetéseket, ami növeli annak az esélyét, hogy szeptemberre fizetésképtelen lesz az állam - írja saját értesüléseire...
A PannErgy bejelentette, hogy 2012. július 18-án 4 200 darab saját részvényt vásárolt 578,83 Ft/db átlagáron, valamint 2012. július 19-én 1 430 darab saját részvényt vásárolt 582,58 Ft/db átlagáron,...
Legalább egy hét halasztást szenved a bolíviai "terrorista összeesküvési ügy" július 23-ra kitűzött újabb tárgyalása, miután a belügyi és igazságügyi tárca kifogást emelt a Tóásó-per két hivatásos bírája ellen.
Folytatódik, sõt fokozódik az eurózóna bajban lévõ országaival kapcsolatos aggodalom a görög és a spanyol fejlemények hatására, amelynek jeleként ma fokozott kockázatkerülés mutatkozik...
Elhunyt Simon Ward brit színész, akit a színpadon és népszerű filmekben, köztük A három testőr – A királyné nyaklánca című kalandfilmben ismert meg a közönség, emellett olyan kedvelt tévésorozatokban szerepelt, mint a Tudorok vagy a Deed bíró.
A várakozásokat felülmúló profitról számolt be ma reggel közétett negyedéves gyorsjelentésében a Philips. A társaság költségcsökkentési intézkedései kezdenek kifizetődni, ennek köszönhetően pedig a...
Megan Foxra, Tori Spellingre vagy Victoria Beckhamre soha nem lehetett azt mondani, hogy szégyenlősek, de a legtöbb sztármami terhesen is ugyanúgy mutogatja magát, mint a vörös szőnyegen. A pink.hu összegyűjtötte azokat a hírességeket, akiről állapotosan bikinis fotó készült.
Várhatóan szigorítják a Szíria elleni büntetőintézkedéseket az Európai Unió külügyminiszterei. Mai brüsszeli tanácskozásukon éles hangú nyilatkozatot adnak ki, amelyben bírálják a damaszkuszi kormányt, mert a nemzetközi figyelmeztetések ellenére nem enyhíti a kemény fellépést a polgárok ellen, és folyamatosan nő a halálos áldozatok száma.
Tíz év kell Magyarország versenyképességének helyreállításához - mondta Nagy Andor KDNP-s képviselő, az Országgyűlés magyar-német baráti tagozatának elnöke a berlini magyar nagykövetség konferenciáján.
Az előzetes várakozások szerint folytatódhat a pénteken mutatott esés az európai piacokon. A befektetőket elsősorban a Spanyolországgal kapcsolatos egyre borúlátóbb előrejelzések befolyásolják. Egyre többen vélik úgy, hogy Spanyolország kénytelen lesz nemzetközi pénzügyi segélycsomagért fordulni, miközben az irányadó tízéves spanyol kötvényhozam az euró bevezetése óta legmagasabb szintre…
Ha a múlt hét mérlegét nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a BÉT részvényindexe, a BUX 1,95 százalékos emelkedéssel, 17.353 ponton zárta a hetet. A heti forgalom 29,2 milliárd forint volt, nőtt az előző heti 23,9 milliárd forinthoz képest. Az OTP a múlt hét folyamán 4 forintot, 0,12 százalékkal gyengült, és 3.461 forinton zárt pénteken. Mai elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át a technikai…
Ben Bernanke múlt heti beszédére a piacokon különösebben nem rezgett meg a léc. A befektetőket ezúttal sokkal inkább érdekelték az amerikai konjunktúra adatok. A stagnáló növekedés vagy netán zsugorodás árnyéka ugyanis ideális táptalaj a mennyiségi lazítással kapcsolatos spekulációk és ezáltal az arany számára. A nemesfémek továbbra is irány nélkül a senki földjén mozognak.
A Nemzetközi Valutaalap leállítja a Görögországnak szánt mentőcsomagból történő kifizetéseket, ami növeli annak az esélyét, hogy szeptemberre fizetésképtelen lesz az állam - írja saját értesüléseire...
Az ázsiai piacok a pénteken felerősödő európai aggodalmakra még nem tudtak reagálni, így a hét első napján jelentős mínuszokat mutatnak. A pesszimista hangulatért egyrészt egy spanyol hír, másrészt...
Hétvégén újabb spanyol tartomány kért pénzügyi segítséget a központi kormányzattól. Ramón Luis Valcárcel, Murcia tartományi elnöke erről tegnap beszélt. Murciának 200-300 millió euróra lehet szüksége...
Drámai mértékben visszafogták tevékenységüket az európai bankok az USA-ban a pénzügyi válság kezdete óta, eszközeik állományát harmadával csökkentették a tengerentúlon - derül ki a Financial Timesnak...
Egyelőre egy felcsúti nyaralás jelenti a biztos pontot a szabadságra készülő Orbán Viktor naptárában. A kormányfő szabadidős programjában ezenkívül csak a Videoton rangadói kaptak eddig helyet.
Hozzávalók: 1-1,5 kg sertéscomb 2 db vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 1 db étkezési paprika 2 evőkanál zsír fél ujjnyi friss gyömbér curry por só őrölt kömény őrölt bors őrölt chili majoránna 1 db sütőzacskó A körethez: petrezselyem burgonya olaj
Alapvetően negatív nyitásra lehet felkészülni a hét első napján a hazai tőzsdén - véli Csáky Attila, az Unicredit kereskedési igazgatója. A magyar kereskedést a pesszimista nemzetközi hangulat...
Mai elemzésünkben a MOL mellett a DAX és az S&P 500 grafikonjait vizsgáltuk meg részletesebben. Sikeresen áttörte a hét utolsó napján a MOL a 17 000 forintos ellenállást a kedvezőtlen piaci...
Az egész ország önökre gondol most, de a jövőben el kell gondolkodni azon is, hogy hogyan lehetne elejét venni a hasonló értelmetlen tragédiáknak - jelentette ki vasárnap este Colorado államban Barack Obama amerikai elnök, miután találkozott az aurorai moziban elkövetett mészárlás áldozatainak hozzátartozóival és a sebesültekkel.
A Nemzetközi Valutaalap leállítja a Görögországnak szánt mentőcsomagból történő kifizetéseket, ami növeli annak az esélyét, hogy szeptemberre fizetésképtelen lesz az állam - írja saját értesüléseire...