Az olimpiai főszponzorok márkaneveinek "elmebetegségig" túlbuzgó védelme ellen emelt szót vasárnap ismertetett nyilatkozatában Boris Johnson londoni polgármester, aki e véleményével nyílt ellentmondásba keveredett a pénteken kezdődő ötkarikás játékok szervezőbizottságának (LOCOG) elnökével.
Az olimpiai főszponzorok márkaneveinek "elmebetegségig" túlbuzgó védelme ellen emelt szót vasárnap ismertetett nyilatkozatában Boris Johnson londoni polgármester, aki e véleményével nyílt ellentmondásba keveredett a pénteken kezdődő ötkarikás játékok szervezőbizottságának (LOCOG) elnökével.
A Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke egyértelműen rasszista indíttatású cselekedetnek tartja a helyi zsidó temetőben történt sírrongálásokat, Róna László szerint ugyanakkor lényegtelen, hogy milyen temető halottjait gyalázták meg, hiszen bárhol teszik ezt, az felháborító és céltalan tett.
Nem sikerült csodát tennie a vasárnapi Német Nagydíjon a harmadik helyről rajtoló Michael Schumachernek, aki végül csak hetedikként ért célba a 67 körös versenyen. Tovább »
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 1,44 milliárd euró értékben folyósít hitelt a görög magánszektornak, illetve infrastruktúrafejlesztő programokra 2015-ig, élénkítve ezzel az ország gazdaságát - egyezett meg a pénzintézet vezetője és a görög pénzügyminiszter. A megállapodást a napokban írják alá.
Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) szerint a csődhullám két éve tetőzött; a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Tavaly 92 bank ment csődbe. A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma meghaladja a négyszázat.
A hírmagazin a nyomozó hatóságok eddig titkosnak minősített jelentéseire, követségi táviratokra és kabinetülések jegyzőkönyveire hivatkozik beszámolójában.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Benedek Tibor az olasz vízilabda bajnokságban (Serie A1) szereplő Rari Nantes Camogli vezetőedzője lett. A Ferla Pro Recco elnökének a távozásával, azonban elveszítheti az állását.
Luis Walker őrmestert, a texasi Lackland bázis kiképzőjét tegnap 28 vádpontban találta bűnösnek a katonai esküdtszék. Egy nőt megerőszakolt és 10 másikat szexuálisan bántalmazott és zaklatott. Walker mellett 6 másik kiképzőt is esküdtszék elé fognak állítani.
Budapest — Az eddigi és tapogatózás után a héten új szakaszba léphetnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott hiteltárgyalások. Az IMF ugyanis egy konkrét kérdésekből álló listát készít a magyar kormány számra, amelyet várhatóan a holnapi tárgyalási napon fognak átadni.
A Milan visszafizeti a bérletük árát azoknak a szurkolóknak, akik csalódottak a csapat nyári kiárusítása miatt, nyilatkozta Adriano Galliani, az olasz klub alelnöke.
Az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy "egy iráni terrorosztag" támadást tervezhet a londoni olimpián részt vevő izraeli csapat ellen - írta a The Sunday Times vasárnap.
A mezőgazdaságban július elsejétől fordított áfa bevezetésével az állam idén bevételtől esik el, ezért túlzottan optimisták a Nemzetgazdasági Minisztérium reményei, miszerint 10 milliárdos...
Hülyeségnek nevezte Lewis Hamilton manőverét a Red Bull világbajnoka, Sebastian Vettel, aki szerint igenis sok múlt azon, hogy a McLaren versenyzője visszavette körét, miközben ő épp a győzelemért harcolt Fernando Alonsóval. Tovább »
A McLaren versenyzője, Jenson Button úgy véli, a televíziós felvételeken tisztán látszik, hogy szabálytalan manőverrel utasította őt maga mögé a vasárnapi Német Nagydíj utolsó előtti körében a red bullos Sebastian Vettel. Tovább »
The victory of Christian forces led by Hungarian general Janos Hunyadi over the Ottoman Turks besieging Nandorfehervar (now Belgrade) in 1456 was commemorated with a parade of boats and a salvo on the Danube in Budapest on Sunday.
Villa France do Campi — Minden sportnak megvan a maga veszélye, de az tény: hatalmas sziklák között a harminchárom méter mélyen lévő tengerbe ugrani valóban életveszélyes mutatvány.
Ő volt az első duplázó idén, és miután a Német Nagydíjon is győzött, elsőként neki van három elsősége 2012-ben. Fernando Alonso magabiztos előnnyel vezeti a pontversenyt is, mindezt ráadásul úgy, hogy szerinte nem is a Ferrari a leggyorsabb száraz aszfalton. Tovább »
Aurora - Egy hatéves kislányt, Veronica Moser-Sullivant is megölt a denveri ámokfutó, aki 12 ember életét oltotta ki az új Batman-film, A sötét lovag: Felemelkedés denveri premierjén pénteken.
Mennyibe kerül egy átlagos garázs ma Budapesten? Hol kell a legtöbbet fizetnünk egy parkolóhelyért? Hosszú távon mi alakítja a garázsok árát? Lehet-e pénzt keresni egy garázzsal? Az FHB Otthontérkép adatai alapján készített elemzés ezekre a kérdésekre keresi a választ.
Kihúzták a Hatoslottó 29. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így egy hét múlva 120 millió forint keresi majd gazdáját....
A kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus Párt jelöltje nyerte meg vasárnap az indiai elnökválasztást, a szavazatok több mint felét megszerezve – jelentette a PTI indiai hírügynökség.
A címvédő szlovén Polona Hercog nyerte vasárnap a 220 ezer dollár összdíjazású, svédországi salakpályás női tenisztornát, miután a döntőben három játszmában győzött a francia Mathilde Johansson ellen.
Magyarország — Sorozatgyilkosnak hitték, meghurcolták, most azonban – bár még nem jogerősen – felmentette a bíróság Simon Elődöt (38). A kegyetlen tettekkel vádolt férfi két és fél évet ült ártatlanul, kőkemény bűnözőkkel együtt. Már az eljárás elejétől bizonygatta az ártatlanságát, azonban a hatóság nem ellenőrizte alibijét.
A kínai Központi Katonai Bizottság jóváhagyta egy katonai helyőrség létrehozását a vitatott hovatartozású dél-kínai-tengeri Paracel-szigetek Szansa (Sansha) városában.
Szerdán este fél kilenctől az épp várandós, világhírű énekesnő, Palya Bea és triójának koncertjével nyitja idei szezonját a szegedi Városháza udvarán a Muzsikáló Udvar hagyományos rendezvénye. A közönség a trió augusztusban megjelenő Ezeregy szefárd éjszaka című lemezéből hallhat autentikus hangszerekkel előadott bemutatót.
Nico Rosberg mindent beleadott a Német Nagydíjon, és összességében parádés teljesítményt nyújtva 11 helyet lépett előre, de így is csak egyetlen pont lett a jutalma. Michael Schumacher harmadikként indult, hetedik lett, de így sincs benne hiányérzet. Tovább »