Csatáry László nem érti, miért vádolják a kassai zsidóság deportálásával - a 97 éves, háborús bűncselekményekkel gyanúsított férfi erről a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt. „A deportálásokban nem vettem részt, a két kassai gettónál mindössze négyszer jártam, az oda zárt zsidók fölött pedig nem a rendőrség, hanem a németek diszponáltak” – mondta. Az ügyészség ezzel szemben azt állítja,…
Elsősorban az ország északi felében pénteken is várható zápor, zivatar, de a várakozások szerint ezek már gyengébbek lesznek az éjszakai heves zivataroknál - közölte Pátkai Zsolt, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel.
Csaknem egymilliárd forintot nyert az Új Széchenyi Terv uniós pályázatán egy biogázüzem megvalósítására a tatabányai önkormányzat, az AVE Tatabánya és az AVE Magyarország közös projekttársasága, amelyhez az AVE további kétmilliárd forinttal járul hozzá.
Az elítélteket foglalkoztató balassagyarmati Ipoly Cipőgyár Kft.-nél 340 millió forintos fejlesztést hajtottak végre; a Magyarországon egyedülálló új gépsort Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára avatta fel csütörtökön.
A csütörtöki napon is emelkedéssel zártak a vezető amerikai részvénypiacok, miután a befektetők a gyenge makroadatokkal szemben a vállalati gyorsjelentésekre koncentráltak.
Jelentős hatásköri és személyi változások történtek az elmúlt hetekben a Miniszterelnökségen. A kormányszóvivői irodának az MTI-hez eljuttatott összeállítása szerint létrejött több új szervezeti egység, és munkába állt több új helyettes államtitkár is. Lázár János szerint a Miniszterelnökség átszervezésének célja egy olyan szervezet kialakítása és működtetése, amely dinamizálni tudja a…
A líbiai kitermelés már majdnem a krízis előtti szintekre tért vissza az OMV-nél, így a vállalat tovább tudta növelni szénhidrogén kitermelését a második negyedévben. A gyorsjelentést megelőző...
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi az elmúlt nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Önellátó települések jönnek létre Somogyban. Kaposfő például megtermeli magának a zöldséget, gyümölcsöt. Az intézményei fűtését pedig a saját energiaültetvényükből fűtenék, illetve brikettet is gyártanának. Szilvásszentmártonban pedig a kecsketej és a zöldségek eladásából tesznek szert bevételre, sőt a helyi őstermelőknek is bevételt biztosítanak.
A Magyar Mozgókép Közalapítvány kifizeti adósságát a Magyar Nemzeti Filmalapnak - mondta Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Fontosnak nevezte, hogy ne csak állami támogatásból, hanem külföldi tőke bevonásával is készüljenek magyar filmek. Ebben a producereknek és az ő képzésüknek is nagy a jelentősége.
Felborult egy fagyasztott húst szállító autó az M7-es Budapest felé vezető sávjában, az agárdi lehajtó közelében. A balesetben senki nem sérült meg, de az autó elfoglalja a külső sávot.
A Valutalap sokszor kritikus véleményt fogalmazott meg, és egy gazdaságpolitikai fordulatot tartana kívánatosnak, ezt a kormány viszont nem akarja - mondta Oszkó Péter.
Zavarna, ha egy olyan kormány, amelyik kampányolni tud, de kormányozni nem, dicsérne – mondta Charles Gati az Egyenes Beszédben. A professzor szerint a magyar politikusok nagyon rosszul reagálnak a kritikára.
A Magyar Közlöny miniszteri határozatai szerint Orbán Viktor felmentette Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztost, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkárává nevezte ki Bathó Ferencet. A nemzetközi pénzügyi intézményeknél is több személyi változás történt.
A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében Orbán Viktor július 16-i hatállyal Bathó Ferencet az Emberi Erőforrások Minisztérium helyettes államtitkárává...
Megvizsgálja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), hogy jogosan jártak-e el a bankok, amikor a forrásaik drágulására hivatkozva egyoldalúan megemelték a hitelkamatokat. Bár az országkockázati felár és a bankközi kamatláb is folyamatosan csökken, néhány bank még most is a rossz körülményekre hivatkozva drágít a kölcsönein - olvasható a Magyar Nemzetben....
Maradna a bírák nyugdíjazásának rendszere az Alkotmánybíróság eheti elkaszáló döntése után is, a kormány előtt két megoldási lehetőség fekszik - tudta meg a Magyar Hírlap. Ezek egyike, hogy az egész...
A Ferrari versenyzője, Felipe Massa elárulta, biztos abban, hogy több versenyző is tárgyalásokat folytat csapatával a 2013-as esztendőről, elmondása szerint azonban ez nem zavarja őt. Tovább »
Márciusi látogatása után ismét Budapesten forgat a világhírű színész, Antonio Banderas. A spanyol művész magyarországi munkáját a BMW Magyarország, csakúgy, mint tavasszal, egy BMW 7-es luxuslimuzin használatával támogatja.
Úgy tűnik, Közép-Európa ismét kitért a puskagolyó elől, a tavaly év végén várt jelentős tőkeáttétel-csökkentés ugyanis nem történt meg a bankoknál - írja a Financial Times a régiónkról. A cikk utal...
Bővítette elnökségét és titkárt választott a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége, a MAKISZ - számolt be az MTI. A kibővült elnökség - melyhez csatlakozott Szász...
Budapest — Ezen a nyáron az ország legszebb női egyedülállóként folytatják az életüket! Több ismert szexbomba mellett ezúttal ugyanis Voksán Virág (29) is szingli lett!
Musicalszínészek és kisebb zenekarok frontemberei mérettették meg magukat az ősszel induló énekes tehetségkutató válogatásán. Még nem tudni, hogy kik lesznek a Mesterek, de már biztos, hogy nagyon nehéz dolguk lesz.
Egy életbiztosítási szerződés - ha nem is feltétlenül egy életre szól - de hosszú távú döntés. Az elmúlt húsz évben az életbiztosítási piac óriási fejlődésen ment át, a piaci szereplők által kínált életbiztosítások köre rendkívül változatos, és számtalan lehetőséget nyújt. De pontosan melyiket érdemes választani? Összegyűjtöttük a tíz legfontosabb tudnivalót, amely segíthet eligazodni az…
Csökkenéssel indulhat a kereskedés az európai piacokon, az elmúlt napok emelkedésének köszönhetően tegnap már négyhavi csúcsra jutottak. Az ázsiai piacokon már megindult a profitrealizálás, ami várhatóan Európára is átterjedhet.
A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében Orbán Viktor július 16-i hatállyal Bathó Ferencet az Emberi Erőforrások Minisztérium helyettes államtitkárává...
Czink Melinda három játszmában kikapott a volt világelső, harmadik helyen kiemelt szerb Jelena Jankovictól az egyesült államokbeli Carlsbadban zajló, 740 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében.
Veszteséges volt a Microsoft a második negyedévben - derül ki a társaság negyedéves gyorsjelentéséből. A cég a nettó eredmény szintjén 492 millió dolláros veszteséget könyvelt el, ami a felvásárolt...
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!