A fapados járatoknak köszönhetően a repülőjegyet viszonylag olcsón beszerezheti. De mit lehet tenni, ha így is szűkös a költségvetés? Íme öt tipp a takarékoskodáshoz!
Lionel Messi szerint idén Xavinak, vagy az FC Barcelona másik középpályás futballistájának, Andres Iniestának kellene megkapnia az év legjobb játékosát megillető Aranylabdát.
Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, biztos abban, hogy amennyiben a silverstone-ihoz hasonló teljesítménnyel rukkol elő a továbbiakban, megtarthatja ülését. Tovább »
A NASCAR Sprint Kupa Széria egyik legismertebb versenyzője, Carl Edwards bejelentette, hogy szakít jelenlegi csapatfőnökével, Bob Osbornenal és a szezon hátralevő részében Chad Norrisszal fog együtt dolgozni.
Jövő év végéig a 200 ezret is elérheti a QR-kóddal fizetni képes vásárlók száma. Ma már QR-kód és okostelefon segítségével taxiban is fizethetünk, valamint utcai plakáton lévő termékek QR-kódját lefotózva be is vásárolhatunk.
Tegnap zárást követően valamint a mai nyitás előtt több amerikai óriásvállalat is közzétette második negyedéves gyorsjelentését, melyek EPS szinten meghaladták az elemzői konszenzust. A határidős...
A berlini DIW kutatóintézet legfrissebb tanulmányában azt javasolja, hogy a polgárok felső 10 százaléka vagyonának egytizedét hosszabb távra adja kölcsön az államnak (ún. kényszerkötvény formájában),...
Az amerikai kereskedelmi minisztérium keddi közlése szerint a megkezdett lakóingatlan-építések szezonális hatásoktól megtisztított, egy évre kivetített száma júniusban 6,9 százalékkal 760 ezer egységre emelkedett a felülvizsgált májusi 711 ezer egységről. Elemzők 740 ezer egységre számítottak májusra vonatkozóan.
Az olasz adóhatóság a luxusautó tulajdonosok után a yachtok fenntartóit vette célba, több kikötőben is razziákat tartanak. A friss statisztikák szerint több tucat szabálytalanságot találtak az...
Radikálisan, 40 százalékkal nőtt a magyarországi cégek fizetésképtelenségi mutatója az idei év első félévében az előző év hasonló időszakához képest - közölte szerdán a Coface Hungary nemzetközi hitelbiztosító az MTI-vel.
1000 dollárt kell fizetnie annak, aki kacsa vagy libamájat ad el az államban. A vendéglősök ennek ellenére felszolgálják a vendégeknek, ha azt rendelik.
A román kormányzat kötelezettségvállalásai választ adnak az Európai Bizottság valamennyi aggodalmára, ugyanakkor azokat meg kell valósítania a gyakorlatban is - jelentette ki José Manuel Durao Barroso, az európai uniós végrehajtó testület elnöke szerdán Brüsszelben.
A kisvállalkozási körben lehetőségek sorozata várja jövőre az adózókat, hiszen a jelenlegi speciális formák – úgymint eva, ekho, átalányadó – mellett két újabb modell is szerepel a beterjesztett törvényjavaslatban. Az adozona.hu ezeket hasonlította össze, illetve azt vizsgálták, hogy a kisvállalkozás költségszerkezet függvényében hogyan alakulnak az egyes adózási formáknál az elvonások.
Július elején kezdték árulni a hazai görögdinnyét, és ezzel egy időben megindult a termék exportja. Ettől függetlenül továbbra is érkezik hazánkba külföldről, főképp Görögországból, Olaszországból, Törökországból és Macedóniából dinnye - tájékoztatott egy szerdai sajtóeseményen Kardeván Endre Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára....
Őrizetbe vették Csatáry Lászlót a második világháborúban, egy kassai gyűjtőtáborban elkövetett cselekményei miatt. A gyanúsított kijelentette, hogy parancsra cselekedett.
Magyarország csak a Valutaalappal kötött megállapodás révén szerezheti vissza elvesztett nemzetközi hitelességét – erről Róna Péter közgazdász beszélt szerdán az ATV Start című műsorában.
Az új nagymacskák jelenleg rácson keresztül ismerkednek a park két, középkorú fehér tigrisével, de a fokozatos összeszoktatás után hamarosan egy kifutóba kerülhetnek.
A Csatáry László egykori csendőrparancsnok letartóztatását sürgető aktivistákról készült felvételeket feltöltötték a kuruc.info nevű neonáci hírportálra, tudta meg az atv.hu. A szerkesztők arra kérik az olvasókat, hogy pénzjutalom ellenében szolgáltassanak adatokat az antifasiszta flashmob résztvevőiről. Az antifasiszta aktivistákat máris fenyegetik.
Az olimpiai faluban 17 ezer, többnyire fiatal, életerős ember lakik majd. És jó részük nemcsak érmekről, csúcsokról álmodozik, hanem a testi szerelemről is. Többségük megszerzi magának, amit akar.
A kormány a múlt héten beterjesztette a 2013-as adójavaslatait. A munkahelyvédelmi terv megvalósítása érdekében meghatározott célcsoportok foglalkoztatása esetén csökkenne a cégek által fizetett szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás mértéke, és bevezetik a kisvállalati adót, valamint a kisadózó vállalkozások tételes adóját. Összefoglaltuk, kiket érintenek a változások és mikor,…
Transzformátorszerelés közben megsérült az áramszolgáltató két munkatársa szerdán Hódmezővásárhelyen - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Újabb személyi változást jelentettek be szerdán az Opel vezetésében a pénzügyi igazgatói, valamint a kutatási és fejlesztési vezető posztján: szeptember 1-től Michael Lohscheller lesz a pénzügyekért felelős igazgatósági tag Mark N. James helyett. Lohscheller jelenleg a Volkswagen Group of America pénzügyekért felelős igazgatósági tagja.
Az országok támogatóképessége már kimerülőben van, így most a társasági szférán a sor, hogy továbblendítse a megújuló energiaforrások szekerét. Az első fecskék már megérkeztek, a dán LEGO nemrég...
A vártnál nagyobb profittal zárta az idei második negyedévet a Bank of America az egy évvel korábbi jelentős veszteség után. Az adózott eredmény 2,46 milliárd dollár, részvényenként 19 cent volt az egy évvel korábbi 8,83 milliárd dollár veszteséggel szemben, ami részvényarányosan 90 cent volt.
Az irodapiachoz hasonlóan az ipari ingatlanok piacán sem adtak át új fejlesztést a második negyedévben. A kihasználatlanság azonban ennek ellenére emelkedett a BRF (Budapest Research Forum)...
Júniusban több mint 524 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon; ez az előző hónaphoz képest 1,9, 2011 júniusához viszonyítva pedig 5,2 százalékos csökkenés.
A Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnöke azért fordult a strasbourgi fórumhoz, mert Magyarországon ötágú vörös csillag nyilvános használata miatt büntetőeljárás indult ellene.
London - Pompát, csillogást, remek szórakozást és kényelmet ígérnek a jövő pénteken kezdődő olimpiai játékok szervezői a vendégeknek, a rendezvényt előkészítő munkásoknak azonban ebből semmi sem jut.
Hosszú évek óta fut töretlen sikerrel a másságát nyíltan vállaló műsorvezetőnő, Ellen DeGeneres amerikai talkshow-ja, de a kreatív sztár a mai napig rengeteg energiát fordít arra, hogy minél meghökkentőbb reklámokkal hirdesse az új évadokat.
Csütörtökig tart a hűvös, szeles idő, a kánikula azonban csak néhány napig tart majd - közölte Reisz András meteorológus. Hétvégén ismét lehűl a levegő.