A kisvállalkozási körben adózási választási lehetőségek sorozata várja jövőre az adózókat, hiszen a jelenlegi speciális formák – úgymint eva, ekho, átalányadó – mellett két újabb modell is szerepel a beterjesztett törvényjavaslatban. A következőkben ezeket hasonlítjuk össze, továbbá azt vizsgáljuk, hogy a kisvállalkozás költségszerkezet függvényében hogyan alakulnak az egyes adózási formáknál az…
Tegnap soha nem látott mélységbe zuhant az E-Star árfolyama, miközben a másodlagos piacon forgó 2014-es lejáratú kötvények hozama is eddig nem látott magasságokba ugrott. Az októberi...
Éjszakai utcai futamot rendezne Bernie Ecclestone Londonban, minderről már korábban is beszámoltunk. Most azonban a terv egyik részét képező helyszín, az Olimpiai Stadion vezetése is rábólintott az elképzelésre.
Egy darabig még nem kell az úszószövetség fegyelmi bizottságának ítéletétől tartania Sincki Ádámnak. Lapunk megírta, hogy a dunaújvárosi úszó – és az Éden Hotel című televíziós valóságshow „hőse” – egy népszerű közösségi portálon alaptalanul doppingolással vádolta meg Cseh Lászlót.
Július 16-án ünnepélyes keretek között aláírásra került a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a TANN Magyarország Kft., valamint a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete vállalati alapszervezetének képviselője között a megújított Kollektív Szerződés - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóanyagban.
A nyugat-magyarországi használt téglalakás hozama 9,95 százalék, Budapesten a használt téglalakáson 8,3 százalék, a paneleken 9,45 százalék hozam érhető el - közölte az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat az MTI-vel.
Száz hajléktalant vontak be Budapesten a vöröskereszt programjába, amellyel a szervezet az utcán élők számát szeretné csökkenteni; a program résztvevői közül többen képzettséget szerezhetnek és munkához is juthatnak - közölte a Magyar Vöröskereszt fővárosi szervezete.
A Magyar Villamos Művek (MVM) jelentős összeget bukhat azon, hogy felfüggesztette a Nád MPS-H Kft. energianád projektjének finanszírozást - mondta a felszámolás alá került Nád Kft. által az MVM ellen indított 9,6 milliárd forintos kártérítési perben a tanúként kedden meghallgatott Szász András, a befektetés-közvetítő Aquifex Ltd. meghatalmazott képviselője.
A Halakra ráfér egy kis kényeztetés, a Kosra pedig egy könnyed, társasági kikapcsolódás, az Oroszlán viszont nagyot csalódhat azokban, akik a legközelebb állnak hozzá.
Szabadlábra helyezték Gyarmati Györgyöt, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főosztályvezetőjét - adta hírül a szerdai Népszabadság. A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy szabad vállalkozási zónákat alakítanának ki az ország leghátrányosabb területein.
A magyar férfi vízilabda-válogatott megnyerte a margitszigeti Vodafone-kupát, így remekül hangolt a londoni olimpiára. Stábunknak a főszereplők értékeltek.
Sebastian Vettel, a Forma-1-es Red Bull istálló világbajnoki címvédő pilótája kijelentette, egyelőre nem foglalkoztatja a gondolat, hogy a Ferrarihoz szerződjön.
Nem érkezett ajánlat az Est Média 49 százalékos Sziget-részesedésére, így a társaság megállapodott hitelezőivel a fizetési határidők kitolásáról. A részesedést a Szigerta Invest és a Volt Invest vásárolhatja meg, ha az Est máshogy nem tudja előteremteni a tartozások rendezéséhez szükséges pénzt. Ha később egyenesbe jönnek, visszavásárolhatják a tulajdonrészt.
Noha ilyen kiterjedt aszályra 1956 óta nem volt példa az Egyesült Államokban, a mezőgazdaság súlyos hosszú távú kockázatokkal is rendelkezik, a földművesek a legtöbb országban ugyanis egyre idősebbek...
A sajtóban korábban megjelent hírekkel megegyező bejelentést tett tegnap piaczárás után az Est Media, vagyis a Szigetben lévő 49%-os részesedés értékesítésére kiírt kétfordulós pályázat...
Elmaradt „a nagy durranás, Orbán Viktor nem tartotta be a szavát” és nem mondott le kedden, mondta Török Zsolt, aki viszont egy nagyot durrantott élő adásban.
Erdőtűz miatt 1800 embert menekítettek ki kedden a Spanyolországhoz tartozó, Afrika északnyugati partjainál elterülő Kanári-szigetek legnagyobb szigetén, Tenerifén.
Így nevelnek ők 3. rész - Sokan úgy tartják, hogy a sztárcsemetéknek csak megszületni volt nehéz. Sorozatunkból kiderül, mi ebből az igazság. A mai részben Sarka Kata mesél nevelési elveiről.
Újra indul az Éva magazin Az én szobám című rovata, amiben ezúton nem csupán a kisebb gyerekek kuckóit, hanem a kamaszok birodalmát is szeretnénk bemutatni. Augusztusi lapszámunkban Feri háromdimenziós szobájába kukkanthatunk be, de láttunk már kalóztanyát és királylányzugot is az Éva hasábjain. A népszerű rovat újjáéledt és most még különlegesebbé szeretnénk tenni: tinik jelentkezését is várjuk!…
Emelkedéssel zártak a keddi kereskedés során az amerikai piacok, igaz a Fed elnökének beszámolója után megbillentek az indexek, miután Ben Bernanke továbbra sem tett egyértelmű utalást a QE3-ra vonatkozóan, azonban a vártnál jobb vállalati gyorsjelentések mindezt ellensúlyozni tudták.
A kormány, határozatban kezességet vállalhat akár magánszemély, akár vállalkozás tartozására, az erről szóló rendelet módosításával a kormány könnyítette a bank adóssal szembeni kötelezettségeit - a módosítás a keddi Magyar Közlönyben jelent meg, és szerdától hatályos.
Immár biztos: Európa új sztárcsapata, a milliárdos arab tulajdonossal rendelkező francia PSG, a brazil Thiago Silva után leigazolja a Milan másik világklasszisát is, a svéd Zlatan Ibrahimovicot. A csatárt ma mutatják be Párizsban.
A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. 2012.07.17-én a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 52 darab saját részvényt értékesített 1870 Ft/db átlagáron az Equilor Zrt., mint befektetési szolgáltató...
Idén nem várható IMF/EU-megállapodás - mondta Vértes András az ATV Egyenes Beszédben. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint tárgyalások kulcsa az Európai Unió, amely nem fogja engedni, hogy a magyar államháztartási hiány 3% fölé menjen.
Hatalmas rendőrségi készültségre lehet számítani a szlovák fővárosban a holnap esti Slovan–Videoton EL-selejtező előtt. Sokan a húsz évvel ezelőtti magyar szurkolóverés megismétlődésétől tartanak.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi az elmúlt nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Bloomberg hírügynökség felmérésébe bevont 12 közgazdász közül csupán négy számít arra, hogy már idén októberben megszületik a hitelmegállapodás a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap között, míg hat szerint csak az év végén, további két szakember szerint pedig jövőre írják alá az egyezményt.
Az átlagos kanadai háztartás nettó értéke a most először haladta meg az amerikaiét, méghozzá több mint 40 ezer dollárral - közölte kedden az Environics Analytics adataira hivatkozva a The Globe and Mail kanadai napilap.
A sajtóban korábban megjelent hírekkel megegyező bejelentést tett tegnap piaczárás után az Est Media, vagyis a Szigetben lévő 49%-os részesedés értékesítésére kiírt kétfordulós pályázat...